Revizionista diverzió a kisantant államokban

Egy titkos külügyminisztériumi előterjesztés
Szerző: Kántás Balázs
2020.06.29.
A trianoni békediktátum aláírása után a magyar állam kétségbeesetten próbálta visszaállítani az ország területi integritását. Ezen a héten külügyminisztériumi iratok segítségével azt mutatjuk be, a hivatalos fellépésen túl milyen titkos, úgy nevezett diverziós tevékenységeket terveztek a szomszédos kisantant államokban.

A trianoni békediktátum 1920. június 4-ei aláírásával Magyarország korábbi területének és lakosságának majdnem kétharmadát veszítette el, és körülbelül 3,3 millió magyar anyanyelvű ember rekedt az országhatárokon kívül. Noha a Magyar Királyság ezeréves történelme során mindig multinacionális állam volt, és az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása egyáltalán nem követte a nyelvi és etnikai határokat. Számos esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területek is a szomszédos államokhoz kerültek. Az államhatáron kívül rekedt magyarok a szomszédos országok többségében semmiféle kisebbségi jogokkal nem rendelkeztek, aki pedig tehette (elsősorban erdélyi magyarok), optánsként, többnyire teljesen elszegényedve költözött át a megcsonkított anyaország területére. Az első világháborút, forradalmakat és polgárháborút, végül jelentős területi veszteségeket és ezek nyomán iszonyú gazdasági és szociális krízist elszenvedő Magyarország kormányzatának és társadalmának érthető módon tehát a trianoni békediktátum revíziója lett az egyik vezéreszméje.

A Horthy-korszak első éveiben ebből kifolyólag Magyarországon sem volt hiány irredenta eszmeiségű, jobboldali titkos szervezetekből és ezekhez köthető félkatonai (paramilitáris) alakulatokból. A paramilitarizmust, paramilitáris tevékenységet és szervezeteket, amelyek az első világháború utáni években különböző intenzitással Európa szinte minden államában jelen voltak, a téma nemzetközi szakirodalma többnyire úgy szokta definiálni, mint olyan katonai vagy kvázi katonai szervezeteket és cselekményeket, amelyek kiegészítették a konvencionális katonai alakulatok működését, vagy egyenesen azok helyébe léptek. Erre némely esetben az állam kereteinek átmeneti vagy akár tartós felbomlása adott lehetőséget, mint például a Monarchia felbomlása után Fiume esetében. Más alkalommal az állam maga használta fel az ilyen alakulatokat a saját céljaira (mint ahogyan arra a Német Császárságból kialakuló weimari köztársaságban is volt példa), megint másutt a paramilitáris formációk a fennálló állam ellenében léptek fel – ahogyan az Magyarországon is történt a Tanácsköztársaság ellen kitört ellenforradalom során. A paramilitarizmus tehát az első világháború utáni Magyarországon is természetes jelenség volt, reprenzetánsai elsődlegesen továbbra is az aktív vagy leszerelt katonák, esetleg egyéb fegyveres testületek tagjai voltak. Az ilyen jellegű formációk nem meglepő módon szorosan összefonódtak az új magyar állammal, kormánnyal, illetve a vesztes államokat sújtó fegyverkezési korlátozások következében igen korlátozott keretek között működő – részben egykori paramilitáris alakulatokból (újra)szervezett – hadsereggel is.

A Kettőskereszt Vérszövetség (rövidítve: KKV vagy KKVSz) nevű katonai titkos társaság, vagy inkább irreguláris katonai alakulat az ilyen szervezetek közül is kiemelkedik. Esetében nem csupán valamiféle önszerveződő mozgalomról, hanem inkább titokban működő állami, vagy legalábbis kvázi-állami szervezetről beszélhetünk. Parancsnoka Siménfalvy Tihamér ezredes, később tábornok, első világháborús hős, a Székely Hadosztály egykori vezérkari főnöke, Horthy Miklós kormányzó belső katonai körének tagja volt. Ujszászy István tábornok, a katonai titkosszolgálat és a későbbi Államvédelmi Központ vezetőjének az ÁVH fogságában, 1948-ban írott feljegyzései között találhatunk egy igen érdekes dokumentumot. E dokumentum tanúsága szerint az 1920-as években a honvédségen belül félig-meddig illegalitásban, de természetesen a kormány tudtával és beleegyezésével működött egy – elsősorban irredenta indíttatású – titkos külföldi akciókat kidolgozó és kivitelező, titkosszolgálati jellegű csoport, amelynek a vezetője ugyancsak Siménfalvy ezredes, később pedig (Siménfalvy 1929-es halála után) Papp Dezső alezredes volt. A Siménfalvy-csoport a Várban, a külügyminisztérium épületében működött, tevékenysége elsősorban a kisantant államokra terjedt ki, középtávú célja pedig a magyarlakta területek esetleges visszafoglalásának előkészítése volt. A Siménfalvy Tihamér vezette, a külügyminisztérium és a honvédelmi minisztérium közös irányítása alatt álló titkosszolgálati jellegű katonai szerv létrehozásáról egyébként 1920-ból egy igen rövid, levéltári őrizetben fennmaradt feljegyzés is beszámol:

 

„Megállapodás az elszakadt részeken folytatandó irredenta szervezéséről: Az irredenta legfelsőbb vezetésére egy a kormány ingerenciája alatt álló titkos szerv létesíttetik egy polgári és egy katonai egyén vezetése alatt. Ezen szerv politikai kérdésekben a külügyminisztérium, katonai kérdésekben a katonai vezetőségtől kapja az általános irányelvekre vonatkozó utasításait, úgy azonban, hogy politikai tekintetben a nemzeti kisebbségek miniszterével egyetértően jár el. Ezen központi titkos szerv végrehajtó orgánumaiként társadalmi szervezetek (ligák) létesítendők külön-külön az egyes nemzetiségi csoportok részére. Anyagi támogatás az irredenta céljaira a kormány illetőleg egyes reszortok részéről kizárólag a központi titkos szerv útján folyósíthatók.”

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztériumi levéltár, Külügyminisztérium, Politikai osztály reservált iratai (K 64), 1920-2-60.

 

Erre a fajta katonai tevékenységre a kelet-európai hadtörténeti terminológiában általában a diverzió kifejezés használatos. A diverzió amúgy katonai értelemben leginkább elterelő hadművelet, amely jellemzően kisebb, reguláris vagy irreguláris fegyveres csoportok tevékenységét jelenti a front mögötti ellenséges területeken, illetve az ellenfél hátországában azzal a céllal, hogy zavarják az ellenség háborús tevékenységét. Egymással feszült viszonyban álló államok között – Magyarország és a kisantant államok viszonya pedig a trianoni békediktátum aláírása utáni időkben érthetően ilyen volt – azonban békeidőben is elképzelhető. A diverziós tevékenységnek több célja lehet: az ellenfél hadvezetésének bénítása, gyengítése, a hadsereg ellátásnak akadályozása, illetve a katonák és a polgári lakosság nyugalmának megzavarása, félelem és elégedetlenség keltése. A diverziós tevékenységet végző, általában különlegesen kiképzett katonai személy elnevezése a diverzáns.

Amíg a diverzió kifejezés elsősorban a szovjet-orosz és kelet-európai hadászati szakirodalomban terjedt el, általában negatív konnotációval, addig a nyugati, főként angolszász katonai szakirodalom ugyanerre a tevékenysége leginkább a különleges hadművelet (special operation) vagy fekete (értsd: a hivatalos politikába nem illeszkedő, a nyilvánosság előtt be nem bevallott) hadművelet (black operation), illetve a szubverzió (felforgatás) kifejezéseket használja – sokkal pozitívabb, de legalábbis semlegesebb kontextusban, mivel a katonai szakma szükségszerű részének tekinti az ilyen tevékenységet.

Nándori Pál jogtörténész monográfiájában az 1934-es, I. Sándor jugoszláv király és Barthou francia külügyminiszter halálával végződő marseille-i merénylet nemzetközi jogi vonatkozásait vizsgálta. (A merényletet egyébként horvát és macedón nacionalisták követték el.) Művében maga is leírja, hogy a Siménfalvy-csoport lényegében azonos volt a Kettőskereszt Vérszövetséggel. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, a külügyminisztérium iratai között a mai napig bárki számára elérhető forrásokat tárt fel, és ezek alapján állítja, hogy a szervezet a kezdetektől fogva kormányzati irányítás alatt állt, és nem egy önszerveződő paramilitáris titkos társaság, hanem állami szerv, titkos katonai alakulat volt, mégpedig annak is professzionális. Az iratokból kitűnik, hogy a szervezet elsődleges célja valóban a kisantant államok elleni diverzánsakciók kivitelezése volt, középtávon pedig a magyarlakta területeken zavargásokat akart kirobbantani és a területi revíziót előkészíteni. Egy 1921-es keltezésű külügyminisztériumi előterjesztés szerint a szerv katonai parancsnoka csakugyan Siménfalvy Tihamér ezredes, politikai vezetője pedig Kánya Kálmán diplomata, külügyminiszter-helyettes, későbbi külügyminiszter volt. Ő volt egyben a Felvidéki Comité nevű, csehszlovákiai magyar revizionista szervezet vezetője. A titkos irreguláris katonai alakulatok diverziós tevékenysége a tervek szerint elsősorban Csehszlovákia, Románia, illetve kiemelten a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (1929-től Jugoszlávia) ellen irányult.

A külügyminiszter (ekkoriban egy ideig a miniszterelnökséggel párhuzamosan Teleki Pál töltötte be ezt a tárcát is) számára készült egy másik titkos előterjesztés is, amely mély részletekbe menően ecseteli a határon túl elkövetendő diverziós cselekmények hogyanját, afféle útmutatóként is szolgálva a majdani diverzánsoknak. Az irat többek között kiemeli, hogy a diverziós cselekményeket úgy kell végrehajtani, hogy azok a határon túli magyarság élet- és vagyonbiztonságát lehetőleg ne veszélyeztessék. Felmerül benne csehszlovák, szerb és román nacionalista politikusok és rendőri vezetők elleni merényletek lehetősége is. Az előterjesztés azt is megállapítja, hogy a diverziós cselekmények végrehajtásához a komoly emberi erőforrások mellett megfelelő anyagi erőforrások is szükségesek, illetve a diverzáns ügynököket szükséges a megfelelő eszközökkel (lőfegyver, robbanóanyag, méreg) felszerelni, felfegyverezni. Az irat számol az elcsatolt területeken élő magyarok elleni állami retorzió lehetőségével is, ezért szerzője azt javasolja, hogy amennyiben lehetséges, a végrehajtók a gyanút tereljék a helyi (nem magyar) nacionalista és/vagy kommunista mozgalmakra, illetve a cselekményeket végrehajtó ügynökök lelepleződésük esetén mindenképpen ilyen szervezetek tagjainak vallják magukat, a magyar állammal való kapcsolatukat pedig feltétlenül tagadják le. A diverziós cselekmények végrehajtásához szükségesnek tűnt, hogy helyi, határon túli magyar, vagy legalábbis a magyar irredentizmus eszméjével szimpatizáló személyeket is beszervezzenek. A diverziós akciók végrehajtása pedig különleges katonai kiképzettséget igényel, így csak olyan személyt javasoltak ilyen vállalkozás megvalósítására, aki előzőleg különleges kiképzésben részesült. Az irat azt is felveti, hogy szükség esetén a megvesztegetés eszközével is élni kell, és pénzügyi úton olyan személyeket is be kell szervezni, akik elvi alapon nem járulnának hozzá a titkosszolgálati műveletek sikeréhez.

 

Előterjesztés a külügyminiszter részére az elcsatolt területeken megvalósítandó diverziós és terrorcselekményekről, 1920

Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztériumi levéltár, Külügyminisztérium, Politikai osztály reservált iratai (K 64), 1920-41-515.

 

A magas szintű, különleges hadműveleti és titkosszolgálati jellegű képzettségről tanúbizonyságot tevő előterjesztést – a titkosszolgálati munka egyébként éppen ebben a korszakban kezdett professzionalizálódni, és önálló, a rendvédelemtől és a honvédelemtől elkülönülő szakmává válni Magyarországon is – szerzője ugyan nem látta el a kézjegyével és pontos keltezéssel, ám feltételezhetjük mögötte akár Siménfalvy Tihamér ezredest, a hadsereg fedésben működő, titkosszolgálati egységének parancsnokát.

A Siménfalvy ezredes vezetése alatt álló titkos katonai csoport a rendelkezésre álló források tanúsága szerint nem csupán a kisantant államok területén készített elő diverzánsakciókat, hanem élénken kereste a kapcsolatot a német és osztrák radikális jobboldali szervezetekkel is. 1921-ben egy grazi tárgyaláson felmerült az az elképzelés is, hogy egy esetleges későbbi háború kitörése esetén a magyar és a német fél közös erővel foglalná el Csehszlovákiát. Ezen kívül a Kettőskereszt Vérszövetség néven is ismert szervezetnek nem csupán a diverzáns- és terrorakciók kivitelezése, de az első világháború vesztes államait sújtó fegyverkezési korlátozások kijátszása is célja lehetett, hiszen rajta keresztül nagyszámú embert lehetett titkos katonai állományba sorolni és kiképezni – a trianoni békeszerződés ugyanis 35 000 fős, önkéntes alapú hadseregben maximálta Magyarország haderejét, mindenféle komolyabb fegyverzet nélkül. Ezt az előírást a kormányzat úgy próbálta kijátszani, hogy az egyéb állami fegyveres testületek (rendőrség, csendőrség, folyamőrség, pénzügyőrség, határőrség, Nemzeti Munkavédelmi Hivatal) állományában, illetve az önszerveződő, paramilitáris jellegzetességeket is mutató jobboldali társadalmi egyesületek tagjai között igyekezett a katonai szolgálatra alkalmas személyeket elrejteni és nyilvántartani. Ebben az értelemben a Kettőskereszt Vérszövetség hasonló lehetett a német Fekete Hadsereg nevű szervezethez (Schwarze Reichswehr) is, amelyhez az 1920-as években több tucat, elsősorban első világháborús veteránokból álló, jobboldali milícia tartozott, és amelyre az ugyancsak szigorú fegyverkezési korlátozások alatt álló Németország kormánya maga is úgy tekintett, mint a hadsereg félhivatalos tartalékos egységeire.

Ujszászy István tábornok fentebb már idézett feljegyzései szerint ebből az 1920 körül alakult titkos katonai csoportból nőtt ki 1936-ban a honvéd vezérkar 5. számú, sajtó- és propagandaosztálya, amely nevével ellentétben nem csupán a honvédség propagandacéljait szolgálta, hanem a szomszédos kisantant államokban az elcsatolt területek visszafoglalását előkészítő szabotázs- és diverzánsakciókat is végrehajtott a miniszterelnökséggel és a külügyminisztériummal szoros együttműködésben.

Bár a két világháború között a magyar hadsereg különleges titkos alakulatai számos diverziós vállalkozásban vettek részt a szomszédos államok területén, ezek lényegében kétségbeesett próbálkozások maradtak, és egyik sem járt igazán releváns eredménnyel. A nemzetközi körülmények és a nagyhatalmi érdekek nem tették lehetővé az ország területi integritásának ilyen módon történő visszaállítását. Elvesztett területeinek egy részét Magyarország csak második világháborúba való belesodródás és a németek és az olaszok agressziós politikája melletti kényszerű elköteleződés árán tudta ideiglenesen visszaszerezni.

 

Jelen cikk a Nemzeti Összetartozás Éve program keretében készült.

 

Ajánlott szakirodalom

A fekete hadsereg. Tanulmány és válogatott dokumentumok a Kettőskereszt Vérszövetség katonai titkos társaság 1920-as évekbeli működéséről, forráskiad. Kántás Balázs, Budapest, OSZK Magyar Elektronikus Könyvtár, 2020.

Boda József–Regényi Kund, Önálló magyar hírszerzés és elhárítás (1918–1945), in A hírszerzés története az ókortól napjainkig, szerk. Boda József, Regényi Kund, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2019, 116–128.

Robert Gerwarth–John Horne, Paramilitarizmus az első világháború után, ford. Várady Péter, in Háború béke idején. Paramilitáris erőszak Európában az első világháború után, szerk. Robert Gerwarth–John Horne, Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2017, 13–32.

Robert Gerwarth, Harc a Vörös Szörnyeteggel. Ellenforradalmi erőszak Közép-Európa vereséget szenvedett államaiban, ford. Várady Péter, in Háború béke idején. Paramilitáris erőszak Európában az első világháború után, szerk. Robert Gerwarth–John Horne, Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2017, 71 –92.

Kovács Tamás, Az ellenforradalmi rendszer politikai rendészetének genezise, 1919–1921, Múltunk, 2009/2, 64–92.

Nándori Pál, A Marseille-i gyilkosság nemzetközi jogi vonatkozásai, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1972.

Nemes Dezső, Az ellenforradalom története Magyarországon 1919–1921, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967.

Shvoy Kálmán, Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata 1920–1945, forráskiad Perneki Mihály Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1983.

Ujszászy István, Vallomások a holtak házából. Ujszászy István vezérőrnagynak, a 2. vkf. osztály és az Államvédelmi Központ vezetőjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései, forráskiad. Haraszti György, Kovács Zoltán András, Szita Szabolcs, Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–Corvina Kiadó, 2007.

Zeidler Miklós, A revíziós gondolat, Pozsony, Kalligram, 2009.

Utolsó frissítés:

2020.07.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges