Családkutatás

Régi ismerősök új levéltári programokon

magyar

A 2021 óta új családkutatókkal bővülő csapat az intézmény raktárában az iratpusztulás történelmi és környezeti okairól hallhatott érdekességeket, melyek szemléltetése eredeti iratok bemutatásával történt. A tanácsteremben pedig a 18-19. századi jászberényi végrendeletekkel, mint forrástípussal ismerkedhettek meg a látogatók, melyek a családkutatókon túl számos más terület kutatói (néprajz, agrártörténet, jogtörténet, egyháztörténet, szociológia) számára szolgáltatnak feldolgozásra, elemzésre érdemes adatokat.

2016-ban a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára nyerte el az „Év Kutatóhelye” Díjat

magyar

A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) 2011-ben alapította meg „Az Év Kutatóhelye Díjat”, amelyet tagjai szavazatai alapján ítél oda annak a belföldi, valamint külföldi levéltárnak, múzeumnak, könyvtárnak, 2016-tól pedig már önállóan web-helynek is, amely a családtörténet-kutatóknak kiemelt szakmai és emberi segítséget nyújt.

Családkutatási források a levéltárban

magyar

A foglalkozás célja az volt, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a családkutatás alapjaival, az anyakönyvek vezetésének történetével és fajtáival, a bennük rejlő adattartalmakkal, továbbá találkozzanak egyéb olyan levéltári forrásokkal, amelyek segítségével az egyszerű ősfa felállításán túl akár egy családtörténet is kibontakozhat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Családkutatás csatornájára