A leendő földbirtokos kérése

A leendő földbirtokos kérése

Írta: Bodnár Tamás

1668. július 8-án elhunyt a több száz éves múltra visszatekintő, borsodi középbirtokos nemes Bárius család utolsó férfi tagja, az ifjú Bárius Péter.

A fiatalember halálával tizenegy vármegyében hatvanöt birtokrészt hagyott hátra, melyekhez oldalági örökösök igyekeztek hozzájutni. A legközelebbi leányági örökös Vay Ábrahámné Ibrányi Anna volt, aki apja, Ibrányi Ferenc révén már rendelkezett olyan gömöri birtokokkal, amelyek a Bárius család porcióival szomszédosok voltak.

A tehetős férfi temetését halálához képest kései időpontra, szeptember 9-re tűzték ki. Azonban az eltelt két hónapnyi időt talán nem indokolja a gyászos alkalom ilyen hosszas előkészítését, és a távoli rokonságot és ismerősöket is rövidebb időn belül lehetett volna értesíteni.

Bárius Péter halálával kapcsolatban, - aki 18 évesen és váratlanul hunyt el, - többen gyilkosságot feltételeztek, ami miatt halálának körülményeit vizsgálta is a vármegye, igaz, hogy részletesen és a feltételezett elkövető ellen vádat emelve erre csak hét évvel később 1675-ben került sor. Az ifjú már öt hete halott volt, amikor az első temetési meghívókat megírták és birtokok jobbágyait felszólították, hogy szolgáltassanak élelmiszert a torra.

Feltételezzük, hogy mivel az elhunytnak közvetlen hozzátartozói nem éltek és a hátrahagyott javak elfoglalása sem ment egyszerűen, mindez akadályozhatta a temetés időbeni lefolytatását, mindemellett a rokonok a halottnak kijáró kellő tisztelet megadásával és a szertartási rituálé betartásával szerettek volna eljárni.

A Bárius birtokok átvétele az erre pályázó Vay Ábrahámék részéről sem ment könnyen, a Magyar Kamara „súlyozta” az örökségért a Vayék részéről ajánlott 5000 tallért, amelyet először 6000-re, majd 7000-re emeltek fel. Az utóbbi összegnek az 1668 decemberében történt kifizetése után iktatták csak be az új birtokosokat.

A leendő tulajdonosok azonban - úgy Ibrányi Anna és férje, - egész Alsózsolcát kénytelenek voltak 1000 forintért elzálogosítani Szepessy Pálnak, azért, hogy a fiatalember temetési költségeit ki tudják fizetni.

Bárius Péter apjáról, Ferencről tudjuk, hogy református volt, mivel fivérével Andrással együtt 1649-ben egy 80 fontos harangot öntettek az alsózsolcai református templomnak. Pétert tehát református szertartás szerint búcsúztatták 1668. szeptember 9-én a szendrői református templomban, amely az erődített vár és mezőváros Gerse nevű utcájában állt, ott ahol a borsodi elit legtöbb tagjának volt egy-egy udvarháza. A Bárius famíliának két saját telke is volt itt. A temetési menet a koporsót és halotti zászlót a várhegy oldalában álló temetőbe kísérte, ahol „boldog emlékezetű praedessorinak szokott temető helyén” eltemették. A torra a népes gyászoló gyülekezet, - amely több vármegye előkelőiből és a birtokok jobbágyaiból állt – Bárius Péternek a Gerse utca nyugati során álló, a Hatvany és a Becskeházy kúriák szomszédságában található kúriájába vonult.

Ahogy az Ibrányi Annának egy 1668 augusztusában írt leveléből kiderül, a birtokok adózó lakosaitól a temetési torra különféle élő állatokat kért, amelyet aztán adózásukba is beszámított. Ez történt a borsod megyei Oszlár birtokon élő hajdúkkal is, akiktől halak szállítását követelte az új földbirtokos:

„Adgyon I[ste]n minden jót keg[yelmete]knek

Ennek előtte is írtam vala keg[yelmete]k[ne]k, hogy az szegény idvezült Barjus Péter uram temetésére valami Teszabeli halat szerezne kegyelmetek, azkit akkorra, úgy mint ad 7. Septembris, itt fenn legyen, hiszen azt az k[egyelme]tek adajára feltudhatják. Ha lehet, egy öreg visát, avagy 2 tokot és sőreget, pontyot, mennél szebbek lehettek, s magok közül kegyelmetek két becsülletes embert is külgyön fel az temetségre. Ugyan felette igen kérem kegyelmeteket, meg ne fogyatkoztasson az hal dolgábul, mivel másuva nem is parancsoltam felőle. Ha egynehány kezeget is szerezhetne, igen akarnám, tovább ha kegyelmetek is mibül parancsol, s megtalál, én is örömest szolgálok kegyelmetek[ne]k. Elvárván az kegyelmetek válaszát ezen levelemre. Zendrö, die 25. Augusti, 1668.

Keg[yelme]tek jóakarója,

Ibrany Anna mp.”

[a külzeten:] „Oslaron lakozó hadnagynak, vitézlő T. T. u[ramna]k és az egész ott lakos hajdúknak őkegyelmek[ne]k adassék ez levelem” [levélzáró pecsét maradványával]

HU MNL BAZVL IV.501.b. XIII.I.17.