napló

„Belső várkastély” Bicskey Erzsébet, egy fiatal lány naplója 1940-1946

magyar

Köszöntőt mond:

Dr. habil. Szabó Csaba főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár

Naplórészleteket olvas fel:

Fényes Erika sajtóreferens, Magyar Nemzeti Levéltár

A kötetet bemutatja:

Dr. Fiziker Róbert főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár

Levéltári Délutánok 8. – A magyar Švejk nyomában

magyar

Egy rövid elemzés - a sorkatonai szolgálat megélése Morvaországban - bemutatása után Balogh János Mátyás történész-levéltáros Keller Márkussal, a TáTK Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékének tanszékvezetőjével beszélget a naplóról, illetve a naplóról mint történeti forrásról.

„Nem hódító, hanem rabló hadjárat”

magyar

A kommunista diktatúra időszakában is kibeszéletlen maradt a téma, a rendszerváltást követően pedig az akkori eseményeknek már csak nagyon kevés szemtanúja élt. Ennek ellenére az 1916. őszi, a korabeli magyar szóhasználat szerint „példátlan orvtámadás” mind a mai napig befolyásolja a románokról kialakított, az „árulással” és a „hitszegéssel” összefüggő negatív sztereotípiáinkat.

 

Új szerzeményünk:

magyar

Most megnyílt 1956-os kiállításunkon mutatjuk be először Szokolik Sándor levéltárunknak ajándékozott, 1956-os naplóját.
A ma Ausztráliában élő Szokolik Sándor tevékenyen részt vett a budapesti és a kesztölci forradalmi eseményekben. Mind a fővárosban, mind pedig szülőfalujában fegyvert fogott a szabadságért. Naplója a forradalmi eseményekkel egyidőben kezdődik, és ausztráliai partralépésével zárul.

„Belső várkastély” könyvbemutató

magyar

A könyvbemutatót Szabó Csaba, az MNL főigazgatója nyitotta meg, aki elmondta, hogy a levéltárosok mindig örülnek, ha a náluk őrzött iratanyagból adhatnak valamit közre. Kiemelte, hogy ebben az esetben nem erről van szó, ugyanakkor a könyv kiadásáért az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára felelt, mivel Bicskey Erzsébet naplója javarészt Nyíregyházához kötődik. Kiemelte: a naplóíró nehéz időszakot élt meg, és különleges módon az olvasó az ő szemszögéből láthatja a korabeli történéseket.

Digitalizálták a Veszprémi Napló 1957–2011. évfolyamait!

magyar

A https://adtplus.arcanum.hu/hu/ kezdőoldalán a Hírlapok fül alatt, a lista végén Veszprémi Napló néven találjuk. Ha itt nyitjuk meg, évfolyamok szerint, azon belül havi bontásban kereshetünk a napilapban. Amennyiben a keresőablakon keresztül kívánunk eljutni a napilap számaihoz, akkor Középdunántúli Napló néven találjuk meg. Az így megnyíló találati listát évkörök és témakörök szerint tovább szűkíthetjük.

Etelka táncol…

magyar

E táncos lábú leányzó sok minden más titkot is átadott naplójának: „Ő bizonyítá [...] mit még neki mondék, senkivel sem közlé. A kis liba, tán azt hiszi, nekem is oly kevés eszem van, mint neki; bizony! Viszonzám, hogy az ellenkezőről bizonyos vagyok, hogy bármily csekélységet közlék vele, ő mind kicsacsogá s nékem ezáltal, ha nem rosszakaratból is, de szelességből, gondolatlanságból sok kellemetlenséget okozott.

Feliratkozás RSS - napló csatornájára