Jelenlegi hely
Szerelmi sokszög Budajenőn
„Az ember általában azért küzd, hogy életben maradjon
és nem azért, hogy öngyilkos legyen”
/Paulo Coelho/
1936. augusztus 24-én Jeck Erzsébet budajenői lakos éppen Telkiből, a községi búcsúból tartott hazafele, amikor meglátta, hogy az udvarukon lévő kamrában ég a lámpa. Odament, de az ajtót zárva találta. Benézett hát az ablakon és szörnyű dolgot vélt felfedezni. Az ágyon egymás mellett vérben feküdt bátyja, a 29 éves kőművessegéd, Jeck József és Kompp Mária a 20 éves háztartásbeli hajadon. Kétségbeesett, de mégis volt annyi lélekjelenléte, hogy elfutott a helyi csendőrségre. A próbacsendőr, Szedő Rezső hajnali 4 óra 55 perckor érkezett meg a Fő utca 44. szám alatt található helyszínre, Jeck János szíjgyártó mester 2 szoba és egy konyhával egybeépített kamrájába. A zárt felfeszítette és miután bejutott a tetthelyre, meglátta a bal halántékon lőtt Kompp Máriát és a szíven lőtt Jeck Józsefet.
A földön 1 db 6 lövetű 136-os számú 7 mm-es forgópisztolyt talált, melyben 4 db éles töltény és 2 db kilőtt töltényhüvely volt. A ruhafogason az elhaltak ruhája lógott, mellette a földön pedig egy búcsúlevél hevert. A női hullán ing, szoknya és harisnya volt, a férfi hullán ing, mellény, alsónadrág és pantalló.
Mindkét hulla lövési sebénél, a bemeneti nyílásnál, a bőrön füst helye látszódott, ami azt árulja el, hogy a lövéseket közvetlen közelről adták le.
A hullákat Dr. Nádfői Tamás községi orvos vizsgálta meg és véleménye szerint a két személy halála augusztus 24-én körülbelül 1 órakor következhetett be, méghozzá oly módon, hogy a férfi először a leányt balhalántékon, majd magát egy-egy lövéssel szíven lőtte. A hullákon külső erőszak nyomai nem voltak láthatók, ezért meggyőződése, hogy előre elhatározott öngyilkosságot hajtottak végre. A lövések azonnali halált okoztak, a lövedékek távozás nélkül fúródtak a testekbe.
A nyomozást Magyar István tiszthelyettes jv. és Szedő Rezső próbacsendőr vezette. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy Jeck József és Kompp Mária augusztus 23-án együtt töltötték az időt a telki búcsúban és onnan 22 óra tájban indultak haza Budajenőre. Alkoholt nem fogyasztottak.
A községben, a lakosság körében és a szülők számára is nyílt titok volt, hogy Jeck József már 4 éve udvarolt Kompp Máriának. Házasságuk elé egyikük szülei sem gördítettek akadályt, a fiú és a lány szülei is jómódúak voltak. Ennek ellentmondanak azonban az ügyiratban található személyi űrlapok, mivel ezeken a „valószínű oka az öngyilkosságnak” rovatban az szerepel, hogy Kompp Mária kisbortokos szülei a házasságot ellenezték.
Bizalmas információk szerint Jeck József több lánynak is udvarolt Budajenőn. Kompp Mária ezt rossz szemmel nézte és reményvesztettségében győzhette meg Jeck Józsefet, hogy öngyilkosságot kövessenek el. Az eredeti búcsúlevelet, amely német nyelven íródott átadták a hozzátartozók részére, az ügyiratba annak kivonatát csatolták, mindkét levél lényegi tartalma ugyanaz.
„Közös elhatározással megyünk a túlvilágba, ahol az óhajtott nyugodtságot és békét megtaláljuk. 4 éve szeretjük egymást, de ezalatt nyugtunk sosem volt és amennyiben ez most sikerül, akkor rajtunk emberi segítség már úgysincsen és örökös nyugtunk lesz. A jó Istennél majd találkozunk, Isten veletek”.
A nyomozás feltáratlanul hagyta, hogy az öngyilkosságnál használt pisztolyt honnan szerezték, mivel sem az elhunyt Jeck Józsefnek, sem pedig Budajenőn másnak a szóban forgó fegyverre engedélye nem volt.
A kortársak csak találgatták, hogy mivel Jeck József több éve Budapesten dolgozott, talán ott szerezte valahonnan a fegyvert. A fegyvert töltetlen állapotban, 2 db üres töltényhüvellyel és 4 db éles tölténnyel a budakörnyéki járás főszolgabírájának beszolgáltatták.
A levéltár által átvett főszolgabírói iratanyagban ezek a bizonyítékok sajnos nem találhatók meg.
Sokáig beszédtéma volt még a településen a két fiatal közös öngyilkossága, az, hogy az érzelmi gyötrődés győzött felettük, és csakis a halált látták az egyetlen lehetőségnek.
Pogányné Samu Éva
Forrás:
HU-MNL PML-IV.424.b. Budakörnyéki járás főszolgabírájának iratai 9122/1936.
Felhasznált irodalom:
Friss Újság 1936-08-25 / 193. szám
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges