Új napirendi jegyzék az AOL2 portálon!

magyar

A művelődésügyi ágazat felső államigazgatási szerveinél – jelesül a minisztériumoknál – keletkezett vezetőtestületi ülések kidásának már szintén nagy hagyománya van. Keresztes Csaba főlevéltáros szerkesztette és állította össze az oktatást és a kulturális területeket irányító minisztériumok vezetőtestületeinek napirendi jegyzékei első részeként a kollégiumi ülések napirendjét. (A kollégium a 1949 és 1983 között a minisztériumok legfőbb kollektív döntéshozó testülete volt.) Elérhető a HUNGARICANA közgyűjteményi portálon:

In memoriam Zubán Dénesné Székelyhidi Mária

magyar

1966-ban kezdett dolgozni az Országos Levéltárban. Szakmai ismereteit folyamatosan fejlesztette. 1975-ben elvégezte a restaurátor alaptanfolyamot, 1981-ben könyvműves- és papírrestaurátor, majd 1993-ban felsőfokú szakrestaurátor képesítést szerzett. 1994-től főmunkatársként, majd 2004-től főtanácsosként az Úri utcai műhely szakmai vezetője volt. Kiváló Munkáért elismerést kapott 1976-ban és 1981-ben.

Új adattárral bővül az MNL online rendszere

magyar

A Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány 2004 óta foglalkozik az 1950-53 között létesített tizenkét hortobágyi zárt munkatábor történetével. Az alapítvány működését bemutató és a kutatók módszertani irányultságát, valamint műhelytanulmányokat tartalmazó honlap a Saád József és Nagy Mária hagyatékát képező – rendezés alatt álló – Telepesek Társadalomtörténeti Adattár egyik eleme.

Charles de Gaulle-ra emlékezve

magyar

Charles de Gaulle (1890–1970) a második világháborút követően az ún. Ötödik Köztársaság választott elnöke volt 1959-től. Elnökségének tíz éve alatt meghatározó változások indultak meg a francia külpolitikában. Egyik jellemzője a keleti nyitási politika volt. Ennek következtében a magyar-francia politikai-diplomáciai kapcsolatok normalizálódtak a hatvanas évek végére.

Írjon Ön is történelmet a koronavírus idején! – Továbbra is várja a karanténnaplókat a levéltár

magyar

A pandémia következtében mindannyiunk élete gyökeresen megváltozott: iskolákat zárnak be, nem látogathatók az éttermek, a mozik, a színházak, a közgyűjtemények. Amelyik munkahely teheti, biztosítja dolgozóinak a home office lehetőségét. A kijárási korlátozások bevezetésével a lakosság a négy fal közé kényszerült, életükben minden korábbinál nagyobb szerepet kap az online világ.

Ember Győző-díj 2020

magyar

A rendhagyó módon, szűk körben átadott elismerést dr. habil. Szabó Csaba távollétében dr. Germuska Pál, az MNL országos levéltári főigazgató-helyettese nyújtotta át a díjazottnak. Tuza Csilla 1994 óta az Országos Levéltárban dolgozik, az egykori Feudáliskori Kormányszervek (a jelenlegi 1945 előtti Kormányszervek) Főosztályán, mint az Abszolutizmuskori Közigazgatási és Pénzügyigazgatási Levéltár és a Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok referense.

Ünnepi zárva tartás

magyar

Értesítjük Önöket, hogy intézményünk kutató- és ügyfélszolgálata a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója utasításának megfelelően 2020. december 18. és 2021. január 4. között zárva tart. Az idei esztendőben utoljára 2020. december 17-én (csütörtök) tudunk látogatókat fogadni. Jövőre január 4-én (hétfő) már rendelkezésükre állunk.

Kívánunk minden kedves kutatónknak és látogatónknak áldott, örömteli karácsonyi ünnepeket.

Oldalak

Feliratkozás Magyar Nemzeti Levéltár RSS csatornájára