ArchívNet 2026/2.

2026.06.29.
Megjelent az ArchívNet 2026. évi második száma. Szerzőink: Bede Erika, Molnár András, Szuda Krisztina Eszter és Völgyesi Zoltán.

Tisztelt Olvasók!

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes, ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő

 

Bede Erika: Három fióknyi háború – 2. rész Id. Bede Zoltán katonafényképei és tábori lapjai – identitást őrző személyes tárgyak
Jelen írás alapját id. Bede Zoltán 1940 és 1944 között írt levelezőlapjai és tábori lapjai képezik. Ezek a sárguló papírdarabok nem csupán egy családi archívum néma tanúi, hanem egy sorsfordító korszak mikrotörténeti lenyomatai. A kutatásom során nem a történeti tényeket kerestem, hanem azt a törékeny intimitást, amely a háború zivatarában is összetartotta a családot. A levelezés íve – a román hadseregbeli szolgálattól a magyar honvédség soraiban töltött időkig – kirajzolja egy erdélyi kisbirtokos küzdelmét az identitás megőrzéséért és a hazatérés reményéért. A második részben id. Bede Zoltán honvédségben eltöltött időszakát tekintem át.
 

Molnár András: „Ez a zászlóalj halálra van ítélve” – Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes harctéri naplója Oroszországból, 1942–1943. I. rész: Felkészülés, kiszállítás és felvonulás a Donhoz (1942. április – 1942. július 26.)
Amikor 1942 áprilisának második felében a keleti hadszíntérre induló magyar 2. hadsereg pécsi IV. hadtestének kötelékében mozgósították a somogyi 10. könnyű hadosztályt, a kaposvári 6. gyalogezred alakulatainak ikreződésével felállították a 36. gyalogezredet. Miután azonban a 36/II. ikerzászlóalj már 1941 novemberétől megszálló feladatokat látott el Ukrajnában, 1942 márciusának második felétől pedig a szovjet erőkkel vívott súlyos harcokat Harkov térségében, helyette a pécsi 11. könnyű hadosztály 8. gyalogezrede által a Baranya vármegyei Pélmonostoron felállított 38/II. zászlóaljat osztották be a kaposvári seregtest 36. gyalogezredének kötelékébe. Eme zászlóalj 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról eddig csak mozaikszerű adatokkal rendelkeztünk. Mindezek miatt hiánypótló a 38/II. zászlóalj 1942 júniusa és szeptembere, valamint 1942 novemberének vége és 1943 januárjának eleje közötti harctéri tevékenységét hitelesen dokumentáló kéziratos magánnapló, amelynek másolata, valamint az 1990-es években készített gépelt (a naplóíró idősebb fia, Halmi István által átfogalmazott és kiegészített) változata nemrég került elő a pélmonostori alakulat egykori karpaszományos tizedese, Halmi (1945-ig Hauk) László Baranya megyei igazgató-tanító hagyatékából.
 

Szuda Krisztina Eszter: Egy „száműzött” evangélikus lelkész kapcsolati hálója a 19. század végétől a 20. század közepéig. 1. rész: Irathagyaték ismertető.
A tanulmány a volt tótkomlósi evangélikus lelkész, a 20. század elejétől fogva a magyar politikai ellenfelei által diszkreditálást célzó jelzővel, a „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička (1873. május 15. – 1953. szeptember 19.) családi irathagyatékát mutatja be. Az irathagyaték ismertetése 2022 – 2024 között kivitelezett öt levéltári kutatóút eredményein alapul.
 

Völgyesi Zoltán: A közjótékonyságtól a szociális munkáig. Gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska és a századelő katolikus nőmozgalma I.
„[…] igenis állítom, hogy intézményekkel többet lehet elérni az emberiség javára, mint szórványos, rendszertelen és gyakran csak benyomásokból kiinduló jótékonysággal” – érvelt Apponyi Franciska a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége elnökeként 1909 novemberében tartott előadásában. Szerinte a karitatív tevékenység hiányossága, hogy „akkor nyújt segítőkezet, mikor a betegség fellépett, a nyomor már beköszöntött […] A szocziális munka ellenben már előre védekezőleg igyekszik eljárni, meg akarja akadályozni, hogy szükség és nyomor terjedjen […] abból indul ki, hogy az emberiségnek kötelessége olyan intézményeket létesíteni, melyekkel az emberi nyomornak elejét lehet venni.”

Utolsó frissítés:

2026.06.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges