A kunok betelepülésének évfordulója és egy különös szoborállítási terv 1939-ben
A kerek, hétszázas évforduló alkalmából megyénk és az ország jeles politikusai Budapesten impozáns „Jász-Kun Kongresszus”-t rendeztek, melynek fővédnöke maga vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó volt, védnöke gróf Teleki Pál miniszterelnök, elnökei pedig Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyék alispánjai.
Házigazdaként vitéz Endre László, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja (maga is kiskun kapitányok egyenes ági leszármazottja) köszöntötte a meghívott vendégeket. A felkért neves előadók a jászkunok történetéről, kultúrájáról, jogviszonyairól, és a fajelméletek huszadik század eleji terjedésének jeleként, a kunok antropológiájáról is részletesen beszámoltak. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye képviseletében Alexander Imre alispán szólalt fel. Őt követte – bár a hivatalos programban nem szerepelt – gróf Teleki Pál hozzászólása. A kongresszus anyaga teljes egészében fennmaradt, hiszen még abban az évben nyomtatásban is megjelent. E vékony kötetet levéltárunk szakkönyvtárában is fellapozhatja az érdeklődő kutató. A kongresszus a kerek évfordulón túl két szempontból is érdekes lehet:
Egyrészt azért, mert sajnálatos módon a jelentősebb nagykun települések iratanyagában már hiába keressük az eseménnyel kapcsolatos történeti dokumentumokat: a második világháború alatt, a front Tiszánál történt feltartóztatása és így a szovjet csapatok nagykun településekben időzése miatt jelentős károkat szenvedtek az ott lévő iratok. Később az 1950-es évek papírhiánya és az ezt enyhíteni szándékozó iratselejtezések sem kímélték a történelem írott forrásait. Persze elmondható, hogy a háború alatt és után ezen 1939-es ünnepséget megörökítő dokumentumoknál jóval értékesebb iratok is elpusztultak: így például Mária Terézia jászok és kunok részére adományozott eredeti, 1745-ös kiváltságlevelét is Komárom-Esztergom vármegyéig menekítették 1944-ben, ahol több más jelentős középkori oklevéllel egyetemben nyoma veszett. Talán nem véletlen az sem, hogy a kunok legjelentősebb írott nyelvemléke, a Codex Cumanicus sem hazánkban, hanem a velencei Szent Márk székesegyházban maradt fenn. Mindezek a kiragadott példák is érzékletesen mutatják, hogy megyénk történelmi forrásaiban óriási pusztítást végeztek a háborúk, s az emberi felelőtlenség. Szinte vég nélkül lehetne sorolni azon eseményeket, háborúkat, forradalmakat, rendszerváltásokat, természeti katasztrófákat és nem megfelelően kialakított, penészes irattárakat, melyek egész fejezeteket radíroztak ki történelmünkből. Minél messzebbre tekintünk vissza, annál forráshiányosabb egy-egy korszak, de, mint a fenti példa is mutatja, még az oly közeli huszadik században is könnyű olyan eseménybe botlani, melynek helyi forrásait már hiába keressük Levéltárunkban. A kérdés örök aktualitására és jelentőségére tekintettel döntöttünk úgy, hogy idén ősszel különleges, időszaki kiállítást szentelünk a megyénket érintő tömeges iratpusztulások bemutatásának, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet a kortörténeti dokumentumok megőrzésének fontosságára.
A kunok betelepedésének évfordulója kapcsán egy másik érdekes megfigyelést is tehetünk. A korabeli újságcikkekben ugyanis több helyütt is megemlítik azt a kezdeményezést, miszerint Attilának, mint kun királynak szobrot fognak állítani. A figyelmes olvasónak egyből feltűnhet, hogy itt valamilyen félreértésről lehet szó, hiszen Attila nem kun, hanem hun fejedelem volt.
A konferencia anyagát fellapozva látható, hogy a hun uralkodó szobrának felállítására vitéz Endre László tett javaslatot beszéde végén, az alábbi szavakkal indokolva elgondolását: „innen e helyről hívjuk fel a magyar nemzeti társadalom figyelmét Attila hun király szobrának felállítására. Mindnyájan a közös nagy törzs, a nagy turánság gyermekei és leszármazottai vagyunk. Hun, magyar, kun, besenyő, finn, észt és bolgár stb., mindnyájan egyforma büszkeséggel tekintünk fel a nagy közös ősre, Attila királyra, aki 1500 esztendővel ezelőtt Isten ostora volt.” Az adott korra jellemző, tudományos szempontból már elavult, de a hivatalos állami emlékezetpolitikában felkarolt turanizmus jegyében tett indítvány megkapta a korabeli újságírók fülét is, csak éppen a népeket összemosó érvelés, a kerek kun évforduló és a hun-kun szavak hasonló hangzásának eredményeként a korabeli híradások többségében már kun királyként hivatkoztak Attilára. Azon, hogy többek között a Pesti Napló tévesen közölte a beszéd ezen részletét, összekeverve a két népnevet, kevésbé csodálkozunk. Az viszont már szinte döbbenetes, hogy még a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében megjelenő Nemzeti Jövőnk véleménycikke is kun királyként hivatkozott Attilára.
Talán ezen a ponton nem tanulságoktól mentes az Attila szobor állítás terveiről is rövid áttekintést adni a korabeli újságcikkekből csemegézve: az ötlet ugyanis nem volt új keletű. Már 1926-ban arról cikkezett a Nemzeti Újság, hogy közadakozásból Attila pantheont terveznek felállítani. A monumentális, húszezer fő befogadására alkalmas, márványból építendő, freskókkal díszített „épületkolosszus”-t akkor épp Szentes határába álmodták meg. A Magyar Hirlap 1935. március 8-i száma már a Duna-közepére állítandó Attila-lovasszobor tervét vizionálta. A tervek sora azonban ezzel sem ért véget. Még a Buenos Airesben megjelenő Délamerikai Magyarság 1941. március 13-i számában is olvasható a hír, miszerint akkoriban ismét felvetődött a terv, hogy a hun király szobrát felállítsák, csakhogy a nyersanyaghiány miatt immáron alumíniumból, mivel: „a megvalósítás akadálya mindig is az előállítási költség volt. A tervek szerint ugyanis a Vérmezőn elhelyezendő óriási lovasszobor tizenkét méter magas lenne. Hamarjában ki sem lehet számítani, - mennyibe kerülne egy ilyen szobor, ha ércbe akarnák önteni.”
A tervek megvalósulásának azonban nem csak anyagi akadályai voltak. A Pesti Napló egyik 1931-ben megjelent cikkében olvasható epés megjegyzések sokasága jól érzékelteti az Attila szobor felállításának problematikusságát: „a művelt világ kinevetne és sajnálna bennünket, ha ezt a szerencsétlen ötletet megvalósítanók. […] Mielőtt most azt az Attila-szobrot megrendelnék, mindenesetre tisztázni kell, hogy mi címen, miért kap szobrot az a hún király? Miért éppen ő kap szobrot és nem Dzsingisz kán? Méltóztatnak gondolni, hogy a hún hadjárat egy szemernyivel is finomabb vagy jobb dolog volt, mint a tatárjárás? […] Különben lehet az is, hogy tévedek: ma a keresztény eszmék diadalának korszakát éljük: lehet, hogy a keresztény Budapestnek van vagy százezer pengője, hogy szobrot állítson nem Istennek, hanem az Isten ostorának, aki óriási veszedelme volt a keresztény kultúrának.”
Végül, ha nem is a vágyott grandiózus tervek szerint és nem is az Alföldön, vagy Budapesten, de – meglepő módon épp – Sopronban, 1935-ben felállították az ország egyetlen egész alakos, kőből faragott Attila szobrát. A félreeső és kevés figyelmet kapott alkotás a második világháborús bombázások idején megsérült, majd a föld alá temették, s így vészelte át a következő évtizedeket, mígnem 1991-ben ismét felavatták.
A kunok és jászok betelepedésének húsz év múlva esedékes újabb, immáron nyolcszázadik centenáriumát még nem tudni, mivel ünneplik majd meg e két népcsoport leszármazottai és örökösei, de talán remélhető, hogy nem egy Attilát kun királyként ábrázoló monumentális szobor avatásával.
Készítette: Csönge Attila igazgató, főlevéltáros
Források:
A kunok 700 éves betelepedésének emlékére rendezett Jász-Kun Kongresszus. Budapest, 1939.
https://www.kozterkep.hu/11796/attila
Kun Sándor: Kun nyelvemlékünket Velencében őrzik. In: Új Néplap. 2009. szeptember 3.
További kapcsolódó újságcikkek olvashatóak a http://adtplus.arcanum.hu oldal digitalizált állományában. A levéltár kutatótermében és más közgyűjteményekben az adatbázis ingyenesen megnyitható.
Új hozzászólás