80 év után került elő és a Magyar Nemzeti Levéltárba költözik az Állami Számvevőszék elveszettnek hitt Alapító Jegyzőkönyve

2026.01.26.
2026. január 22-én ünnepélyes keretek között adta át dr. Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke dr. habil. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatójának az ÁSZ 1870-es Alapító Jegyzőkönyvét. A magyar államiság szempontjából kiemelkedő értékű dokumentum, amely a második világháború során tűnt el, közel nyolc évtizednyi lappangás után tért vissza állami tulajdonba.

Az 1870. évi XVIII. törvénycikk által létrehozott ÁSZ történetének egyik legfontosabb momentuma az 1870. november 30-án tartott első ünnepélyes összejövetel volt, amelyen szervezet első elnöke, Gajzágó Salamon az Állami Számvevőszéket megalakultnak, s működését megkezdettnek nyilvánította. Az eseményről díszes Alapító Jegyzőkönyv készült. Az elnök által aláírt dokumentumot évtizedekig az ÁSZ központi épületének alagsori irattárában őrizték, a második világháború, különösen az 1944-1945-ös bombázások során azonban az épületet súlyos károk érték, az iratanyag jelentős része megsemmisült vagy szétszóródott. Ekkor veszett nyoma az Alapító Jegyzőkönyvnek is, amelyről mindezidáig sem az ÁSZ, sem a Levéltár nem rendelkezett információval, vélhetően a háborús pusztítás során került ki az őrizetből, vagy az ostrom alatt mentették ki, és később magánszemélyeknél lappangott. A kutatók és történészek sokáig megsemmisültnek tekintették az iratot.
 

Sorsszerű fordulatként, az ÁSZ alapításának 155. évfordulója előtt pár héttel, 2025 novemberében a dokumentum teljesen váratlanul felbukkant. A jegyzőkönyv eszmei és történeti értéke felbecsülhetetlen, mivel egyedi példányról van szó, másodpéldánya nem fellelhető, és korábban fotómásolat sem készült róla. A dokumentum értékét és esztétikai megjelenését tovább emeli az egészbőr, arany léniázással és vaknyomással ékített díszkötés, és az igen díszes megjelenés, a kalligrafált betűtípus és az eredeti aláírások. Az MNL a dokumentumot maradandó értékkel bíró köziratnak minősítette.
 

Az ÁSZ és az MNL együttműködésének köszönhetően a jegyzőkönyv visszatérhetett állami tulajdonba, az alapító jegyzőkönyvet 2026. január 22-én adta át dr. Windisch László, az ÁSZ elnöke dr. habil. Szabó Csabának, az MNL főigazgatójának.

Az átadást követően az Alapító Jegyzőkönyvet a Magyar Nemzeti Levéltár az Állami Számvevőszék iratanyagai között helyezi el, ahol biztosított a szakszerű megőrzése az utókor számára. A dokumentum a jövőben kutathatóvá válik a magyar államfejlődéssel és alkotmányos intézményekkel foglalkozó szakemberek számára is.
 

Fotók: Lantos Zsuzsanna (MNL)

 

Utolsó frissítés:

2026.01.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges