V. A gyógyító személyzet
A kolerajárvány idején a járványüggyel kapcsolatos teendőket Győr vármegye egészségügyi választmánya koordinálta. A bizottság tagjai között voltak hivatali tisztségviselők, felekezeti személyek és egészségügyi alkalmazottak is. A közigazgatásban és egyházi szervezetekben szocializálódott egyének munkáját hatékonyan támogatta Balogh József megyei főorvos, aki a helyi egészségügyi rendszer élén állt. A főorvos központja Győrben volt, de kijárt azon településekre, ahol felbukkant a betegség. Jelentéseket készített a tapasztaltakról, szakmai javaslatokat tett, a gyógymódokról oktatta az elöljárókat, plébánosokat és a betegeket. Irányítása alá tartoztak a járási orvosok, akik helyben végrehajtották a központi, valamint a megyei utasításokat. Kapcsolatuk a lakossággal személyes és bizalmas volt, az emberek jobban elfogadták őket, mint a főorvost.
A járvány megjelenésével egyre több feladat hárult a doktorokra és hamarosan orvoshiány lépett fel. Az elöljárók a gyógyítási folyamatokba bevonták a környékbeli magánorvosokat és a nádortól kérték, hogy gyógyítókat küldjön a vármegyébe.
Hédervár településen és a Szigetközi járásban Baudis Izidor, a gróf Viczay család magánorvosa segített a betegek ellátásában. A doktor Ásvány községben kezdett el munkálkodni, majd sorra járta a környékbeli településeket.
A pannonhalmi főapát, a füredi birtokán tevékenykedő orvost, Adler Józsefet bízta meg a Pusztai járás lakosságának egészségügyi felügyeletével.
Nádori támogatással 1831. szeptember elején Győr vármegyébe két doktor érkezett: Hertling Mihályt a Tóközi járásba helyezték, Kóny központtal; Halas Jánost pedig a Pusztai járásba Pér centrummal. Az orvoshiány megoldására más lehetőséget is ajánlott a nádor. Az augusztus 17-én kelt értesítésében javasolta a megyéknek, hogy minden településre egy férfi és egy női ápolót biztosítsanak. Kiművelésüket az orvosokra bízták, a betegek szakszerű kezelésével kapcsolatos teendőket pedig a tisztviselők ismertették meg velük.
A gyógyító személyzet hiánya oly mértékű volt, hogy a még különösen veszélyesnek vélt zsidók közül is megbíztak egy orvost a betegek kezelésével. A szigeti lakosok ellátását 1831. augusztus elején egy izraelita doktorra bízták. Mayer Adalbertet „mind ügyességéről, mind pedig iparkodásáról a választottság dícséretetni hallotta”, ezért felkérték, hogy a kolerától szenvedőket gyógyítsa. Kezdetben bizalmatlanok voltak vele szemben az elöljárók és külön kötelezték arra, hogy a járási főszolgabírónak folyamatosan jelentse, mennyire tesz eleget a kötelességének. A választmány támogatottságát azonban hamarosan megnyerte és további települések lakosainak gyógyítását is rábízták: Révfalu, Pataháza, Pinnyéd. Munkáját minden bizonnyal jól végezte, hiszen a kolerajárvány megszűnése után jutalmazásáról döntöttek.
Sajnos több alkalommal előfordult, hogy az orvosok munkálkodásával elégedetlenek voltak az emberek és bizalomvesztésükről tájékoztatták Győr vármegye egészségügyi (kolera) választmányát. A bizottság komolyan vette a panaszokat és nem hárította el a problémát, hanem megoldásra törekedett. A legjelentősebb konfliktus a Pusztai járásban alakult ki, ahol a kiküldött Szalai Mihály seborvos leváltását kérték „gyakori részegségei miatt”. A járási szolgabíró viszont nem bocsátotta el a doktort, hanem segítőként mellé rendelte a Szentmártonban élő Frankó nevezetű orvost. Előfordult több olyan eset, amikor a gyógyító személyzet megbetegedése miatt igényeltek új doktort.
