Kulturális Örökség Napjai a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárban

2015.09.22.

A Levéltár idén ismét csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai rendezvény sorozatához (2015. szeptember 19–20.). A meghirdetett programok sok hazai és külföldi látogatót vonzottak, vezetett épületbejárásokkal nemcsak a palotát tekinthették meg, hanem értékes iratokat, eredeti okleveleket és kordokumentumokat rejtő raktárakat is megismerhették.
2015-ben több neves, közéleti személyiséggel kapcsolatos évfordulóról emlékeztünk meg. 140 éve született Klebelsberg Kunó, aki meghatározó szerepet vállalt magára a levéltári palota kialakítása során, az épület belső díszítése tematikájában is az ő ötletei érvényesültek.Az Országos Levéltárt díszítő címeres ólomüvegablakok készítőjére, Róth Miksára, hazánk egyik egyik legismertebb üvegművészére szintén kiállítással emlékeztünk meg. A földszinti kiállító teremben a 150 éve elhunyt Semmelweis Ignác, az „anyák megmentője” érdekes életútját mutattuk be eredeti forrásokkal.
A „Magyar ipar 200 éve” című kiállítás az államosítás előtti időszak, valamint a szocialista korszak vállalataival, technológiai újításaival, nemzetközi kapcsolataival, híres szakembereivel ismertette meg a látogatót.
Restaurátor és könyvkötő munkatársak segítségével a gyermekek kisebb könyvecskéket, noteszeket, illetve Róth Miksa címerablakainak a mását készíthették el. A tartalmas programoknak köszönhetően látogatóink jó élményekkel gazdagodhattak.

Levéltári Éjszaka rendezvényünkre várunk minden kedves érdeklődőt 2015. október 17-én!

 
fotók: Lajos Ádám

Utolsó frissítés:

2015.12.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges