Találatok

MNL portál

Megtekinthető a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Youtube-csatornáján az intézmény történetét, munkáját bemutató, A magyar nemzet levéltára című új dokumentumfilm. Ennek megalkotását az intézmény számos munkatársa segítette.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár szeptember 26-án adta át a nagyközönségnek legújabb adatbázisát, melynek létrehozásában a levéltárosok a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Az 1828. évi országos összeírás az eddigi legnagyobb kézírásfelismeréssel feldolgozott gyűjtemény Magyarországon.
Típus: Hír
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Nagyon komoly, frissen publikált adatbázisban böngészhetnek mostantól információk után azok a családtörténet-kutatók, akik a 19. század végén Miskolcon élt felmenőket keresnek, illetve azok a főként helytörténészek is kincsekre lelhetnek, akik a borsodi vármegyeszékhely múltját, korábbi lakóinak életét igyekeznek aprólékosan feltérképezni.
Típus: Hír
Dr. Dióssy László és Wéber László a StúDió Veszprém Podcast szerkesztői beszélgettek Boross István igazgatóval a Veszprémi Térképvándorról, a levéltár társadalmi szerepéről, a nyitott levéltárakról, a levéltár jövőjéről és személyes élményekről.
Típus: Hír
A polgári kori egyesületek feltárására irányuló ötéves kutatás eredményeit mutatja be szakmai programon november 26-án, kedden 10 órától a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Nemzeti Művelődési Intézet. Az eseményre előzetes regisztrációval lehet jelentkezni.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai vezetésével a kétszáz éves Anna-bál történetét bemutató kötet készül a jeles évfordulóra, emellett a közös ünneplésben együttműködő partnerek – az intézmény mellett Balatonfüred városa, a Tihanyi Bencés Apátság és a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. – egy négy helyszínből álló kiállítássorozatot is terveznek.
Típus: Hír
Január 22-én, szerdán a magyar kultúra napja alkalmából a levéltárban őrzött kincsek felfedezésére hívja az érdeklődőket az intézmény, ez alkalomból az Országos Levéltár Bécsi kapu téri palotája 9 óra és 16 óra között nyitva áll a látogatók előtt.
Típus: Hír
Október 4-én az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, a Nemzeti Roma Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében mutatták be Újpesten, a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban A magyarországi cigányok/romák című kétkötetes forráskiadványt, valamint a Digitális Roma Levéltárat. Az anyagok kiválóan szolgálhatják a jövőbeni kutatásokat.
Típus: Hír
Harminc évvel ezelőtt ezen a napon, december 16-án tört ki a romániai forradalom, amely elsöpörte az akkor már 25 éve regnáló román pártfőtitkárnak, a korlátlan személyi kultuszt kiépítő Nicolae Ceauşescunak a hatalmát. Az évforduló kapcsán egy eddig ismeretlen és publikálatlan levéltári iratot, a Moszkvai Magyar Nagykövetség egyik rejtjeles táviratát tesszük közzé. Ez a dokumentum elsősorban azért érdekes, mert bemutatja a korabeli kétpólusú világpolitika egyik nagyhatalma, a kelet-európai szocialista országok blokkját uraló Szovjetunió politikai vezetésének az eseményekkel kapcsolatos reflexióit.
Típus: Hír
Családi napot tart „...írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek.” címmel a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára március 15-én, szombaton a Bécsi kapu téri palotában. A nemzeti ünnep alkalmából ezúttal is tartalmas programok várják majd az érdeklődőket. Az eseményen kiemelt figyelmet kap Jókai Mór és a regényíró pályafutása, születésének 200. évfordulója tiszteletére.
Típus: Hír
A szabadság összeköt címmel családi napot szervez a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára március 15-én a Bécsi kapu téri palotában. A nemzeti ünnep alkalmából ismét időutazásra várják az érdeklődőket, akik izgalmas feladatokon keresztül és egy rendhagyó kamarakiállítás segítségével pillanthatnak be Petőfi Sándor és kortársai életébe, valamint az 1848–49-es év eseményeibe. A délután folyamán színdarabbal is készülnek a látogatóknak.
Típus: Hír
„Lapunk mai számában egy varrógépre emlékeztető készüléket láthat az olvasó, melyet olyan-formán kezel egy hölgy, a hogy a zongorát szokás. Azonban nem varrógép, nem is pianoforte. A készülék egy írógép. (…) Használhatják továbbá a gépet olyanok, kik valamely testi hibájok miatt a tollat nem kezelhetik, p. o. elveszítették jobbkezöket. Sőt használhatják a vakok is, kik kitűnő helyérzéküknél fogva könnyen betaníthatók, hogy melyik bilentyüt mikor kell megnyomniok.” – így mutat be egy Remington írógépet a Vasárnapi Ujság 1879-ben.
Típus: Hír
2020. november 3-től elérhető a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) I. világháborús gyűjteménye. A Nagy Háború hősi halottainak két adatbázisa három Intézmény: az MNL, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM), valamint Budapest Főváros Levéltára (BFL) összefogásával készült és több mint 1,7 millió adatsort tartalmaz. A gyűjteményt adatvizualizáció, térkép és további tartalmak teszik még érdekesebbé.
Típus: Hír

Oldalak