Találatok

bkml_rf57_23
A kecskeméti Piarista Általános Iskola 3/b osztálya 2016. február 25-én, Ujvári Erika tanítónő vezetésével, ellátogatott a MNL BKML Kossuth téri részlegébe, ahol levéltári ismertető órát tartottak a levéltár munkatársai a diákoknak.
Típus: Hír
2017. decemberében került sor arra a workshopra, amelyen a világ számos tájáról érkezett restaurátorok osztották meg egymással szakmai tapasztalataikat, és részesültek továbbképzésben. Az eseményen jelen lehetett Nemes L. Ágnes, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának restaurátora is. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatják.
Típus: Hír
A Magyar Levéltárosok Egyesülete és a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltára 2018. július (8) 9–11-én – a Nyitott Levéltárak országos programsorozathoz kapcsolódóan – Levéltár és kultúra - Levéltárak és nyilvánosság címmel megrendezte éves vándorgyűlését Pécsen. A vándorgyűlésen elhangzott előadások tematikája a levéltár és nyilvánosság, vagyis az információszabadság, az adatvédelem, valamint a levéltárak és történettudomány kapcsolatát járták körül.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Nyíregyháza városnapján, május 16-án számos érdeklődő jelenlétében nyílt meg a 2022. évi levéltári programsorozat. A nyitó rendezvényen a Nyíregyházát 1753-tól újjátelepítőkre, felépítőkre emlékeztünk és virtuális sétát tettünk előadóink és kiállításaink segítségével a két és fél évszázados város történetében.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
2018. szeptember 2-án, vasárnap Hegyközszentimrén (Erdély) a község névadójának tiszteletére ökomenikus emlékkápolnát szenteltek fel, amely alkalomból az MNL Országos Levéltára és a Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, továbbá a Román Nemzeti Levéltár Bihar Megyei Igazgatósága anyagaira épülő településtörténeti kiállítás megnyitására is sor került. Az ünnepi rendezvényen a kiállítás kurátora, Szálkai Tamás főlevéltáros mellett Szikla Gergő igazgató-helyettes vett részt.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
2022. október 21-én megrendezett, "Barangolás a múlt ösvényein. A történetírás kiemelkedő személyiségei Békés megyében" című konferenciánk videó anyaga immár visszanézhető levéltárunk YouTube csatornáján valamint a Videokrónika felületén.
Típus: Hír

Oldalak