Nyomot hagytak

A Magyar Nemzeti Levéltár a Budavári Könyvünnepen

magyar

A Szentháromság téri Könyvünnep alkalmával idén is kedvükre válogathatnak kedvezményes kiadványaink között. A megvásárolt könyvek mellé karszalagot adunk, amellyel szakvezetés mellett ingyenesen tekinthetik meg a levéltár Bécsi kapu téri főépületét, valamint iratőrző raktárainkba is betekintést nyújtunk.

Emlékhelyek Napja a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában

magyar

A kiállításon láthatják többek között Mátyás király egyik hadjárata során keletkezett eredeti okiratát, Dobó István ostrom utáni jelentését és gróf Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú megrendítő búcsúlevelét. A közelmúlt történelméből pedig olyan nagyhatású világi és egyházi vezetők, tudósok és művészek kézírását böngészhetik testközelből, mint Ferenc József, Tisza István, Ady Endre, Albert Einstein, Bartók Béla, Kádár János és II. János Pál pápa.

Levéltári délutánok 1. – A dualizmus kora

magyar

A 21. század közgyűjteményei új kihívások előtt állnak. Igaz ez a levéltárakra is, amelyeknek közművelődési funkciója felértékelődött, színvonalas programok szervezésével kívánják megszólítani a potenciális érdeklődőket. Ezt szolgálja a 2016. március 15-én nyílt nagyszabású, Nyomot hagytak: Évszázadok – Személyiségek – Aláírások című kiállítás is a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, amely 2017 végéig látogatható.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyomot hagytak csatornájára