Vevér Emil Pereden, Pozsony vármegyében született 1888. november 2-án. Édesapja, Vevér Emil eleinte Pozsonyban próbált boldogulni, ahol fűszer-, anyag- és festékáru kereskedést nyitott 1886-ban. Vevér önéletrajzában így írt édesapjáról: […] Atyám rövid ideig kereskedéssel kísérletezett, utóbb, mint sörgyári könyvelő kereste meg kenyerét.[1] Édesanyja, vezekényi és cserhalmi Csergeő Ilona háztartásbeliként biztosította a nyugodt családi hátteret.

Vevér Emil az I–VI. osztályt (1899–1905) Pancsován[2], majd a VII–VIII. osztályt (1905–1907) az egri Ciszterci Rendi Katolikus Gimnáziumban végezte el. Itt tett érettségi vizsgát is.[3] Eleinte teológiai pályára készült, később mégis Bécsben, majd 1909-től Budapesten hallgatott bölcsészettudományokat. A budapesti Magyar Királyi Bölcsészettudományi Egyetemen szerezte meg történelem-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelét 1913. november 23-án. Tanári pályáját azonban már 1912 szeptemberében megkezdte helyettes tanárként a szilágysomlyói katolikus gimnáziumban. Itt nevezték ki 1916-ban rendes tanárrá. A világtörténelmi események hatása beszivárgott a kis közösségek életébe is. 1919-ben 7 hónapig csizmadia tanoncnak tanult, amit a Szilágysomlyói Ipartestület bizonyítványa tanúsít.

Vevér 1919-es bizonyítványa a csizmadia mesterség elsajátításáról. (MNL VeML XIII.92.)

A Magyarországtól elcsatolt Szilágysomlyón 1923-ban megszűnt a magyar gimnázium, Vevér Emilt elbocsátották állásából. Ekkor már feleségéről és két kislányáról is gondoskodnia kellett. 1916-ban Szilágysomlyón kötött házasságot Müller Hortenziával.[4]  Hamarosan megszülettek a gyerekek, 1917-ben Margit, majd 1922-ben Márta. Elbocsátása után Romániában nem kapott munkát, ezért Magyarországra költözött családjával együtt. Eleinte Dunapatajon tanított, majd 1923-tól a budatétényi gimnázium tanáraként dolgozott. Közben megszerezte az Országos Levéltárban a levéltárnoki képesítést 1924 augusztusában. 1925. május 28-án kapta meg a főlevéltárnoki kinevezését Veszprém vármegyében. Hivatali esküjét 1925. június 1-én tette le. Ettől kezdve nyugdíjazásáig állt Veszprém vármegye, majd 1950-től a megye[5] szolgálatában.

Megyeháza épülete az 1950-es években. (MNL VeML XV.81.a. VK_00357)

Veszprém vármegye levéltára ekkor a Megyeháza földszinti 10 szobájában volt elhelyezve. Az egyik szoba egyben a főlevéltárnok irodájaként is szolgált. [6]

 „Két szobán, amelyekben a régebbi történelmi anyagat őrzik, van vasajtó és vasspaletta, a többi szoba egyszerü faajtós és faablakos. Mivel a szobák jól elzárhatók, igy az anyag védett, idegen nem fér hozzá. […] Az anyag régebbi része, a közgyülési iratok stb. 1780-ban készült fiókos szekrényekben voltak elhelyezve, a fiókokat azonban az idők folyamán eltávolították és ezeknek csak az eleje maradt meg mint csapóajtó.” [7]

Az 1782-ben készült műemléki szekrény

1926. július 18-án honosították Vevér Emilt és családját, az állampolgársági esküt 1926. július 29-én tette le.[8]

Bejegyzés Vevér Emil és családjának honosításáról. (MNL VeML V.173.b. 378.k.)

Vevér Emil honosítási okmánya. (MNL VeML XIII.92.)

Az 1939-es alispáni ügybeosztás szerint főlevéltárnokként feladata volt az összes anyakönyvi ügy intézése, többek között a beérkező UB bejegyzések bevezetése az anyakönyvek másodpéldányaiba. Vevér kezelte a levéltár ügyeit, továbbá intézte a névváltoztatási kérelmeket.

A levéltári anyag nagy károkat szenvedett a II. világháború végén. 1945 tavaszán a Németországból hazafelé tartó jugoszláv munkaszolgálatosokat a vármegyeháza épületében szállásolták el, akik éjjel feltörték a levéltár vasajtaját és az iratcsomókról leszedték az irathevedereket. Emiatt az iratok széthullottak, összekeveredtek, összekoszolódtak. Nem sokkal később érkezett meg a parancs, hogy szovjet hadikórház céljára 3 nap alatt ki kell üríteni az épületet. Ennyi idő alatt a levéltári anyag feudális részét sikerült csak áthordani – 14 asszonynak és gyerekeknek – a közeli múzeum épületébe.[9] Megmenekültek még az anyakönyvi másodpéldányok és a vízikönyvek is, viszont az 1880–1945 közötti vármegyei iratanyag szinte teljesen megsemmisült. 1946 tavaszán költöztethették vissza a korábban a múzeum épületébe menekített iratokat, ekkor azonban a vármegyeházán már csak 3 helyiség maradt meg a levéltár számára. A korábbi levéltári berendezési tárgyak közül – csodák csodájára – az 1782-es levéltári szekrény túlélte a háborút. A levéltári polcok azonban teljesen megsemmisültek, így az iratokat a földön elhelyezve, kupacokban tárolták a szűkössé vált helyen. A megmaradt iratanyag mindössze 360 iratfolyómétert tett ki.^[10]

A II. világháború utáni években, 1949-ig a visszaszállított levéltári iratok rendezése mellett a háború során elpusztult anyakönyvek pótlása volt a főlevéltárnok feladata. Próbált helytállni a nehéz körülmények között, a levéltári iratokat újra megfelelő állapotban, polcokon elhelyezni. A háború utáni politikai és gazdasági helyzet, az anyaghiány miatt azonban a legegyszerűbb feladat is nagy nehézségeket okozott. Vevér munkáját nehezítette a vele szembeni ellenszenv is, mivel a korábbi rendszerben hivatalnokként dolgozott, hiába élt mindig csendes, visszahúzódó életet.

„[…] Katona nem voltam, katonai szolgálatot nem teljesítettem. Sem tanári, sem főlevéltárnoki állásom nem volt politikai természetű, politikával nem foglalkoztam. 1945 augusztusában léptem be a Független Kisgazda Pártba és V.A.O.Sz.-ba,[11] s attól fogva tagja vagyok mai napig. […] A veszprémi igazoló bizottság 72/1945. sz. alatt minden kifogás, megjegyzés nélkül igazoltnak jelentett ki, 1945. junius 4-én.” [12]

A törvényhatósági levéltárak életében mérföldkövet jelentett a levéltárakról szóló 1950. évi 29. törvényerejű rendeletet megjelenése. A korábbi vármegyei levéltárakat állami közlevéltárrá nyilvánították. A Veszprém Megyei Levéltár, majd 1951-től Veszprém Megyei Közlevéltár vezetőjévé a korábbi vármegyei levéltárnok Vevér Emilt nevezték ki.

Vevér Emil esküokmánya, melyet az államosított megyei levéltár vezetőjeként tett. (MNL VeML XIII.92.) 

A Levéltári Központ 1950-ben létszámjelentést kért a megyei levéltárak vezetőitől. Ebben a jelentésben Vevér gyöngybetűivel megírta, hogy minden feladatot egymaga lát el.[13]

Létszámjelentés 1950-ből. (MNL VeML XXVI.700. 68/1950.)

Az első években az iratmentés és az iratbegyűjtés volt a közlevéltár legfontosabb feladata. Veszprém megyében ez a munka azért is kapott nagyobb hangsúlyt, mert a vármegye 1945 előtti iratanyagának jelentős része a háború következtében elpusztult. A levéltár a megyeháza földszintjén ekkor már 5 helyiséget használt. 1950-ben sikerült végre beállványozni a levéltári helyiségeket és ezeken a vármegyei levéltári anyagot rendezetten elhelyezni. A raktárakban bármilyen munkát végezni csak meleg időben lehetett a fűtés hiánya miatt. Amikor a rendező munka szünetelt, akkor került sor a háború során elpusztult anyakönyvek pótlására, az UB bejegyzések begyűjtésére, az anyakönyvezésre.

A közlevéltárrá alakítás egyben a korábbi vármegyei levéltár feladatkörének kibővítését is jelentette. Feladata lett a megye területén működő hatóságok, hivatalok, testületek, intézetek, intézmények, állami vállalatok irattárainak, iratselejtezéseinek az ellenőrzése, majd pedig meghatározott időkörökből azok iratanyagának begyűjtése. Az 1945 utáni közigazgatási reformok következtében jelentősen megnőtt Veszprém megye területe. 1946-ban Zala megyétől a balatonfüredi járást, 1950-ben pedig a keszthelyi, sümegi és tapolcai járásokat csatolták a megyéhez. Ugyanakkor egyes községeket a Zirci járásból Komárom megyéhez, az Enyingi járásból pedig Fejér és Somogy megyéhez csatoltak át. A Veszprém Megyei Közlevéltár nyolc járás 258 településének iratkezelését és selejtezését felügyelte.[14] A megye infrastrukturális helyzete nem könnyítette meg a levéltárosok munkáját az irattárak és iratselejtezések ellenőrzése során. Vevér Emil kezdetben egymaga – részben vasúton, részben autóbusszal – járta végig a megye településeit és válogatta ki az ömlesztett iratkupacokból a levéltárnak átadandó iratcsomókat. Vevér megfogalmazásában: „hulladékpapirosokból kellett levéltárakat feltámasztanunk.”[15] 1951-ig a levéltárban egyedül látta el a feladatokat Vevér, ekkor kapott maga mellé két munkatársat. Az iratbegyűjtő munka eredményeként két év alatt a levéltárban őrzött iratanyag mennyisége megduplázódott. Egyre nagyobb problémát jelentett azonban a helyhiány, különösen mikor megindultak a megyéből a nagyobb iratbeszállítások. Vevér Emil levélben jelezte a Levéltári Központnak, hogy a „zsúfoltan lakott megyeházán több helyiséget lehetetlenség szerezni”. Lehetetlen küldetésnek bizonyult Vevér számára az is, hogy külső raktárat béreljen a városban. Az iratbegyűjtések miatt háttérbe szorultak a levéltári anyag rendezésének, alapleltárak készítésének a feladatai. Az 1950. évi levéltári törvény államosította a korábbi egyházi és rendi levéltárakat is. Lelkiismeretességét, elhivatottságát bizonyítja az is, hogy akár az egészségét is kockáztatta egy általa fontosnak ítélt levéltári ügy érdekében: ”Annyira fontosnak tartom a zirci és tihanyi iratok beszállítását, hogy kórházi beutalásomat egyelőre nem vettem igénybe, s bizonyos operációmat az iratok beszállítása utáni időre halasztottam.”[16] – írja Vevér 1950 decemberében Budapestre.  A tihanyi és zirci apátságok iratanyagát 1950 végén beszállították Veszprémbe, a közlevéltárba. A Veszprémi Püspöki és Káptalani Levéltár iratai azonban nem kerültek a megyei levéltárba, csak ún. „kétkulcsos” rendszert alkalmaztak. Ez azt jelentette, hogy a megyei levéltárvezető jelenlétében lehetett csak belépni és kutatni ezen levéltárak irataiban. „Különben bevallhatom, hogy az egyházi levéltárak kezelése olyan nehézkes, hogy ne mondjam előttem ellenszenves légkörben mozog, amilyennel eddigi közéleti pályámon nem találkoztam soha.”[17] – fogalmazza meg véleményét erről a megoldásról Vevér. Ő készített a veszprémi Püspöki és Káptalani Levéltárak irataihoz alapleltárat, amit még sokáig használtak segédletként.[18]

Vevér Emil a Veszprém Megyei Közlevéltár vezetőjeként

A hivatali adminisztráció, a szűkre szabott határidők betartása egyre nagyobb terhet jelentett a számára. A klasszikus műveltségű Vevér komoly küzdelmet vívott levéltárvezetőként a pénzügyi elszámolásokkal, ugyanis 1951 januárjától a levéltárvezetők önállóan gazdálkodhattak a havi ellátmánnyal. Minden igyekezete és jószándéka ellenére folyamatosan kapta a kritikákat munkavégzését illetően a Levéltári Központtól. Egészségi állapota is erősen megromlott. Vevér Emilt 65 éves korában, 1954 februárjában nyugdíjazták. Élete utolsó éveit lányánál töltötte Pápán. 1960. március 10-én hunyt el. Sírja a pápai Alsóvárosi temetőben található.

Gyászjelentés. Országos Széchenyi Könyvtár https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/601706. Letöltés ideje: 2025. április 8.

Felhasznált irodalom

Fejes 1982 = Fejes Imre: Veszprém megye közigazgatási beosztásai és tanácsi vezetői (1945–) 1950–1981.Veszprém,1982. 296.

Lukcsics 1931 = Lukcsics Pál: Veszprém vármegye levéltárügye. In: Levéltári Közlemények, 9. évf. (1931) 1–2. sz. 126–129.

Takáts 1973 = Takáts Endre: Veszprém megye levéltárának története. A Veszprém Megyei Levéltár /volt Állami Levéltár/ fondjainak jegyzéke. Szerk..: Balogh Elvira et al. Bp., 1973. (A magyar állami levéltárak fondjegyzékei III. kötet. A területi levéltárak fondjegyzékei 22.) V–IX.

Vörös 1961 = Vörös Károly: Vevér Emil (1888–1960). In: Levéltári Közlemények, 32. évf. (1961)1.sz. 273–274.

Levéltári források

MNL VeML V.173.b. Veszprém város polgármesterének iratai. Általános iratok

MNL VeML XIII. 92. Vevér család irattöredéke

MNL VeML XV.81.a. Veszprémi Kaleidoszkóp

MNL HML VIII. 53.b. Egri Ciszterci Rendi Gimnázium iratai. Tanulókra vonatkozó iratok

MNL VeML, XXVI.700. Veszprém Megyei Levéltár iratai

MNL OL Y 1-a-1941-286-A-18 Magyar Országos Levéltár. Általános iratai. Veszprém vármegyei levéltárak és irattárak adatgyűjtési munkálatai. Jelentés Veszprém vármegye levéltáráról, 1941.