Egy letűnt kor emléke – Az aszódi Podmaniczky-kastély
A Galga folyó mentén fekvő Aszód birtokát 1691-en Lipót király adományozta neczpáli Justh Juditnak és férjének a Zólyom vármegyéből származó Osztroluczky Jánosnak.
Osztroluczky János (aki 1710-ben Pest vármegyei alispán volt) Judit nevű leánya 1714-ben házasodott össze Podmaniczky Jánossal. Podmaniczky 1727-ben kezdte megépíteni az U alaprajzú, földszintes rezidenciális házat, a későbbi kastély elődjét. Építőmestere egyes kutatók szerint Mayerhoffer András volt, mások úgy vélik, hogy az evangélikus templomot is építő Antonius Murarius.
A kastély építése 1730-ban fejeződött be, amely kb. 3000 forintjába került Podmaniczky Jánosnak.
Podmaniczky János halála után az épületet két fiúgyermeke között osztották fel, a kelet felé eső rész és annak melléképülete II. János, a nyugat felőli rész és a melléképületek I. Sándor tulajdonába kerültek. Édesanyjuk, Osztroluczky Judit 1766-ban bekövetkezett halála után a két Podmaniczky fiú a kastély bővítése mellett döntött. Az építéssel gróf Grassalkovich Antal ajánlására Jung József építőmestert bízták meg, aki a hatvani Grassalkovich-kastély átépítését is végezte. Podmaniczky Sándor latin nyelvű naplójából kiderül, hogy a gazdasági célokat szolgáló oldalszárnyakat lebontották és helyükre kerültek a késő barokk stílusú emeletes szárnyak, melyeket háromtengelyes manzárd tetejű pavilonok zártak le. Ezek az oldalszárnyak lettek a fivérek és családjaik lakosztályai. A középső épületszárnyat érintetlenül hagyták, csak a hátsó részéhez épült egy 14 félköríves nyílással ellátott árkádos folyosó, melyet a XX. században beüvegeztek. A középrész belső főhomlokzata előtt terasz húzódik, melynek vonalát kétszárnyú lépcsőfeljárat követi. A középső homlokzat tengelyében található a legdíszesebb ablak, amely fölött a Podmaniczky-Osztroluczky címer, valamint egy maszkdísz látható.
A Sándor-szárny utcai homlokzatán nagy, félköríves emeleti ablakok közt ion fejezetű falpillérek. A főpárkány frízében kopott” MORTALIBUS” (Halandóknak) felirat.
A János-szárny utcai homlokzatának középső része trapéz alaprajzú. Az emelet középső, nagy, francia ablaka fülkében helyezkedik el, geometrikus keretben. Az ablakok fölött copffüzérek figyelhetők meg.
A szárny külső oldalhomlokzata változatosabb. Sarokpavilonja kéttengelyes, az emeleten ionizáló, a földszinten toszkán falpillérekkel és copf füzérekkel ékesített. Egykoron az alábbi felirat díszítette: „DISPONE DOMUI TUAE, QUIA CERTO MORIERIS” (Rendelkezz házad felől, mert biztosan meghalsz).
A Sándor-szárny legnagyobb helyisége a sarokpavilon emeletén lévő díszterem. Falképeit 1776-ban Johann Lucas Kracker és veje, Joseph Zach festette, akiket Eszterházy Károly egri püspök ajánlott a Podmaniczky testvéreknek. Erről szignatúrájuk tanúskodik: J. L. Kracker / J. Zach Pinx[it] / Ao. 1776. A kupolán Kracker allegorikus freskója látható, amely a hit és az erények diadalát jeleníti meg a pogány bűnök felett. A kupola díszítése barokk, az oldalfalak, amiket Zach festett, viszont már a magyar klasszicista festészet kezdetét sugallják.
A Podmaniczky család 1870-ig lakta az épületet. Több tulajdonosváltás után 1891-ben a Bányai Evangélikus Egyházkerület egy 4 osztályos, bentlakásos leánynevelő intézetet hozott létre az épületben. Sárkány Sámuel püspök (Petőfi Sándor egykori diáktársa) folytatta le a kastélyvásárlást és néhány hónapos átalakítás után 1891. szeptember 8-án került sor az ünnepélyes megnyitóra.
Az építkezéshez anyagi támogatással járultak hozzá a környék evangélikus földesurai és polgárai. A kastélyban tantermeket, szobákat, konyhát és éttermet létesítettek. A Sándor-szárny dísztermét tornateremmé alakították át 1894-ben. Az iskola a későbbiekben háziasszonyképzővel egészült ki, a hallgatók a kastély tejüzemében, baromfiudvarán és veteményesében tanulhatták ki a gazdálkodás csínját-bínját.
A II. világháború idején német, majd orosz katonai kórházat alakítottak ki a kastélyban. 1948-ban a kastélyt államosították, de nagy udvarának és termeinek köszönhetően továbbra is általános iskolaként működhetett tovább. A háború során az épület belövést kapott és sajnos a festmények, építészeti díszítő elemek jelentős hányada megsemmisült.
Az 1950-es években elkezdődött a kastély felújítása, amely az 1960-as évek elején fejeződött be. A tanítás 1980-ig folyt a kastély épületében, majd a Pest Megyei Tanács kapta meg a Sándor-szárnyat és a középső épületet.
A Tanács vezetősége úgy döntött, hogy a Podmaniczky kastély egyes helyiségeit kiutalják a Pest Megyei Levéltár részére az intézmény raktári kapacitásainak szűkössége miatt. A levéltár 1981-től fokozatosan vette át és alakította ki a termeket levéltári célokra. A külső irattárként használt épület azonban fokozatosan romló állapota miatt az iratok megfelelő tárolására alkalmatlannak bizonyult, a levéltári igényekhez való átalakítás pedig olyan tetemes összegbe került volna, amelyet az akkori fenntartó, a Pest Megyei Tanács nem tudott vállalni. A külső iratraktár 2001-ben került megszüntetésre.
2014 novemberben került kiírásra a Nemzeti Kastély- és Várprogram, amely az aszódi Podmaniczky Kastély rendezését is tartalmazta. A kastély az azóta megszűnt Forster Központ vagyonkezelésébe került, majd a több esetben végrehajtott módosítások és a költségvetés felülvizsgálata után sajnálatos módon kikerült a programból. Jelenleg is üresen áll, nem látogatható.
Az U alakú ún. régi Podmaniczky-kastélyhoz a XVIII. század végén egy újabbat is építettek klasszicista stílusban. A pontos építéstörténetéről nincs információ, csupán csak annyi, hogy I. Sándor utódai, II. Sándor, majd fia, Lajos báró és családja lakták. A külső falakat zöldre festették, innen kapta a „zöld kastély” elnevezést. Homlokzatán a háromszög alakú timpanonban a Podmaniczky-Wartensleben kettős címerfaragvány díszeleg.
A bejáró kapujának két pillére egy-egy toszkán oszloppal tagolt, az oszlopok tetején Podmaniczky és Osztrolucky címert tartó unikornis szobrok állnak. Az épületet gróf Széchenyi Gyula 1920-ban vette meg a Podmaniczkyaktól. A kastély állami tulajdonban van, üres, nem látogatható.
Szívszorító látvány a múltban még díszes pompájukban ragyogó, de ma már romos, elhagyatott, fantommá váló magyarországi kastélyok sorsa. Talán még nem késő a megmentésük, ugyanis minden civilizált társadalom fokmérője az, ahogyan történelmi emlékeit ápolja.
Pogányné Samu Éva
Forrás:
HU-MNL PML IV.422.b, Aszódi járás főszolgabírájának (főjegyzőjének) iratai, közigazgatási iratok. 2665/1945
HU-MNL PML XXIII. 211. Aszódi Járási Tanács VB. Ipari szakigazgatási szerv iratai 15260/1963.
MNL Pest Vármegyei Levéltárának gazdasági iratai
Felhasznált irodalom:
Asztalos István et al.: Kisváros a Galga mentén. Aszód város története 1944-ig 1. – Múzeumi Füzetek 46. (Aszód, 2004) Építmények és építkezések a XVIII-XIX. században
Asztalos István: Aszód, Műemlékek
Új hozzászólás