Hírek
2024.08.03.
Két kerekasztal-beszélgetésen is képviseltette magát a Magyar Nemzeti Levéltár a július 23. és 28. között már 33. alkalommal megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Az intézmény vezetése beszélt a magyar–román levéltári kapcsolatokról, annak alakulásáról, és kitért az emlékévek fontosságára, megünneplésére és azok tudományos jelentőségére.
2024.07.26.
Négy doboznyi, saját kiadásban megjelent kötettel, kiadvánnyal segítette a Magyarország krakkói főkonzulátusa mellett megnyíló új könyvtár létrehozását a Magyar Nemzeti Levéltár. Az adományok már meg is érkeztek Lengyelországba.
2024.07.22.
Pálmay József egyesített genealógiai hagyatéka az Elektronikus Levéltári Portálon immár online is hozzáférhető. Az anyag a családkutatók körében nagy népszerűségnek örvend, hiszen számos címerkép, családtörténeti jegyzék, címerleírás, genealógiai tábla található benne.
2024.07.22.
Kifejezetten nagy érdeklődés kíséri a Magyar Nemzeti Levéltár, illetve az intézmény iratanyagához kapcsolódó törökös tematikájú kiállításokat a magyar-török kulturális évadban. A tárlatok több helyszínen, itthon és Törökországban várják az érdeklődőket.
2024.07.15.
A magyar bankrendszer kezdetei a 19. századra nyúlnak vissza: a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1841-ben kezdte meg működését. A kiegyezés után az 1878-ban létrehozott Osztrák-Magyar Bank azonban az osztrák jegybank jogutódjaként, közös felügyelet alatt állva töltötte be jegybanki feladatait. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése a pénzintézetek terén is változást hozott. 1921. július 11-én alakult meg a Magyar Királyi Állami Jegyintézet, ami a felszámolás alá kerülő Osztrák-Magyar Bank jegybanki feladatait volt hivatva átvenni. Hamarosan azonban kiderült, hogy az infláció és a háborús jóvátétel miatt pénzügyi stabilizációra van szükség Magyarországon, amit csak külföldi hitel és új hazai pénznem, a pengő bevezetésével lehet végrehajtani. Az újonnan létrehozott jegybank a Magyar Nemzeti Bank volt.
2024.07.12.
Az MNL OL Gazdasági Levéltári Osztály munkatársai 2024. június 28-án vezetéssel egybekötött szakmai látogatást tettek a Pénzmúzeumban. A látogatás egyik apropóját az adta, hogy az 1830-as évektől az osztály őrizetében találhatók a hazai bankokkal, pénz- és hitelintézetekkel kapcsolatos levéltári források, többek között a Magyar Nemzeti Bank, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde vagy az Országos Földhitelintézet iratai.
2024.07.09.
Megjelent az ArchívNet idei második száma. Mostani számunk szerzői: Kosztyó Gyula, Suslik Ádám, Szabó Csaba Gábor és Tömő Ákos.
2024.07.05.
A Magyar Nemzeti Levéltár gárdája nyerte el – a Budapest Főváros Levéltára csapatát megelőzve – a VII. MLE Labdarugó Kupát, amelyet július elsején a Magyar Levéltárosok Egyesülete zentai Vándorgyűlésén rendeztek meg.
2024.07.03.
Csaknem száz előadó és vendég részvételével június 27-én és 28-án tartották a 23. CEESOK Nemzetközi Konferenciát Budapesten, a Bécsi kapu téri levéltári palotában. Az eseményre közel másfél tucat országból érkeztek résztvevők, akik kulturális, tudományos és történelmi előadásokon ismerhették meg behatóbban Koreát.