1848-as forradalom

Több ezer látogató a március 15-i ünnepségen az Országos Levéltárban

magyar

A 3000-nél is több látogató a Felelős minisztériumot Buda-Pesten” – Eötvös, Kossuth, Széchenyi nyomábantematikájú programon a korszak legfontosabb szereplőit idézhette fel, kódolt üzeneteket fejhetett meg, ehhez kreatív tudásra és néhol családi csapatmunkára is szükség volt.

„Kossuth Lajos elfogyott regimentje, 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története”

magyar

A kiállítást Mikó Zsuzsanna, a házigazda intézmény általános főigazgató-helyettese nyitotta meg. Ünnepi beszédében elmondta, hogy a levéltári emlékévhez kapcsolódva (hiszen az intézmény idén 300 éves) a levéltár kiemelt célja, hogy saját kiállításai mellett más tárlatokat is befogadjon. 1848-ra emlékezve a Honvédmenházra fókuszáló kiállítás révén új szemszögből is megfigyelhetjük az akkor történt eseményeket, a veteránok mindennapjait.

Honvédelem Napja, 1849-2019

Budavár visszavételének 170. évfordulója alkalmából ismét látványos csatabemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők 2019. május 19-én a Kapisztrán téren.
A rendezvényen való részvétel ingyenes!

13:00: Hagyományőrző katonák menete a Kapisztrán tértől a Dísz térig, tiszteletadás, megemlékezés, koszorúzás a Honvéd emlékműnél, majd a Görgei-szobornál.

16:00: Látványos utcai csatabemutató mintegy 200 katonai hagyományőrző részvételével.

"Emlékezzetek róla, ha újra csatára keltek!"

magyar

A szeles és esős idő ellenére, hasonlóan a tavalyi évhez ismét nagy számú érdeklődő látogatta meg a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületét, ahol minden korosztály találhatott maga számára érdekes elfoglaltságot, látnivalót.

A tábori kórházak betegeinek és sebesültjeinek a segélyezése céljából alakult meg 1849 elején Debrecenben a Nőegylet. A tagok legfontosabb feladatuknak az élelmiszerek, fehérnemű, ágynemű, illetve az ezek megvásárlásához szükséges adományok gyűjtését tekintették.

Tovább

Oldalak

Feliratkozás RSS - 1848-as forradalom csatornájára