Hírek

2017.07.21.
Negyven éve született a Lokomotív GT dala és több mint 120 éve a Telefonhírmondó, valamint a héten tartják a nyár legszebb táncos estéjét, az Anna-bált. Mindez egy néprajzi témájú, 1941-ben elhangzott rádió előadás kézirata kapcsán került egymás mellé.
2017.07.20.
Az EHRI Document Blog levéltárosok és történészek közös kísérleti vállalkozása, amely új technológiák és informatikai eszközök segítségével komplex és interaktív módon mutat be levéltári dokumentumokat.
2017.07.19.
A Magyar Nemzeti Levéltár egyik célja, hogy a második világháború során szovjet hadifogságba esett magyar katonák kartotékjait megszerezze, feldolgozza és nyilvános adatbázisként az állampolgárok rendelkezésére bocsássa.
55 éve halt meg Orth György, „minden idők legjobb magyar labdarúgója”
2017.07.17.
Idén 55 éve, hogy meghalt Orth György, mindenki „Orth Gyurija”. Orth az 1920-as években az ország és az MTK labdarúgócsapatának ünnepelt sztárja volt.
2017.07.11.
Nagy érdeklődés mellett tartották meg a Magyar Nemzeti Levéltár első dokumentumfilmjének zártkörű díszbemutatóját hétfőn este. A szenvedések földjén című film idén kilencven éves főszereplőjét, Marton Ernesztinát dr. habil. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója mellett dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes is köszöntötte.
Egy emberélet az erdészet szolgálatában
2017.07.11.
Kereken 150 éve, 1867. július 12-én született Kaán Károly, neves erdőmérnök és gazdaságpolitikus. Ezen a héten pályafutását követjük nyomon a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött Földművelésügyi Minisztériumi Levéltár iratanyagának segítségével.
Kiállításbemutató, épület- és raktárséta
2017.07.07.
A Kiegyezés 150! című kamarakiállítás és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára palotájának bemutatása raktársétával, július 18-án!
2017.07.05.
Dr. Orbán Viktor kormányfő vezetésével magyar delegáció utazott Törökországba, a magyar-török felső szintű stratégiai tanács 2017. június 30-ai ülésére. A miniszterelnök kíséretében a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, Dr. habil. Szabó Csaba is Ankarába utazott.
2017.06.29.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára évek óta vesz részt a Múzeumok Éjszakája rendezvény-sorozaton, mely során ebben az évben több mint 1100 látogatót fogadott.
2017.06.29.
A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) – különös tekintettel a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) 2017. április 20-án, Budapesten tartott közgyűlésének határozata alapján az egyesület Intézőbizottsága május 23-i ülésén elfogadott nyilatkozatára – az anyakönyvek kutathatóságára vonatkozó egyes kérdésekben az intézmény álláspontját az alábbiakban foglalja össze.

Oldalak