Károlyi Antal a lobosizti csatában
Nagy Frigyes porosz király 1756 augusztusában a Habsburgok körül formálódó szövetség (Habsburg–francia–orosz–svéd–szász) támadásától tartva Szászországba vonult és Pirna városában (Pirna, Németország) bekerítette II. Frigyes Ágost szász választófejedelem hadseregét. A császári hadsereg az ír származású Maximilian Ulysses Browne tábornagy parancsnoksága alatt szeptember 20-án Budinba (Budyně nad Ohří, Csehország) érkezett, hogy alkalomadtán megpróbáljon segítséget nyújtani a bekerített szászoknak. A nagyjából 35 500 fős sereg szeptember 30-án indult el Lobositz felé, ugyanekkor pedig Nagy Frigyes is megindult Pirnából mintegy 28 500 katonájával.
John Bowles: A lobosizti csata látképe, 1756.
Forrás: Royal Collection Trust, RCIN 731089
A két sereg az Elba folyó partján fekvő városnál találkozott. A császáriak a sereg középső részét és balszárnyát egy erdős árterület mögött állították fel, míg a jobbszárnyra – a Lobosch-szőlőhegyre és annak előterébe – mintegy elővédként nagyrészt könnyűlovas, határőr- és gyalogezredekből álló alakulatokat helyeztek. A haditerv eleinte sikeresnek látszott, a reggeli órákban a völgy megtelt köddel, amitől Frigyes feltehetően csak az elővédet látta, amit aztán egy gyors lovasrohammal próbált megtörni. Az események azonban a többi egység bekapcsolódása és a két fél erős tüzérségi ereje miatt hamarosan egy véres ütközetbe torkolltak. Végül Browne tábornagynak sikerült stabilizálnia a helyzetet. Nagy Frigyes beletörődve vereségébe korábban távozott a hadszíntérről, a porosz sereg irányítását átvevő James Francis Edward Keith skót származású tábornagynak pedig sikerült a császári jobbszárnyat megtörni. Browne ezt követően már nem próbálta megfordítani a csata kimenetelét, seregével visszatért a budini táborba. Mindez azzal magyarázható, hogy az ő terve nem az ütközet megnyerése volt, hanem elsősorban a porosz erők elvonása a Pirnába szorult szászok elől, így megteremtve a lehetőséget a felmentésükre. A porosz katonák másnap reggelig a harctéren maradtak, ezért utólag Nagy Frigyes mondhatta magáénak a győzelmet. A csatában összesen legalább 3000 volt a sebesültek és 1500 a halottak száma.
A császári hadseregben szolgált az akkor 23 éves nagykárolyi gróf Károlyi Antal (1732–1791) is. Antal a nagyapja – gróf Károlyi Sándor (1669–1743) – által alapított huszárezredben kezdte katonai pályafutását, majd 1755-ben Mária Terézia királynő saját kegyéből az Esterházy József-féle gyalogezredbe helyezte aggregátus, azaz betanuló ezredes rendfokozatba. Az ezredben Szent-Iványi László ezredparancsnok volt a mentora, de tehetségére a korábban említett Browne tábornagy is felfigyelt.
Johann Michael Millitz osztrák festő portréja gróf Károlyi Antalról (1773).
Forrás: HU-MNL-OL-P 417-B-31.-b-11.-4.
Károlyi Antal az áthelyezést követően egy ismeretlen közegben, hazájától és családjától távol találta magát, új ezrede ugyanis Csehországban táborozott. Az utókor szerencséje, hogy körülményeiről rendszeresen beszámolt főleg Bécsben és Nagykárolyban tartózkodó apjának, Károlyi Ferencnek (1705–1758). Ezek a levelek pedig ma is megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött Károlyi család nemzetségi levéltárának missilis-gyűjteményében (HU-MNL-OL-P 398).
Károlyi Ferenc portréja
Forrás: HU-MNL-OL-P 417-B-31.-b-9.-1.
A csata október 1-jén zajlott, az említett gyűjteményben pedig megtalálható egy Welwarnban (Velvary, Csehország) kelt, datálatlan levél Károlyi Antal saját kezű aláírásával. Ennek szövegét feltehetően nem ő írta, hanem sérülése miatt lediktálta valakinek. Csak apja válaszleveléből (HU-MNL-OL-P 398-34586) derült ki, hogy a levél a lobositzi csata másnapján, október 2-án kelt. Formai szempontból érdekesség még, hogy további két kéz nyoma is megtalálható az iraton. A második oldal tetején látható utóiratot vélhetően egy harmadik személy írta, illetve a levélen további megjegyzések olvashatóak feltehetően Éble Gábortól, aki a Károlyi család levéltárnokaként 1886-től egészen 1923. évi haláláig gondozta az anyagot.
A levél tanúsága szerint Antal részt vett az előörs irányításában, a heves ágyútűzben pedig súlyos sebesülést szerzett. Eltalálta egy ágyúgolyó, amely a bal karjától kezdve súrolta a mellkasát. A csatát túlélte, de egy kimerítő út következett számára, amely során végül Prágába szállították. A gránátos alakulat segítette le a lováról, majd egy szobor tövében kapott elsősegélyt: egy borbély eret vágott a bal kezén. Később az ezred sebésze – feltehetően Elias Unrein – látta el, aki miután stabilnak látta az állapotát, a közelben lévő Leitmeritz-be (ma: Litoměřice, Csehország) vitette a jezsuitákhoz. Innen hamarosan újra tovább kellett állniuk, mert féltek attól, hogy az ellenség elfogja őket. Elbeszélése szerint egy rudat kötöttek az ágyához és 2-án így szállították el a mintegy 30 kilométerre lévő városba, Welwarn-ba. Későbbi leveleiből tudjuk, hogy október 5-én már Prágában, a Vörös Csillagkeresztes Lovagok egyik ispotályában ápolták. Helyzetének súlyosságát támasztja alá, hogy levelében az események leírását követően végrendelkezett: halála esetére mindenét apja rendelkezésére bocsátotta. Az október 2-i levélből kiderül, hogy a csata kimenetelét a levél írásakor még nem tudta, de azt igen, hogy „pajtása”, Szent-Iványi László ezredes nem élte túl a csatát.
Károlyi Antal levele apjához, Károlyi Ferenchez, amelyben beszámol a lobositzi csatáról. Welwarn, 1756.10.02
Jelzet: HU-MNL-OL-P 398-32747
Antal elbeszélését más források is alátámasztják, például a német vezérkar hivatalos összefoglalója vagy az ezred történetét elbeszélő, elsődleges forrásokon alapuló Geschichte des k. u. k. ungarischen Infanterie regimentes című kötet. Az Esterházy József-ezred katonáit az elővédként funkcionáló jobbszárnyra helyezték, így mind a támadás, mind a visszavonulás során ki voltak téve a porosz tüzérségnek. Antal a levelében arról adott hírt, hogy egy hegyoldalban történt az „ágyúzás és heves ütközet”, ami szintén arra utal, hogy a Lobosch-hegyen folyó csatározásokban vett részt. Az a megjegyzése, hogy Leitmeritzből azért kellett gyorsan távozniuk, mert féltek a fogságtól, összhangban lehet azzal, hogy a poroszok még sokáig a csatatéren maradtak, így a környéken – a két város mintegy hat kilométerre fekszik egymástól – a császári katonák nem voltak biztonságban. Browne a jelentésében leírhatatlannak (unbeschreiblich) nevezte a poroszok tüzérségi támadását. A tábornagy ezen kívül külön kiemelte Károlyi Antal gróf helytállását, azzal a megjegyzéssel, hogy a csata során többször is különböző egységekhez küldte őt, ahol a gránátosokkal együtt sikeresen nyújtott segítséget az egyes alakulatoknak.
Gránátos katona az Esterházy József-féle gyalogezred egyenruhájában.
Forrás: General Research Division, The New York Public Library. "Ungarisches Infanterie R. Josef Esterhazy Grenadier" The New York Public Library Digital Collections. 1910. Imade ID: 91138.
Károlyi Antal a csata után még hosszú ideig lábadozott. Hamarosan kinevezték a csatában elhunyt Szent-Iványi helyére az Esterházy József-féle gyalogezred valódi ezredesének, de sokáig még csak a toborzásokban tudott részt venni. 1758. október 14-én ezredével a hochkirchi (Hochkirch, Németország) csatában harcolt, ahol újra megsérült. Az ütközet után október 18-án kinevezték vezérőrnagynak és a harctéren elért érdemeiért nem sokkal később elnyerte a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét is. A Károlyi család 1757–1759 közötti történetének időszakára Therese Corzan és Hueber Antal naplóiból kaphatunk betekintést. Ezek a Károlyi Kutatócsoport munkájának köszönhetően 2021-ben nyomtatásban is megjelentek.
nagykárolyi gróf Károly Antal levele Apjához, Károlyi Ferenchez. Welwarn 1756. október 2. (HU-MNL-OL-P 398-32747.)
Méltósághos Gróff és Generalis Kegyes uram Atyam!
1-ma 8-bris (1) ütközöt megh armadánk az Prussiai királyéval Lobosicz nevű városkán alat lévő hegy oldalban vélekedésünkön felül oly nagy ágyúzás és heves ütközet volt, hogy már nagyobbat saeculumoktul (2) fogva nem gondolhatunk 8 grenadéros companiat avangardaban comenderoztam (3) továb 4 óránál nagy tűzben továb. Annak utánna Isten Eő Szent Felsége tetczésébül egy ágyú golyóbis által az bal karom felől kezdvén job kezemigh az melyemen sodrotta az bűrömet tegnap mindigh vért köptem. Az grenadérosok emeltek le az lovamrul, és közel lévő statua (4) melet egy borbély eret vágot az bal kezemen, azonnal az regementünkbéli chirulgus (5) hozzám hozatatot, ki is Leitmerizbe az jesuditák klastromáigh kísért onnét kevés nyugadalom utan ob metum captivitatis (6) szomszéd faluba vitek halásra ottan talált doctorral együt, ma pedigh rudat köttetvén az ágyacska alája négy mélföldnyire emberek által hozattam ide magamat, a hol is már az generalisom /:ki is épen az batália után érkezet:/ gratiajabul az regements chirulgussunkat igen értelmes embert találtam, postán küldettetet hozzám. [:P. S. Az regements chirurgusnak az generalistul parancsolatya vagyon felgyógyulásáigh it maradni, és az öszvérjei, hogy ne rázogják fogják Prágaigh vinni.:] (7). Holnap hasanlóképen vitetődöm Prágába, a hol is maradni fogok mindenemmel melyeket is ha ez árnyék világhbul kit nem gondolnék mostanában kimulnék Nacsagod kegyes rendelésére hagyok egyedül kérvén, hogy nénéimeket teczése szerént részesültetvén benne Nagyságod, és mostanában mind paripák mind szekeres lovakra és egyebek megh szerzésére tet el kerülhetetlen adósághimat méltoztatnék Nagyságod le fizetetni kik úgyis documentumimat producalni fogják, és kegyes levele által causolalni (8), melyet úgyis hogy mar réghtűl fogva nem vihettem nagyobban törődőm, s törődtem is mind az ellenségünkön. Szegény Szent Iványi Pajtásom 3 sebben megh holt töb érdemes tisztekkel és vagy 600 köszemberrel regimentünkbül. Az bataliat ki nyerte mégh nem tudhatom. Az actualitast (9) talán nem disputalhatják (10) esedezem mind azon által, hogy Bécsbe eleit vegye Nagyságod, ha szükség lenne. A mint Hermannak (11) is iratom. Atyai áldásáért esedezvén maradok.
Nagyságod
Alázatos engedelmes
fia
Gróf Károlyi Antal
Obrist (12) manu propria
Welwar[n]
Pragátul 4 posta mélföld
Emberimet gratiajaba Nagyságodnak ajanlom Hermant, az jageremet,(13) két lovászimat a kik sokáigh (14) velem voltak az ütközetbe különösen gratiajába ajánlom Nagyságodnak.
Az kölcséget mostanába annál inkáb nem kemélhetem mivel álapotom nem engedi.
Jegyzetek:
1 - október 1.
2 - emberöltők
3 - 8 gránátos századot az elővédben irányított
4 - szobor
5 - sebész
6 - a fogságtól való félelem miatt
7 - utóirat a 2. pagina tetején
8 - okolni
9 - valóság
10 - fejtegethetik
11 - feltehetően Joannes Baptista Hermann, a Károlyi család egyik ügyintézője, ágense
12 - ezredes
13 - „vadászomat”, feltehetően Károlyi Antal egyik szolgálója, kísérője, aki vele volt a csatában is
14 - bizonytalan olvasat
Fotó: Czikkelyné Nagy Erika
Felhasznált irodalom:
Arany Krisztina – Bara Júlia – Laczlavik György – Lengyel Nóra (szerk.): A 18. századi arisztokrácia mindennapjai. Therese Corzan és Hueber Antal naplói (1757–1759). (Magyar Történelmi Emlékek Értekezések. Magyar Családtörténetek sorozat 3.) Bp. 2021.
Die Kriege Friedrichs des Großen 3. Teil: Der Siebenjährige Krieg 1756–1763. 1. Band: Pirna und Lobositz. Herausgegeben vom Großen Generalstabe. Berlin 1901.
Edmund Finke: Geschichte des k. u. k. ungarischen Infanterie regimentes Nr. 37 Erzherzog Joseph I.Bécs, 1896.
Laczlavik György: Adalék a Károlyi levéltár nagykárolyi történetéhez. Az első állandó levéltáros: Udvarhelyi Ferenc. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. Nyíregyháza, 2006. 521–534.
Lázár Balázs: Parmától Lobositzig, Szent-Iványi László ezredes katonai pályája. Hadtörténelmi közlemények 132 (2019) 809–843.
Vass Csaba Géza: „Tanullyatok az én romlásomon”: Fejezetek a nagykárolyi Károlyi család életéből – gróf Károlyi Ferenc és fia, Antal levelezése. Turul 95 (2022/3) 136–144.
Új hozzászólás