Szent Márton ábrázolások középkori pecsétjeinken

2023.11.16.
Márton napja alkalmából szeretnénk felidézni a középkori Magyar Királyság egyik legnépszerűbb szentjét, aki Pannonia tartomány Savaria városában született, római katona volt, még katonaként megkeresztelkedett, majd leszerelése után hamarosan Tours püspöke lett. Szent Márton nevét sok tíz helység és templom viselte, viseli ma is Magyarországon. A franciák nemzetük védőszentjeként tisztelik.

A közhitelű írásbeliség feladatait ellátó hiteleshelyek közül háromnak volt patrónusa: az aradi és a szepesi társaskáptalannak, illetve a pannonhalmi konventnek. Az általuk használt pecsétek fennmaradt példányait mutatjuk be az alábbiakban a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Mohács előtti gyűjteményéből.

Aradi káptalan

Az aradi káptalan pecsétjének két változatát ismerjük 1405-ből és 1519-ből. A két pecsét vésete két ikonográfiai típust mutat. Az első püspökként, a második római katonaként ábrázolja a szentet. Az 1405-ös lenyomat (MNL OL, DL 9000) mandorla alakú. Ezen az álló püspök alak jobbját áldásra emeli, könyöke alatt csillagot láthatunk, baljával pásztorbotját fogja. Körirata: +SIGILLUM CAPITULI ORODIENSIS. Ennek a pecsétnek a nyomója vagy elkopott, megsemmisült, esetleg érvényét vesztette vagy elveszett, ezért készült 1514-ben a második, kör alakú tipárium (MNL OL, DL 65 375). Ennek képmezőjében gyalogos római katonaként látjuk Mártont, amint baljával megemeli köpenye szélét és kardjával kettévágja azt. A feje körül glória. A pecsét szabadon maradó üres felületét rombusz minta díszíti. A lenyomat kopott és hiányos, a koldus figurája nem vehető ki, csak sejthető, hogy a heraldikai jobb oldalon lehetett a helye. Körirata: +SIGILLUM NOVVM CAPITULI ECCLESIE ORODIENSIS.

Az aradi káptalan Zsigmond király 1404. december 18-án kelt parancsára ellentmondás nélkül birtokba iktatja Maróthy János macsói bánt az Arad megyei Szombathelyen István deák királyi ember és Chon Balázs aradi klerikus jelenlétében.
Kelt 1405. január 18-án.
Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 9000

 


Az aradi káptalan bizonyítja, hogy Lajos király 1519. november 25-i parancsa értelmében kiküldte megbízottját, Papy-i István mester kanonokot, akinek jelenlétében Kereky Lukács somosi nemes, királyi ember újév ünnepét követő hétfőn ellentmondás nélkül beiktatta Gwlach-i János deákot és feleségét, Annát a megjelölt nemesi telek birtokába.
Kelt 1520. január 19-én.

Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 65375

 

Szepesi káptalan

A szepesi káptalan első pecsétnyomóját (MNL OL, DL 70451 és DL 14012) az igazolhatóan 1243-tól működő hiteleshely részére vésték. Ennek körirata: + S(IGILLUM) CAPITULI S(AN)C(T)I MARTINI DE CIPIS. A tipárium 1285-ben eltűnt a IV. László király kíséretét alkotó nyögérek fosztogatásának következtében. Ezután a káptalan csak akkor ismerte el korábbi kiadványait érvényesnek, ha azt az új pecséttel is megerősítették. Az újravésetett pecsétnyomó (MNL OL, DL 2193 és DL 8627) ábrázolásában lényegében megegyezik az előzőével, eltérést csak a körirtaban, a stílusban és néhány kisebb részletben figyelhetünk meg. Az utóbbi példány körirata: + S(IGILLUM) CAPITULI EC(C)LES(I)E BEATI MARTINI DE SCEPVS. Mindkét pecsét (heraldikai) jobb felé lépő lovon ülő, római katonaként ábrázolja Mártont, amint hátra fordulva kardjával kettévágja köpenyét. Az első változaton a karját felnyújtó koldust a ló mögött, míg a másodikon a ló oldala mellett látjuk. Mindkét esetben dicsfény övezi Márton fejét, a második változat esetében a fej mellett jobbra hatágú csillag (nap) – az igazságra vezető fény? – is helyet kapott.


A nyögérek mongol eredetű népcsoport. A szó jelentése Németh Gyula nyelvész szerint: társ, szolga, katona. A IV. Béla és IV. (Kun) László katonai kíséretét alkotó kunokat nevezték így. 1285-ben a szepességi lázadók leverése után kirabolták a káptalant. IV. László többek között a Nyugat-Dunántúlon telepítette le őket. Ma a Vas vármegyei Nyögér község viseli nevüket.



A szepesi káptalan előtt Jank és testvére, Arteus bizonyos Wtyk/Wityk ispántól vett birtokukat 28 márka ezüstért eladták Fülöpnek és Mártonnak.
Kelt 1280. november 2-án.

Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 14012

 


A szepesi káptalan Szabó (Sartor) Pál lőcsei polgár és felesége, Zsófia, valamint Miklós deák lőcsei lakos és felesége, Anna kérésére átírja saját, ünnepélyes formában kiállított és függőpecséttel megerősített, 1501. január 27-én kelt oklevelét, amellyel Ternyei Tamás fia György leánynegyed fejében testvéreinek: Zsófiának és Annának adja felzeki birtokrészét és Lőcsén bírt két kőházát.
Kelt 1510. január 10-én.

Jelzet: DL 8627

 

Pannonhalmi konvent

A pannonhalmi konvent pecsétjének különlegessége, hogy nem csak lenyomatokat ismerünk, hanem a bronz pecsétnyomó is fennmaradt. A kör alakú pecsét ikonográfiai programja gazdag és összetett. Fő alakja albába (fehér liturgikus ruhába) és kazulába (miseruhába) öltözött ülő püspök, dicsfénnyel övezett fején alacsony mitra (püspöksüveg), lába zsámolyon nyugszik. Jobbját áldásra emeli, baljában pásztorbotot tart. Jobbja mellett csuklyás, hosszú ruhát viselő alak térdel, kezében kelyhet tart, feje körül glória látható. Az áldó jobb kéz mellett repülő, hosszúkás tárgyat vivő madár látható, ennek fejét is dicsfény övezi. A püspök balja mellett tonzúrás szerzetes áll, kezében hosszú nyakú korsót tart. A pásztorbot mellett hatágú csillag, a püspök jobb könyöke alatt holdsarló látható. A pecsét képi ábrázolása két megoldást is kínált a pecsét fő alakjára a kelyhet tartó, térdelő mellékalak szerepeltetése miatt. Pannonhalma esetében mind a rendalapító Szent Benedek, mind a templom védőszentjének, Szent Mártonnak az életrajzában találunk olyan epizódot, amelyben szerepel kehely és pap, illetve szerzetes. Ma a kutatók a püspök alakját Mártonnal azonosítják, ahogyan azt eredetileg a rendtörténész Sörös Pongrác OSB is tette.

„Nagy eseményekről szólva iktassunk azért közbe kevésbé jelentőseket is: csaknem kivételes eset korunkban, mikor már minden lezüllött és megromlott, hogy egy főpapnak van bátorsága, hogy megtagadja a hízelgést a császárral szemben. […] Végül Mártont meggyőzték az érvek és a kérések, s elment a császár lakomájára, aki nagyon örvendezett, hogy ezt sikerült elérnie. […] A lakomán, mintha ünnep lenne, a meghívott vendégek között jelen voltak magas rangú és kiváló férfiak: Evodius prefektus és konzul, akinél senki sem volt igazságosabb férfiú és a két nagy hatalmú udvari főméltóság, a király testvére és nagybátyja. Közöttük kapott helyet a Márton kíséretében levő pap, maga Márton pedig közvetlenül a császár mellett, egy alacsony széken ült. A lakomának közel a felénél tartottak, amikor a szokásnak megfelelően az egyik szolga öblös kupát nyújtott a császárnak, ő azonban azt parancsolta, hogy adják inkább a szentéletű püspöknek, arra várva és számítva, hogy majd annak jobbjából kaphatja meg a kelyhet. Márton azonban, miután ivott belőle, a papjának adta tovább a kupát, mert senki mást nem tartott méltóbbnak arra, hogy ő utána elsőnek igyék, nem látta ugyanis helyesnek, hogy egy papnál előbbre helyezze akár a császárt, akár hozzá közel álló személyeket. Ezen a tetten az uralkodó és minden jelenlevő úgy elcsodálkozott, hogy bár számukra megalázó volt, mégis helyeselték. Nagy híre támadt az egész palotában, hogy Márton olyat cselekedett az uralkodó lakomáján, amit egy püspök sem mert volna megtenni még a legjelentéktelenebb méltóságok asztalánál sem.”

Sulpicius Severus: Szent Márton élete – 20. aximus császár lakomáján

(Fordította Reichardt Aba OSB)

„[…] Kiváló életszentségének híre folytán egyre ismertebbé vált Benedek neve. Nem messze pedig volt ott egy monostor. Apátja meghalt, és az egész közösség a tiszteletreméltó Benedekhez jött, és kérve kérték, legyen vezetőjük. Ő sokáig ellentmondva kitért kérésük elől, és megjósolta nekik: az ő életmódja és a testvéreké nem férhet össze. Ám végre mégis legyőzték könyörgésükkel, és beleegyezett. Mikor pedig aztán a monostorban őrködött a szerzetesi élet fegyelmén, és meg nem engedett cselekedetekkel senki se térhetett el se jobbra, se balra életútjáról, mint azelőtt, a testvérek, akiket magára vállalt, esztelen haragjukban először magukat kezdték vádolni, hogy őt kívánták fejükre; romlottságuk ugyanis ellentétbe került Benedek igaz lelkületével. Midőn pedig látták, hogy vezetése alatt a tiltott dolgokat már nem tehetik, viszont fájt nekik a megszokottat elhagyni, továbbá keménynek találták, hogy a régi lelkülettel új életet kezdjenek […], már meggyilkolásáról kezdtek egymás között tanakodni. Közös elhatározásra jutva mérget kevertek borába. De midőn a kolostor szokásának megfelelően az asztalhoz ülő Atya elé vitték az üvegpoharat – melyben a halálthozó ital volt –, hogy áldja meg, Benedek felemelte kezét, keresztet vetett rá, mire a pohár – melyet már hosszabb ideje tartottak ott kézbe – e jelre menten összetört. Úgy hullott darabokra, mintha csak követ dobott volna a halálos pohárra keresztvetés helyett.”

Nagy Szent Gergely pápa: Szent Benedek élete és művei

(Rados Tamás fordítása Szabó Flóris OSB és Sólymos Szilveszter OSB átdolgozásában)

 

A pecsétábra többi elemének értelmezése továbbra is nyitott egyelőre.

A körirat szövege: + S(IGILLUM) CAPITULI S(ANC)T(I) MARTINI DE SACRO MONTE PANNONIE.

 

A pannonhalmi konvent előtt Megyeri Varjú Benedek és név szerint említett kyra-i nemesek – a kiküldött hiteleshelyi emberek, valamint Mihály olsuk-i és Tamás szentimrei plébános jelenlétében – az oklevélben részletezett módon megosztották egymás között a Sopron megyei Posateluke birtokot. Az ügyben a győri káptalan által 1360. június 19-én kelt oklevelében leírtak szerint keletkezett közöttük a per, majd a pannonhalmi konvent előtt 1361. január 5-én vállaltak kötelezettséget hatalombajban való pervesztés büntetésének terhe mellett a megegyezésre név szerint felsorolt fogott bírák közbejöttével az Olsuk falu területén lévő templomban, István mester konventi jegyző előtt.
Kelt 1362. június 16-án.

Jelzet: MNL OL, Mohács előtti gyűjtemény, DL 5025

 

 

Ajánlott irodalom:

Takács Imre: A magyarországi káptalanok és konventek középkori pecsétjei. Budapest, 1992

Takács Imre (szerk.) Paradisum plantavit. Bencés monostorok a középkori Magyarországon. Pannonhalma, 2001.

Hoffmann István: A Szentmárton településnevek. In: Helynévtörténeti Tanulmányok 12. Szerk. Hoffmann István–Tóth Valéria. (A Magyar Névarchívum Kiadványai 42.) Debrecen, 2016. 81–100.


 

 

Utolsó frissítés:

2023.11.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges