Találatok

Az idén szeptember 18-án 32. alkalommal rendeztük meg a Nemzetközi Levéltári Napunkat. A programot Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke, dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese, valamint dr. Bánszki Hajnalka intézményünk igazgatója nyitották meg köszöntőjükkel.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2026. április 21-24. között a Magyar Nemzeti Levéltár öt munkatársa szakmai látogatáson vett részt Firenzében. Az Erasmus+ felnőtt tanulási program keretében a nemzetközi szakmai kapcsolatok erősítése, a magyar vonatkozású iratanyagok feltérképezése, valamint a nemzetközi szabványok, illetve a mesterséges intelligencia levéltári alkalmazásának lehetőségeit volt lehetőség kötetlenebb formában átbeszélni.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
2023. július 21-én megjelent a YouTube-oldalunkon a 200. Petőfi-vers is, és ezzel lezárult a január 1-jén indult Petőfi 200 – az élő költő c. projekt.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Kovács Ilona 1997 óta dolgozik a(z) (MNL) Hajdú-Bihar Megyei Levéltár(á)ban. Az elmúlt több mint húsz év alatt megismerte a levéltáros szakma minden területét: az ügyviteli tevékenységtől, a kutató- és ügyfélszolgálaton, a rendezésen, a könyvtári munkán át, a tudományos munkáig.
Típus: Hír
2020. február 20. és 2020. március 12. között az MNL Hetedíziglen programja keretében megtartottuk második, felnőtteknek meghirdetett családkutatást segítő kurzus sorozatunkat. Az egy-egy órás foglalkozásokat követő beszélgetések során érintettük a résztvevők kérdéseit, esetleges elakadásaikat a kutatásban, megmutathatták saját családi dokumentumaikat és tapasztalatot cserélhettek.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Az egyik legszabadabb „önelhatározás” eredménye, a végrendelet visszatérően emlegetett s ebből a szempontból alighanem kevés másikkal összemérhető vonása, hogy nagyon gazdagon vallatható, sokféle megközelítés járul(hat) hozzá. És talán azért is támad róla ez a benyomás, mert amennyire közvetlenül alkotható az anyagi létezés, a gondolatokat kisajátító (ügyes-bajos) dolgok vonzásában, ugyanúgy foganhat meg az élet végességével igazán komolyan számot vető pillanatban, amikor az egyén már biztosan tudja, hogy nem túl soká meg fog halni. Másként mondva különösen érzékenyen lehet képes a létrehozót egyszerre személyes oldaláról, a maga megismételhetetlenségében ábrázolni, és ugyanakkor visszatükrözni vele, benne határozottan általános emberi érdekeket, elénk állítva őt a történelmi korra, társadalmi viszonyokra valló, elvárásokhoz igazodó lényként.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Katona Péter, az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának levéltári adatrögzítője 2005. november 1-jén kezdett el dolgozni a megyei levéltárban, kezdetben határozott idejű szerződésekkel; majd 2009. március 1-jén határozatlan idejű kinevezést kapott. Időközben tovább tanult, és elvégezte a Nyíregyházi Főiskola Programtervező szakát. Szakmájában széleskörű ismeretekkel rendelkezik, több területen is önmagát képezte tovább, így gyakorlatilag informatikusi feladatokat lát el.
Típus: Hír

Oldalak