Hírek
2018.07.03.
2018. július 12-én a nagyközönség előtt is megnyílik a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának legújabb kiállítása. A „Kik vagyunk? – Magyarországi nemzetiségek” történelmi dokumentumok, fotók, tárgyak és mozgóképek segítségével mutatja be közös múltunkat, az együttélés felemelő és árnyékos pillanatait.
2018.07.02.
Száz évvel ezelőtt, 1918. július 4-én Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke megrendelt emléktáblák elkészüléséről értesítette Wekerle Sándor miniszterelnököt. A kassai székesegyházban található Rákóczi-freskót Dudits Andor festőművész készítette el, ennek két oldalára tervezték azokat. Az emléktáblák megrendeléséről és létezéséről tudomásunk volt, de szövegüket és kinézetüket nem ismertük – eddig.
2018.06.29.
2018. június 27-én került sor Deák Ágnes Suttogások és hallgatások című könyvének bemutatójára a levéltár Bécsi kapu téri épületének lovagtermében.
2018.06.28.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri kutatóterme 2018. július 2-án, hétfőn 12 órától technikai okok miatt zárva tart.
2018.06.28.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és az Újkor.hu közös rendezvénysorozata idén eddig két alkalommal várta a történelem iránt érdeklődőket a Bécsi kapu térre. Május 10-én a kora újkori magyarországi önkormányzatiságról volt szó, június 21-én pedig a „magyar Švejk”, azaz Lowetinszky János József nyomába eredtünk.
2018.06.25.
Idén is változatos programokkal és több kiállítással vártuk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában Bécsi kapu téri épületébe betérő látogatóit a Múzeumok Éjszakája alkalmával. Ezen az estén több mint 1400 ember döntött úgy, hogy a levéltárat választja a számtalan, éjjel is nyitva tartó kulturális intézmény közül.
2018.06.25.
Az ezen a héten bemutatott dokumentumoknak két szempontból is szomorú az aktualitása. Az egyik a trianoni békeszerződés évfordulója, amelyre a Nemzeti Összetartozás Napja keretében emlékezünk. A másik szomorú esemény Yves de Daruvar halálhíre (2018. május 28.), amelyről az elmúlt hetekben a sajtóban is olvashattunk.
2018.06.19.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Fortepan együttműködésével fotókon is megtekinthetőek a Nagy Imre-per fennmaradt képkockái.
2018.06.18.
Ha ma Horthy Miklós kormányzóról van szó, talán az „ellentmondásosság” az a jelző, amely várhatóan felmerül államfői tevékenységének értékelésekor. A politikus születésének 150. évfordulóján feltehetően sok szó esik majd közszereplői tevékenységéről, oldalunk azonban most a személyesebb jellegű iratokból mutat be néhányat.
Június 18-án nem lesz elérhető a gyűjtőportál
2018.06.15.
Technikai okok miatt június 18-án a levéltár honlapja nem lesz elérhető.