Manczikovics Pál vármegyei tisztviselő ingóságainak leltára

Manczikovics Pál vármegyei tisztviselő ingóságainak leltára

Írta: Kiss Lajos

A vármegyei közgyűlések iratanyaga nem csupán a közigazgatás és a jogszolgáltatás működésének rekonstrukciójához szolgáltat nélkülözhetetlen forrásokat, hanem időről időre olyan, a megszokottól eltérő dokumentumokat is megőrzött, amelyek a történelem homályába merült személyek életútját és mindennapjait is képesek megvilágítani. Ezen cikk középpontjában egy ilyen, kivételes forrás áll.

Az 1740-es évek európai politikáját alapvetően meghatározó osztrák-porosz háború idején egy Miskolcon élő, később az ellenséghez átpártoló borsodi vármegyei tisztviselő ingóságait a vármegye kiküldöttjei lefoglalták és részletes leltárba vették. Az összeírás készítői a lehető legteljesebb körű számbavételre törekedtek, hogy az elkobzott javakról pontos képet nyújtsanak a vármegyei közgyűlés számára. A fennmaradt leltár jelentősége messze túlmutat eredeti jogi-adminisztratív rendeltetésén. A felsorolt ingóságok révén képet alkothatunk egy 18. századi vármegyei tisztviselő mindennapi tárgyi kultúrájáról és életkörülményeiről engednek következtetni. A forrás legértékesebb részét azonban kétségkívül a könyvjegyzék alkotja, amely ritka lehetőséget kínál egy középnemesi származású vármegyei hivatalnok magánkönyvtárának, olvasmánykultúrájának és műveltségi horizontjának vizsgálatára. Ennek köszönhetően a leltár nem pusztán egy vagyonösszeírásként értelmezhető, hanem olyan összetett művelődéstörténeti forrásként is, amely a 18. századi Borsod vármegye köznemesi elitjének tárgyi világába és szellemi kultúrájába egyaránt betekintést enged.

Manczikovics Pál pályafutása és Borsod megyei tevékenysége

A Manczikovics család eredete Győr vármegyébe vezethető vissza, Borsod vármegyéhez a 18. század első feléig nem volt a családnak semmilyen kötődése. A família nemesi rangját Manczikovics Pál nagyapja, az idősebb Pál nyerte el, aki 1711-ben I. József királytól armális nemeslevelet kapott. A család nemesi jogállását tovább erősíti, hogy a III. Károly rendelkezésére 1732-ben végrehajtott Győr vármegyei nemesi összeírásban már Manczikovics Pál édesapja, idősebb Manczikovics Pál is a nemesek között szerepel.[1] A nemesi összeírás idején az ifjabb Manczikovics Pál már a győri jezsuita gimnázium növendékeként folytatta tanulmányait.[2] A Borsod vármegyei nemesi közgyűlések jegyzőkönyvei a család korai történetére vonatkozóan sajnálatos módon nem őriztek meg további érdemi adatokat.

Az ifjabb Manczikovics Pál a győri jezsuita gimnáziumban folytatott tanulmányainak befejezését követően 1736-ban már Miskolcon dolgozott, mint törvényszéki írnok. Ezenkívül a vármegyei levéltár rendezésének a feladataival is ellátták.[3] Miskolcra kerülésében feltehetően szerepet játszhattak családjának rokoni kapcsolatai. Egy 1742-ben kelt meghatalmazásban[4] ugyanis Manczikovics rokoni kapcsolatban állónak nevezi az 1734-től Borsod vármegye jegyzőjeként működő Bodó Györgyöt.[5] Bár közvetlen forrás nem támasztja alá, nem zárható ki, hogy e kapcsolati háló hozzájárult ahhoz, hogy az ifjabb Manczikovics Miskolcon hivatali alkalmazást nyerjen, akár Bodó György közbenjárásának köszönhetően. A fennmaradt források tanúsága szerint kortársai kiváló képességű, megbízható, a jogi ismeretekben jártas és hivatali feladatait nagy pontossággal ellátó fiatal tisztviselőként jellemezték.[6]

Ennek eredményeként 1740-ben már Borsod vármegye helyettes fiskálisaként teljesített szolgálatot. Hivatali működése során rövid időn belül konfliktusba került a vármegye több szolgabírájával. A számadó közgyűlés keretében pert indított a korábban tisztséget viselt Trenyő András, Sebe Péter, Muraközy László és Hódossy Gáspár, valamint a hivatalban lévő Nyárády János, Balogh Ádám és Csomós János, továbbá Vajda Márton és Fodor Pál ellen. A kereset alapját a természetbeni szolgáltatások megváltásából, illetve beszedéséből származó pénzösszegek kezelése és a főperceptor, Böller Mihály részére átadott, illetve általa átvett összegek elszámolásának tisztázása képezte. Manczikovics a vármegye fiskálisának képviseletében azt kívánta elérni, hogy az érintettek tételes számadást adjanak az általuk kezelt pénzekről, és a fennálló elszámolási viták a peres eljárás keretében rendeződjenek. A felek végül a perenkívüli megállapodás mellett dönthettek.[7] Az elszámoltatási eljárás feltehetően nem erősítette Manczikovics hivatali tekintélyét a vármegye tisztviselői karán belül. Az ügyben közvetlenül nem érintett Erdődy Pál szolgabíró ugyanis kétségbe vonta a Győr vármegyéből érkezett hivatalnok nemesi származását, és nemtelenséggel vádolta meg. A vád különösen érzékenyen érinthette Manczikovicsot, hiszen hivatali előmenetelének és társadalmi presztízsének egyik alapját éppen nemesi jogállása jelentette. A helyettes fiskális és a főszolgabíró közötti viszony ezt követően tartósan megromlott, és a konfliktust az sem zárta le, hogy Manczikovics 1741-ben Győr és Borsod vármegye bizonyító oklevelei alapján sikeresen igazolta nemességét.[8]

Az igazolás azonban elhúzódhatott, mivel 1742-ben felhatalmazta rokonát, Bodó György jegyzőt az ignobilitas elleni vád védelmével és közbenjárásával.[9] Nemességének hivatalos igazolását megelőzően Manczikovics több módon is igyekezett elégtételt venni a vele szemben megfogalmazott vádakért. Felszólította Erdődy Pált, hogy bizonyítsa saját nemesi jogállását, ennek azonban a szolgabíró ismételt felhívások ellenére sem tett eleget. A két tisztviselő közötti viszony ezt követően tovább romlott, és Erdődy későbbi nyilatkozata szerint Manczikovics válogatott sértésekkel illette, valamint halálos fenyegetéseket is megfogalmazott vele szemben. Az 1741. évi nemesi felkelés (insurrectio) kihirdetését követően Manczikovics Váczy András közvetítésével párbajra hívta ki Erdődyt, figyelmen kívül hagyva a párbajokat tiltó hatályos törvényi rendelkezéseket. Mivel a kihívás eredménytelen maradt, Erdődy a vármegye közgyűléséhez fordult jogi védelemért, tiltakozva Manczikovics eljárása ellen, és kérte annak jegyzőkönyvi rögzítését. Egyúttal fenntartotta magának és örököseinek a törvény által biztosított jogorvoslati lehetőségeket arra az esetre, ha Manczikovics részéről bármilyen sérelem érné.[10] Az ügy további menetéről sajnos nem maradtak fenn források, így nem ismerjük pontosan, hogy mi vezethetett odáig, hogy Manczikovics Pál helyettes fiskális Poroszországba meneküljön. Távozását követően Erdődy Pál 1746-ig maradt hivatalában, majd azt követően leváltották főszolgabírói hivatalából és 1752-ben Borsod vármegye csendbiztosává nevezték ki. Nádasdy János, Csomós János és Balogh Ádám 1745-ben, illetve 1746-ban elvesztették hivatalukat. A bizalmas és rokon Bodó György jegyző 1759-ig tölthette be hivatalát.[11] Manczikovics Pál további sorsáról nem rendelkezünk forrásokkal.

A leltár

1744 szeptemberében Borsod vármegye királyi rendelkezés alapján lefoglalta a porosz királyhoz átszökött Manczikovics Pál vármegyei helyettes fiskális miskolci ingóságait. Az összeírást a vármegye kiküldött tisztviselői készítették el, akik a miskolci bérelt házban fellelhető valamennyi jelentősebb vagyontárgyat részletesen lajstromba vették. Az inventárium elsődleges célja természetesen a királyi parancs végrehajtása és a lefoglalt javak számbavétele volt.

A leltár tanúsága szerint Manczikovics háztartása egy művelt, ugyanakkor nem különösebben tehetős köznemesi hivatalnok életmódját tükrözi. Lakásában megtalálhatók voltak a korabeli polgári-nemesi háztartások alapvető berendezési tárgyai: ágy, párnák, lepedők, asztalok, székek, ládák, szőnyeg, kályha, különféle konyhai és háztartási eszközök, hordók, dézsák, sótartók, koppantók valamint számos kisebb használati tárgyak. A ruházati felszerelés sem utal kiemelkedő vagyoni helyzetre, ugyanakkor jól érzékelteti a hivatalviselő társadalmi státuszát. Az összeírás említ kalapot, törülközőket, asztalterítőket, különféle vásznakat és textíliákat, továbbá ezüstből készült használati tárgyakat is, amelyek a korabeli köznemesi reprezentáció szokásos elemei közé tartoztak.

Külön figyelmet érdemelnek a személyes használati tárgyak. Az inventáriumban szerepel apróbb hétköznapi használati eszközök, mint például kávéscsésze, a bútorzatok között festett hosszú karszék, egyes karszékek, dekorációként szolgáló rámázott képek, tükör, feszület és más egyéb használati eszközök, amelyek egészen jól kivehetőek a magyar nyelven rögzített leltárból. A kamra helyiségben talált ingóságokat külön rögzítették (13 db fatányér, 4 db üveg tál, 3db cserép tál, két pár ócska topánka, valamint egy pár ócska pisztoly).

A leltár egyik legértékesebb része a levelek és jogi iratok összeírása. A vármegye külön felsorolta a birtokában talált kötelezvényeket, nyugtákat, kölcsönügyletekre utaló iratokat, valamint több olyan dokumentumot, amelyek hivatali és magánkapcsolataira engednek következtetni. Kiemelkedő jelentőségűek a Győr és Borsod vármegye által kiállított nemességi bizonyítványok, amelyek közvetlenül kapcsolódnak Erdődy Pállal folytatott nemességi vitájához.

A forrás legnagyobb művelődéstörténeti értékét kétségkívül a könyvjegyzék képviseli. A közel ötven kötetből álló magánkönyvtár összetétele egy kiválóan képzett, jogi műveltséggel rendelkező vármegyei tisztviselő szellemi horizontját rajzolja meg. A gyűjtemény gerincét, közel 70%-át jogi művek alkotják. Megtalálhatók benne a magyar királyság törvényeinek különböző kiadásai, országgyűlési cikkelyek, jogi formuláskönyvek, perjogi kézikönyvek, ügyvédi segédkönyvek, valamint gyakorlati jogalkalmazást segítő munkák. A könyvtár egyértelműen bizonyítja, hogy Manczikovics nem csupán adminisztratív tisztviselő volt, hanem hivatását magas szintű jogi felkészültséggel látta el. A jogi szakirodalom mellett jelentős helyet foglalnak el a könyvtár közel 20%-át kitevő teológiai és vallásos művek is, mint pl. Szent Ágoston munkái, Kempis Tamás Krisztus követéséről írott műve, különféle imakönyvek (Teleksi István egri püspök elmélkedésgyűjteménye, Hevenesi Gábor nagyböjti prédikációi, Nicolaus Hanapus bibliai példatára stb.), prédikációk, breviáriumok és erkölcstani munkák. Ezek a kötetek jól tükrözik a 18. századi katolikus értelmiség vallási mélységét és arra utalnak, hogy tulajdonosuk a korszak konfesszionális műveltségi normáinak megfelelő olvasmánykultúrával rendelkezett. A könyvtár ugyanakkor nem korlátozódott kizárólag jogi és vallási irodalomra. Az inventáriumban történeti, filozófiai és klasszikus szerzők munkái is szerepelnek, köztük humanista és antik szerzők művei, amelyek körülbelül a könyvtár 10%-át teszik ki. A felsorolásban megtalálhatunk olyan antik szerzőket, mint Aesopus, Lucius Annaeus Florus. Az idegennyelvű, többnyire latin nyelvű könyvek mellett megtalálhatóak magyar nyelvű kötetek is, igaz ennek száma csupán néhány példányt tesz ki.[12]

Az inventárium egészét tekintve világosan kirajzolódik egy ambiciózus, magas szintű jogi képzettséggel rendelkező vármegyei tisztviselő képe, aki a köznemesi életforma anyagi keretei között élt, ugyanakkor szellemi érdeklődése és könyvtárának összetétele messze meghaladta a korszak átlagos vármegyei hivatalnokainak műveltségét. A lefoglalt vagyon összeírása így nem csupán egy büntető jellegű közigazgatási intézkedés dokumentuma, hanem kivételes művelődéstörténeti forrás is, amely ritka részletességgel enged bepillantást egy 18. századi borsodi vármegyei tisztviselő mindennapjaiba, olvasmánykultúrájába és hivatali világába.