Egy meg nem valósult álom: Hajós Alfréd tapolcafürdői gyógyszálló-terve (1926)

Egy meg nem valósult álom: Hajós Alfréd tapolcafürdői gyógyszálló-terve (1926)

írta: Hatvaniné Nánási Zsuzsanna

1926 nyarán nagyszabású elképzelés született Miskolc üdülőterületén, Tapolcafürdőn. A város vezetése egy modern gyógyfürdő és szálloda felépítését tervezte, amely hosszú távon országos hírű fürdőhellyé emelhette volna a települést. A tervek elkészítésével a világhírű olimpiai bajnok úszót és kiváló építészt, Hajós Alfrédot bízták meg.

Hajós neve nem volt ismeretlen a városban hiszen az 1900-as évek elején az ő tervei alapján készültek el a város ikonikus épületei. A Weidlich-palota, a Borsodmegyei Takarékpénztár, a Hitelintézeti palota és a Lichtenstein-palota is mind az ő munkáját dicsérik. 1926-ban pedig a Népkerti Vigadót alakította át tornacsarnokká és kialakított egy sporttelepet is a Népkertben.

Hajós Alfréd a gyógyfürdővel kapcsolatban 1926. augusztus 5-én levélben tájékoztatta a város polgármesterét, dr. Hodobay Sándort arról, hogy elkészítette a Tapolcán létesítendő gyógyfürdő és szálloda vázlattervét.[1] Az építész komoly tapasztalattal rendelkezett a fürdőépítés területén, korábban többek között a debreceni gőzfürdőt, az Irgalmasrend Császárfürdőjét és a pápai gőzfürdőt is ő tervezte. A tapolcai munka előtt tanulmányozta a híres Gellért Gyógyfürdő belső berendezését is, ám tisztában volt azzal, hogy Miskolc jóval szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkezik. Egy teljes körű, modern gyógyfürdő megvalósítása több mint 10 milliárd koronába került volna — ezt a város 4,5 milliárd koronás kerete nem tette lehetővé. A gyógyfürdő végleges változata egy kisebb, de korszerű intézményt irányzott elő. A fürdőt és a szállodát a vízműigazgató, Pazár István által kijelölt területre tervezte. Az épület két szimmetrikus szárnyból állt volna, bennük egy-egy 50 m²-es meleg fürdő, 36–36 kabinnal, továbbá 3-3 családi fürdő és 6-6 termál kádfürdő, inhalációs helyiségek, külön férfi és női részleggel. A fürdőbe kizárólag a szálloda előcsarnokán keresztül lehetett volna bejutni, ami a komplexum gyógyszálló jellegét hangsúlyozta. A szállodai részt viszonylag kisméretűre tervezte, a két emeleten összesen 20 szoba (egy- és kétágyas), a tetőtérben pedig személyzeti helyiségek, mosókonyha és raktárak kaptak volna helyet. A fűtést és a víz melegítését a tóparton elhelyezett kazánház biztosította volna.

HU-MNL-BAZML-IV.1906.b.-27726/1926.

A terveket a város tisztifőorvosa, dr. Szabó Ármin is véleményezte.[2] Több ponton egyetértett Hajóssal — például abban, hogy a fürdő és a szálloda egy épületben legyen —, ugyanakkor számos módosítást javasolt. Kifogásolta például a családi medencék túl nagy számát, a kádfürdők kis méretét, a szállodai szobák nyugati tájolását, a közös társalgó hiányát és a személyfelvonó és pince tervezetének elmaradását. Szokatlannak találta a tisztifőorvos, hogy a tervekben nem szerepel semmilyen közös hall vagy szalon, de valószínűsítette, hogy a szűkös pénzkeret nem nyújtott erre lehetőséget. Javasolta ugyanakkor az inhalációs helyiségeknek közösségi térré való átalakítását.

Hajós augusztus 20-án újabb levélben válaszolt, és a lehetőségekhez mérten módosította terveit. Csökkentette a családi fürdők számát, nagyobb pihenőtereket alakított ki, növelte a helyiségek belmagasságát, és hangsúlyozta, hogy a költségkeret nem teszi lehetővé nagyobb szalon vagy hall építését.

1926 szeptemberében az egészségügyi szakbizottság is tárgyalás alá vette a terveket. A bizottsági ülésen Hajós személyesen ismertette elképzeléseit.  Részletesen felvázolta, hogy a tervezésnél három fő szempontot vett figyelembe, a költségeket, az igényeket és a rendelkezésre álló területet. A fürdőépületet a meleg és a hideg forrás közötti részen helyezte el, úgy, hogy az épület jobb szárnya belenyúlna a vízmű forrás védőterületébe. Az épület három részből állt volna. Középen egy emeletes szálloda helyezkedett volna el, melynek tágas halljából egy-egy folyosó vezetne a jobboldali férfi és a baloldali női, fejenként ötven négyzetméteres fürdőkbe. Emellett egy ugyancsak ötven négyzetméteres közös fürdőmedencét is tervezett, két–két kisebb családi fürdőmedencével, 36-36 kabinnal. A tervben szerepelt egy-egy olyan fürdőszoba, amely szénsavas vagy más gyógyerejű fürdőként üzemelt volna. A fürdők feletti félemeletre négy-négy termálfürdőt tervezett egy orvosi rendelővel, a fürdő tetejére pedig napozóteraszt. Az első emeleten a terveken 15 kétágyas és 5 egy ágyas szállodai szoba, az emeleten két fürdőszoba, valamint minden lakószobához egy-egy erkély szerepelt. A szobákat meleg és hideg vízzel is tervezték ellátni, a fürdő és a szálloda pedig egész évben üzemelt volna. A bizottságban azonban nem alakult ki egységes álláspont. Dr. Szabó Ármin tiszti főorvos támogatta a terveket. Pazár István vízműigazgató viszont nem értett egyet a fürdőkomplexum megvalósításával, ő kétféle fürdő építésére tett javaslatot, egy drágább a tófelé, illetve egy olcsóbb a strandfürdő meghosszabbításál található termálforrás felé nézett volna. Dr. Henszelmann Aladár úgy vélte, hogy nem szállodaépítésére volna szüksége a városnak, hanem orvosi helyiségekkel és laboratóriumokkal felszerelt szanatóriumra, amely lehetővé tenné, hogy Tapolca országos hírű gyógyfürdővé váljon. A bizottsági ülésen végül nem született döntés.

HU-MNL-BAZML-IV.1906.b.-27726/1926.

HU-MNL-BAZML-IV.1906.b.-27726/1926.

Hajós tovább dolgozott a terveken, amelyeket október 1-jén ismételten megküldött a polgármesternek. Ezekben a tervekben a pihenő olvasótermet a földszintre helyezte, az emeletre pedig az orvosi rendelőt, gyógyfürdő irodát és az igazgatói szobát irányzott elő. Az épület kibővíthetőségét is megtervezte, így 20 kétágyas és 6 egyágyas szoba bővítésére nyílt volna lehetőség.

HU-MNL-BAZML-IV.1906.b.-27726/1926.

A korabeli sajtó úgy tudta, hogy a város a beruházást külföldi kölcsönből kívánja finanszírozni és az építkezés akár már 1926 őszén megkezdődhet.[3] A bizonytalanság azonban egyre nőtt, különösen a vízforrások hasznosításával és az új fürdő helyével kapcsolatban. A projekt végül soha nem jutott el a kivitelezésig. A pénzügyi korlátok, a szakmai viták és az eltérő fejlesztési elképzelések megakadályozták a megvalósítást. Később, 1928-ban Pávai-Vajna Ferenc hívta fel a figyelmet a tapolcai barlangok meleg vizű forrásainak gyógyhatására, ami új lendületet adott a terület fejlesztésének. 1934-ben Miskolctapolcát hivatalosan fürdőhellyé nyilvánították. A tényleges tavi fürdő végül csak jóval később, 1938–1941 között épült fel, már más tervek alapján: a különleges, kör alakú épületet Szeghalmy Bálint tervezte.

Hajós Alfréd tapolcai gyógyszállója soha nem épült meg, mégis fontos fejezete a város történetének. A tervek jól mutatják, hogy már az 1920-as években felismerték a termálforrásokban rejlő lehetőségeket és komoly ambíciók születtek egy nemzetközi színvonalú fürdőközpont létrehozására. Az olimpiai bajnok építész elképzelése így végül papíron maradt — de hozzájárult ahhoz az úthoz, amely Miskolctapolcát később Magyarország egyik legismertebb fürdőhelyévé tette.