Találatok

Típus: Szöveges tartalom
Kultúrtörténeti különlegességet láthatnak a nyíregyházi színjátszás története iránt érdeklődők a Móricz Zsigmond Színház melletti Szinbádban.
Típus: Hír
A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt. által a komplex kulturális-művészeti projektek támogatására kiírt pályázaton a Magyar Nemzeti Levéltár „Veszprémi Térképvándor” című projektje 45.000.000 Ft támogatást nyert el. Az OC-PLX/1-2021-221 számú projekt megvalósítását követően az MNL Veszprém Megyei Levéltárában Veszprém város történetének feltárása érdekében folyó szakmai munka eredményét az EKF jóvoltából online formában ismerhetik majd meg az érdeklődők. A projekt munkálatai 2022 elején kezdődtek el. A Térképvándor helytörténeti adatbázis a tervek szerint 2023 elejére készül el és válik nyilvánossá.
Típus: Hír
Sok érdeklődőt vonzott az egyedülálló transzmédia kiállítás megnyitója, mely Európa történetét hat európai ország különleges dokumentumain keresztül, digitális eszközök segítségével mutatja be. Az Európa megteremtése – Történelem, emlékezet és az európaiság ezeréves mítosza című tárlat megnyitójára 2022. augusztus 30-án került sor a Várkert Bazárban.
Típus: Hír
2022. szeptember 9-én tartotta a Nagyszombati Állami Levéltár Galántai Fióklevéltárának Vágsellyei kirendeltsége az ez évi levéltári napját. A vágsellyei levéltárral két évtizedes kapcsolata van levéltárunknak, így örömmel tettünk eleget a meghívásnak.
Típus: Hír
Időpont: 
2022. szeptember 29. - 17:00 - 20:00
Helyszín: 
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállítóterem (Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2–4.)
Típus: Esemény
2022. szeptember 17-én szombaton 10.00-18.00 között a Kulturális Örökség Napjai alkalmából intézményünk Bécsi kapu téri palotája nyitott kapukkal várja a látogatókat, hogy együtt fedezzük fel különleges épített és írott kulturális örökségünket.
Típus: Hír
2022. szeptember 17-én szombaton az MNL Veszprém Megyei Levéltára harmadik alkalommal csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai országos rendezvénysorozatához.
Típus: Hír
1922. szeptember 1-jén elhunyt Pecz Samu műépítész, a magyar építészeti historizmus, azon belül is a neogótika egyik kiemelkedő alakja, számos protestáns templom és nevezetes burkolatlan téglaépület – így például a Szilágyi Dezső téri református templom, a Központi Vásárcsarnok, az Üllői úti tisztviselőház – megálmodója. Egyik legnagyobb – de időben mindenképpen a leghosszabb – vállalkozása volt a Magyar Országos Levéltár új épülete, amely 1923-ban nyitotta meg kapuit.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár adott otthont annak a nemzetközi levéltári tábornak, amelyen az Európa Digitális Kincsei projekt pályázati nyertesei vehettek részt. In 2021, the European Digital Treasures project announced a competition for high school students based in Norway, Malta, Hungary, Portugal, Austria and Spain, to participate in a multimedia contest called "Young Digital Treasures".
Típus: Hír
In 2021, the European Digital Treasures project announced a competition for high school students based in Norway, Malta, Hungary, Portugal, Austria and Spain, to participate in a multimedia contest called "Young Digital Treasures".
Típus: Hír
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri kutatóterme rendezvény miatt október 11-én (kedden) korábban, 13 órakor zár.
Típus: Hír
2022. szeptember 29-én, csütörtökön 13,30-tól a levéltár kutatótermébe várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a vízügy története iránt. A rendezvény Facebook-oldalunkon is követhető, illetve később megtekinthető.
Típus: Hír
Megjelent az ArchívNet idei harmadik száma! Fő témánk: „Külkapcsolatok: kormányzatok és szervezetek ügyei a 19. és a 20. században.” E számunk szerzői: Kosztyó Gyula, Krajcsír Lukács, Seres Attila és Szabó Mátyás.
Típus: Hír

Oldalak