Utcáink, tereink és közintézményeink megnevezését nem lehetett és ma sem lehet függetleníteni az éppen aktuális korszaktól. A politikai névadások már a 19. században elkezdődtek, folytatódtak a két világháború között, majd elsöprő erővel jelentkeztek 1945 után. A munkásmozgalomhoz kötődő, az átértelmezett történelmi múlthoz jobban passzoló „példaképek” termelőszövetkezetek, munkásőr-alakulatok és úttörőcsapatok (jelen sorok szerzője messzeringó gyermekkorában a 4601. számú Hoksári János Úttörőcsapat tagja volt) jelöléseként is hasznosultak.

A második világháború az élet minden területén óriási károkat okozott és nem kímélte Jász-Nagykun-Szolnok vármegye iskoláit sem. A II. Ukrán Front 1944 októberében érte el ezt a területet. A harcok, az átvonuló hadseregek, a lakosság nagyszámú menekülése és a kaotikus közállapotok miatt a legtöbb iskolában ekkor felfüggesztették a tanítást. A front elvonulása után azonban az élet lassan visszatért a régi kerékvágásban, így az oktatást is újra meg kellett kezdeni. Az iskolák megnyitása viszont 1944–1945 telén számos akadályba ütközött. Az egyik legfontosabb hátráltató tényező az iskolaépületek rossz, néha használhatatlan állapota, vagy bútorzatuk és felszerelésük teljes megsemmisülése volt. Január hónap dokumentuma néhány, a megye déli részén elhelyezkedő iskola pusztulásáról ad tájékoztatást.

A Jászkun Kerület legfőbb vezetője a nádor által kinevezett főkapitány volt. A pozícióra jellemzően a Habsburg hatalomhoz hű, megbízható személyt választottak; személyére vonatkozóan a nádor nem is fogadott el még jelölést sem. A kinevezés egy életre szólt és a letöbb főkapitány haláláig hivatalában maradt.

1934 őszén neves vendéget fogadtak a jászberényi városháza falai között, Móricz Zsigmondot. Az akkor már méltán neves írót a polgármester Friedvalszky Ferenc köszöntötte. Kíséretül egy lelkes helytörténészt, Komáromy Józsefet – a későbbi múzeumigazgatót – rendelte mellé. Móricz két napot töltött a városban, élményeiről, megfigyeléseiről a fővárosi lapokban írt cikksorozatában számolt be. Bejárták a „Jászság fővárosának” nevezetes helyeit, de az író képzeletét azonnal megragadta az akkor még álló belső vízimalom a körülötte burjánzó fákkal, a háromnyílású malomcsatorna és a zúgó, ahogy csurgott benne a Zagyva vize. A molnár nem volt ott, de délután, amikor visszatértek már fogadni tudta őket. Móricz közben jegyzetelt, hiszen a malom és környéke a város élő történelmét mutatta meg neki.