Salvador Dalí tervezett magyarországi útja (1937)

magyar

1937. július 17-én egy előző nap Monte-Carlóban feladott küldemény érkezett a párizsi magyar követségre Binder-Kotrba Károly konzulnak címezve (a címzésben a konzul neve tévesen „Dinder”-ként szerepel). A borítékban egy kitöltött vízumigénylő, egy befizetési bizonylat és egy kísérőlevél volt – Salvador Dalítól.

Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból

magyar

A könyvbemutató 2023. május 9-én, kedden 15 órakor kerül megrendezésre

a Magyar Nemzeti Levéltár (Bécsi kapu tér) I. emeleti Tanácstermében

(Bécsi kapu tér 2-4, 1014 Budapest)

Program:

1. könyvbemutató: Rácz György: A jáki apátság és kegyurai a középkorban

2. könyvbemutató: Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában. Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete (1966–1989)

Konferencia a Holokauszt Emlékközpontban

magyar

Az elsődleges cél annak az együttélésnek a bemutatása volt, amely a zsidótörvények idején (1938 után) törést szenvedett, majd 1944-ban, a holokauszt eredményeként felszámolódott. Az előadások – mint arra a főszervező, Jakab Attila, a HDKE munkatársa is kitért záróbeszédében – bebizonyították, hogy a magyarországi zsidó közösségek felszámolása egy súlyos társadalmi, gazdasági törést okozott a régió történetében.

Magyar Nemzeti Levéltár munkatársainak előadásai a NETWORKSHOP 2023 konferencián

magyar

A konferencia nyitó napján ünnepélyes keretek között adták át a rangos HUNGARNET-díjat, amelyet minden évben a kulturális-közgyűjteményi informatika kiemelkedő szakembereinek ítélnek oda. Idén Ungváry Rudolf, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott főkönyvtárosa mellett Bánki Zsolt levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Digitális Szolgáltatásfejlesztési Osztályának vezetője részesült a szakmai elismerésben, amelyhez ezúton is gratulálunk neki.

„Év levéltári kiadványa és kiállítása 2022” díj

magyar

Az Év Levéltári Kiadványa és Kiállítása díj elsődleges célja a levéltárak kultúramegőrző, kultúrateremtő szerepének, tudományos eredményeinek bemutatása, ismertetése, népszerűsítése, a levéltári intézmények szellemi műhelyeiből kikerülő hagyományos és online kiadványok és kiállítások középpontba állításával.

„Csendőrök és kommunisták” – titkosszolgálati dokumentumok

magyar

A két világháború között a magyar politikai rendészeti szervek mind a szélsőbaloldali, mind pedig a szélsőjobboldali mozgalmakat megfigyelték, a kartonok között mégis túlnyomó többségében olyan személyek adatlapjait találjuk az irategyüttesben, akik baloldali tevékenységük okán kerültek a hatóságok látókörébe. Ez az egyoldalúság részben az irategyüttes kalandos történetével magyarázható.

Titkosszolgálati adatbázis az Adatbázisok Online felületén

magyar

Az 1920-44 között a magyar csendőrség működése során keletkezett, zsákmány-anyagként kezelt teljes kartotékrendszer, Budapest ostromát követően került a szovjet csapatok birtokába. A személyi adatokban gazdag irategyüttes mintegy 60 ezer kartonból és 9 ezer, a kartonokat kiegészítő egyéb iratból áll.

Megnyílt A szultán fotóalbuma – Panorámaképek az 1870-es évek Isztambuljából című kiállítás a Gül Baba Türbében

magyar

A nagy érdeklődés mellett megtartott megnyitón Pálfi Gábor, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány operatív igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Meltem Güney, Törökország budapesti nagykövetségének nagykövet-helyettese, első tanácsosa mondott beszédet, amelyben kifejezte örömét a megerősödő magyar-török kulturális kapcsolatok iránt, méltatta a kiállított, a 19.

Oldalak

Feliratkozás Magyar Nemzeti Levéltár RSS csatornájára