Kökösi Nagy Miklós címereslevele

magyar

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Erdélyi Fejedelemségre vonatkozó anyagában, mindenekelőtt a Királyi Könyvekben (F 1) és az erdélyi hiteleshelyi jegyzőkönyvekben (protocollumok) egyetlen címerkép sem található. Erre több magyarázatot is adhatunk: az Erdélyi Fejedelemség társadalma ugyanis erősen katonai jellegű volt, ebből következően főként a 17. században feltűnően elszaporodott az ún. kondicionális (feltételes) nemesítés önálló címeradomány nélkül, továbbá az is, hogy a címerkiállítás jelentős költséggel járt.

Választás botránnyal. Kőszeg, 1695

magyar

Ahogy azt Vízkereszt napja alkalmával már bemutattuk, a szabad királyi városokban a 16–19. században igen sokféle napot jelölt ki a hagyomány a városi tisztújítások, azaz az általában évente, vagy kétévente sorra kerülő választások időpontjára. A Vízkereszt mellett a leggyakoribb időpont a Szent György nap (április 24.) volt. E napot Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon.

Kiállítás a a Blaha Lujza téri Népszínház épületének történetéről

magyar

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár a kettős évfordulóról  2015. április 23-tól közös kamarakiállítással emlékezik meg, 2015. május 23-ig az OSZK Színháztörténeti Tárában, majd ezután az MNL on-line felületén elérhető virtuális dokumentumkiállítás formájában.

A kiállítás megnyitójára 2015. április 23-án 16 órakor az OSZK Színháztörténeti Tárában kerül sor.

Horthy Miklós lemondásának körülményeit vették górcső alá

magyar

A Levéltári Délutánok legutóbbi előadásán Végső István, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) segédlevéltárosa beszélt hazánk 20. századi történelmének egyik legvéresebb időszaka nyitányának számító kormányzói lemondást és a nemzetvezetői kinevezést rögzítő iratról és annak sorsáról. A háborús vereség tényével szembesülő Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, 1944 októberében sikertelen kísérletet tett a második világháborúból való kiugrásra. Románia, Bulgária és Finnország átállása után a magyar kiugrás, az 1944.

Oldalak

Feliratkozás Magyar Nemzeti Levéltár RSS csatornájára