Tájékoztatás az illetékfizetési kötelezettség megszűnéséről

magyar

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása alapján 2021. január 1-től a levéltárban őrzött irat alapján kiállított tényt, körülményt igazoló irat kiadása iránt indított eljárásért, továbbá a levéltár által készített hiteles másolat elkészítéséért illetékfizetési kötelezettség nem áll fent.

Emlékezés Németh Klára Gyöngyire

magyar

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Németh Klára Gyöngyi, volt levéltáros 2020. december 30-án otthonában csendesen elhunyt. Munkáját mindig felelősségteljesen, lelkiismeretesen végezte, 1974-ben miniszteri dicséretben részesült. Kollégái körében elismert személyiség volt.

Köszönjük Klára húgának, Németh Erzsébetnek, hogy megosztotta velünk testvérével kapcsolatos emlékeit.

 

Hogyan készüljünk Karácsony ünnepére?

magyar

Kollégánk, Áldozó István, a Kisalföld felkérésére, a napilap 2020. december 24-én kiadott számában az adventi készület lényegéről írt összegzést. Intézményünk igazgató-helyettese elsősorban szakrális oldalról vizsgálta a Karácsonyt megelőző időszak megélését.

Téli zárvatartás

magyar

A téli zárvatartásunk a következőképpen alakul: az MNL Országos Levéltára kutatótermei, Könyvtára és az Információs Iroda 2020. december 18. – 2021. január 1. között zárva lesznek.

A zárás előtti kérés utolsó napja:

iratok esetében: 2020. december 14. (hétfő)

mikrofilmek esetében: 2020. december 16. (szerda)

Az így kikért anyagot 2020. december 17-ig (csütörtök) kutatásra kiadjuk.

Megemlékezés a Nagy Háború Hőseiről Rajkán

magyar

Áldozó István 2020. október 24-én Rajkán, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisalföldi Könytárellátási Szolgáltató Rendszere szervezésében Rajkán tartott előadást a Moson vármegyei katonák első világháborús szerepvállalásáról. Intézményünk igazgató helyettese az Osztrák-Magyar Monarchia hadszervezetének bemutatását követően azon alakulatok háborús hőstetteit mutatta be, amelyekben a térségből származó katonák harcoltak.

Levéltári bemutató óra közösségszervezőknek

magyar

Kollégánk, Áldozó István 2020. november 3-án a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Kara másodéves közösségszervező szakos hallgatóinak tartott levéltári bemutató órát. Intézményünk igazgató-helyettese Dr. Vehrer Adél egyetemi docens kérésére az archívum kutatószolgálatának működését, annak jogi hátterét, valamint a forrásfeltárás módszertanát ismertette meg a hallgatósággal.

Megemlékezés a második nagy világégésről Edvén

magyar

Intézményünk igazgató-helyettese 2020. szeptember 5-én Edvén Magyarország második világháborús szerepvállalásáról tartott előadást. A szép napsütéses szombat délelőttön a falu és a környező települések lakói ünnepelni gyűltek össze. A rábaközi kisközségben pályázati segítséggel megvalósult a helyi római katolikus templom külső felújítása, emellett a Magyar Falu Program keretében úthálózat fejlesztési munkálatok is történtek.

Oldalak

Feliratkozás Magyar Nemzeti Levéltár RSS csatornájára