Népi gyógyászat főurak között. Batthyány Ferenc javaslatai Nádasdy Tamásnak
A Batthyány család nő tagjai közül igen sokan éreztek magukban tehetséget ahhoz, hogy az ilyesfajta gyógymódokat összegyűjtsék és alkalomadtán alkalmazzák is azokat saját férjük vagy az udvartartás tagjainak gyógyítása céljából. A mohácsi ütközetet túlélő Batthyány (I.) Ferenc és felesége, Svetkovich Kata is foglalkozott különféle kenőcsök készítésével, virágvizek lepárlásával. Ahogy Batthyány Ferenc igen jó barátja és harcostársa volt a nádor Nádasdy Tamásnak, úgy feleségeik is segítették egymást. Ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy a két földesúrnak, egyben az ország politikájának mozgatóinak földbirtokai igen közel feküdtek egymáshoz. A Batthyány és Nádasdy családok az akkori Nyugat-Dunántúl, azaz az egykori Zala, Vas és Sopron vármegyék birtokainak jó részét bírták, egyben együtt látták el ennek az országrésznek és részben Horvátország északi felének a védelmét is.
Batthyány (I.) Ferenc
Forrás: Wikimedia commons
Nádasdy Tamás
Forrás: Wikimedia Commons
Svetkovich Kata Kanizsai Orsolyának több alkalommal szolgált orvosi tanácsokkal, főként akkor, amikor az idős Nádasdy feleségeként Kanizsai Orsolyának sokáig nem született gyermeke. A család legnagyobb gondján végül Szegedi Gáspár doktor segített, és 1555. október 5-én világra jött egyetlen gyermekük, Nádasdy Ferenc, a későbbi „erős fekete bég”, Báthory Erzsébet férje.
Svetkovich Kata nem csupán a környezetét segítette különféle tanácsokkal, hanem Oláh Miklós esztergomi érseknek is rendelkezésére állt. Köszönetként igen szép imádságos könyvet kapott az érsektől, amelyet haláláig igen nagy szeretettel forgatott. Batthyány Ferenc felesége a már említett Nádasdyakon kívül a Zrínyi és a Balassa családot, valamint Gyulai Jánosnét látta el orvosságokkal. Batthyány (II.) Ferenc felesége, Lobkowitz Poppel Éva elődéhez hasonlóan messze földön keresett gyógyító volt, akinek levelei hemzsegnek a különféle gyógymódok továbbadásától.
A két kortársnak és a sorsdöntő mohácsi csata utáni korszak kiemelkedő politikusainak, Batthyány (I.) Ferencnek és Nádasdy Tamásnak összesen több mint háromszáz latin és magyar nyelvű levele található a két család fennmaradt levéltárában.
A Batthyány család birtokközpontja, Németújvár (ma Güssing) vára
Jelzet: MNL OL, Tervtár, Családi fondokból kiemelt tervek, Batthyány család (T 4), No. 385.
Batthyány (I. Ferenc) egykori horvát bán a Habsburg Monarchiába betagolódó Magyar Királyság politikai elitjének egyik meghatározó tagja volt. Batthyány széles látókörrel rendelkezett, nevelt fiait Itáliába küldte tanulni, és Európából mindenhonnan megszerezte az aktuális politikai híreket: a Francia Királyság, Anglia és a Spanyol Királyság csatáit, politikai küzdelmeit és az uralkodók betegségeit folyamatosan szemmel tartotta, és a közeli osztrák tartományokkal is szoros kapcsolatot tartott. Batthyány 1560. október 10-én írt levele is azt jelzi, hogy az oszmánok elleni küzdelemben mind jobban egymásra utalt Nyugat-Dunántúl és a szomszédos osztrák tartományok közötti kapcsolatok ebben az időszakban már mindennaposak voltak. Levelében Batthyány jelzi a szintén már idős nádornak, hogy Grazból jött hozzá egy doktor, akit – hogy barátjának kedveskedjen – továbbküldött meghitt embere, Beyczy Gergely kíséretében Nádasdyhoz. Az orvos mellett a felesége által javasolt „medicinák” elküldéséről sem feledkezett meg abban a reményben, hogy betegeskedő sorstársán segíteni tud.
Batthyány Ferenc levele Nádasdy Tamásnak, amelyben különféle gyógymódokat javasol a beteg nádornak. Németújvár, 1560. október 10.
Jelzet: MNL OL, Kincstári levéltárak, Magyar Kamara Archivuma, Archivum familiae Nádasdy (E 185), Missilisek, Batthyány (I.) Ferenc – Nádasdy Tamás, No. 274.
A levél mellékleteként megtalálható kis cédulán négyféle gyógymód olvasható, amelyek mindegyike azt sejteti, hogy a nádort valamilyen gyomorbántalom kínozta. Az első javaslat a nem is olyan rég még közkedvelt melegített tégla módszere volt. „Vegyenek egy új téglát, és melegítsék meg jól, és öntözzék meg osztán vörös borral. Takarják egy vászon lepedőbe, nem gyolcsba. Üljenek rá amennyire melegen megtehetik, felemelkedvén háromszor vagy négyszer az testet, és vegyék el osztán a meleg lepedőt a tégláról, és törjék erősen össze, és ugyanazon meleg lepedőre üljenek, és üljenek rajta ameddig lehet.” Batthyány jegyzete szerint ez a módszer a feleségének gyakran használt már. A másik módszer szerint „Ha pedig nem akarna benne maradni, melegítsenek írós vajat, és mártsanak szép ruhácskát benne, és kenjék meg vele, és nyomják szép lassan be a ruhácskával. Ha pedig ismét kijönne [a betegség], kenjék meg ismét szép gyöngén a meleg írós vajjal, és hintsék meg ezzel a csombor porral, ki ezen papírosban vagyon, és nyomják szép lassan be.” Ebben az esetben a melegítést kombinálták a csombor (ismertebb nevén borsfű vagy borsikafű) gyulladáscsökkentő hatásával, amely főként puffadásra vagy hasmenésre ajánlott.
A harmadik javaslat inkább hasonlít egy tornamutatványra, ugyanis Batthyány és Svetkovich Kata azt javasolta, hogy „ha az beteg embernek annyi ereje van, hogy egyik lábát az alfeléig felemelheti, nyomja be a lába sarkával, mert azt mondják és tartják, mert hogy az lába az embernek meg horgossal, bevonzza azt is, de a sarkával meg kell nyomni.”
Az utolsó eljárás ismét egy gyakorta használt gyógynövénynek, a kamillának a jótékony hatását használta ki egy kis hiedelemvilágból vett módszerrel kiegészítve. Eszerint „vegyenek nyúlhájat és kamomillának olaját, és a kamomillának a virágjának a fejét roncsolja meg szép lassan, csináljanak flastromot belőle, és kössék a köldökön alul rá, az indítja az urinát.”
Nádasdyt végül nem ez a kór vitte el, hanem a Magyarországon pusztító pestisjárványban halt meg 1562. június 2-án Egerváron. Sírfelirata ma is példát mutathatna, hiszen a köznemesi családból származó Nádasdy Tamás kiválóságát és páratlan karrierjét emeli ki, amelyet főként tanultságával, okosságával, ambíciójával és nem utolsósorban házasságával ért el, és jutott a főnemesség köreibe, valamint az ország legtiszteletreméltóbb főméltóságáig.

Nádasdy Tamás és Kanizsay Orsolya síremléke Lékán
(a szerző felvétele)
Batthyány Ferencnek megadatott, hogy értesült annak az I. Szulejmán szultánnak a halálhíréről, aki legyőzte a mohácsi síkon a II. Lajos vezetésével felvonuló nemzetközi haderőt, igaz, ez egyben másik barátjának, Zrínyi Miklósnak a hősi halálával és Szigetvár elestével járt együtt. Néhány hónap múlva azután ő is elhunyt, követve Nádasdyt és Zrínyit, átadva a politikai színteret a következő, immáron a Bécs központú királyságban szocializálódott generációnak.
Batthyány Ferenc horvát bán fali síremlékének rajza
Jelzet: MNL OL, Tervtár, Családi fondokból kiemelt tervek, Batthyány család (T 4), No. 387.










Új hozzászólás