„Utak - kapcsolatok - hálózatok Hőnel Béla nyomán”
- További információ „Utak - kapcsolatok - hálózatok Hőnel Béla nyomán” tartalommal kapcsolatosan
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Szeptember 24-én, kedden ismét szép számú érdeklődő részvételével tartották meg a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Történelmi Társulat (MTT) közös történelmi ismeretterjesztő sorozatának, a Levéltári Délutánoknak a következő programját.
Nagyszámú érdeklődő részvételével szeptember 10-én indult a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Történelmi Társulat közös, Levéltári Délutánok című történelmi ismeretterjesztő sorozata. A programsorozat célja, hogy a levéltár Bécsi kapu téri palotájában A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című állandó kiállításon megtekinthető írott történeti források segítségével minél többen ismerhessék meg ezeket a kulturális kincseket és az ezek hátterében rejtőzködő történelmi eseményeket.
Az elitklubba tartozást ki kell érdemelni, és 30 év töretlen munkaviszony jubileuma a levéltár kötelékében szép alkalom az ünneplésre.
Dr. Dénesi Tamás igazgató és Boros Zoltán, a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár levéltárosa meghívására az MNL Győr-Moson-Sopron Vármegye Győri Levéltárának csapata szakmai látogatáson vett részt Pannonhalmán.
A Magyar Nemzeti Levéltár, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet közösen meghirdetett „Legyél krónikás! E-emlék” elnevezésű pályázatának díjkiosztójára Győrben a vármegyei levéltár épületében 2024. július 4-én került sor.
2018 óta hagyományosan június 3-án van a Kerékpározás Világnapja, amely az emberi fejlődést, a haladást szimbolizálja.
Június 3-án a mosonmagyaróvári Kertbarát Kör elnökének Jáni Lajos meghívására Beregszászi Balázs munkatársunk – idén is – előadást tartott az egyesület tagságának, az éppen 85 éve történt városegyesítésről.