Családkutatók látogattak levéltárunkba

2022.10.24.
A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület és a Szolnoki Családfakutató Klub tagjaiból, valamint további érdeklődő családkutatókból álló csoport látogatta meg levéltárunkat 2022. október 21-én. Dr. Csönge Attila levéltár-igazgató a Magyar Nemzeti Levéltár által Hetedíziglen címmel meghirdetett projekthez kapcsolódva mesélt vendégeinknek a levéltár családfakutatókat segítő tevékenységéről, az intézményünkben őrzött iratokról, végül azon interneten is hozzáférhető tartalmakról, érdekességekről, melyek akár egy családkutatás során is hasznos adalékokkal szolgálhatnak, vagy épp kifejezetten a levéltári kutatást könnyítik meg Levéltári Praktikák bemutatásával.

A látogatók ezután megtekintették Vincze János Farkas levéltáros tárlatvezetése mellett a "Nem mindig üt be, mikor mennydörög" című kamara kiállítást. A kollégánk által összeállított tárlat a villámok sújtotta emberek és épületek különleges levéltári dokumentumaiból mutat be egy vitrint megtöltő válogatást, melynek kapcsán az is elhangzott, hogy a halotti anyakönyvekben és más, családtörténeti szempontból hasznos forrásokban milyen éghajlat-történeti adatokra bukkanhat a kutató, s azokból milyen következtetések vonhatók le a megye egészére vonatkozóan. A látogatás a levéltár restaurátor műhelyében ért véget, ahol Váczi-Koncz Kata segédrestaurátor munkájának kulisszatitkaival ismerkedhettek meg a megyei családfakutatók. A csoport tagjai nagy élvezettel hallgatták munkatársainkat, bátran kérdeztek, és végül azzal távoztak tőlünk, hogy más alkalommal is örömmel látogatnak el hozzánk akár kutatóként, akár rendezvényeink alkalmával.

Utolsó frissítés:

2022.11.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges