X. A járvány pszichés hatásai

A betegségben szenvedő emberek látványa és esetleges elvesztésük lelkileg megviselte az élőket. Hamar tudatosult az egészségügyi személyzetben és az elöljárókban, hogy a kolerától rettegő lakosság körében csökkenteni szükséges minden olyan tényezőt, amelyek az egyének félelmeit erősíthetik.

 

Balogh József megyei főorvos kezdeményezésére a járványos időszakban a harangozást megszüntették: „mivel azok által a betegek csak rémülésbe, az egészségesek pedig keserűségbe és csüggedésbe merülnek.” A megyés püspöktől kérték, hogy Győr városában, illetve Szigetben a harangozásokat tiltsa be és használatukat kizárólag az imádságok, valamint az istentiszteletek idejére korlátozza. A temetések idején nem lehetett harangszóval búcsúzni az elhunytaktól, sőt a halotti torok tartását is betiltották. Ezek pszichésen nagyon megviselték az embereket, az elhunyt hozzátartozónak nem tudták megadni a végtisztességet.

Bár a népet a félelmektől kívánták megóvni a hatóságok, intézkedéseikkel „kegyetlenül” beleavatkoztak az emberek mindennapjaiba és kénytelenek voltak az epidémia veszélye miatt olyan utasításokat alkotni, amelyek a lakosságban rettegést keltettek. A kereskedelmi és gazdasági élet megtorpanása, a vándorlással járó megélhetést jelentő tevékenységek korlátozása, az elhunytak hagyományos temetési ceremóniájának tiltása, tömegsírokban és kijelölt temetőhelyeken elföldelése, drasztikus intézkedések voltak. A mezei munkák elvégzését, a termények értékesítését szintén a rendszabályok korlátozták, ugyanakkor az élelemben és pénzben hiányt szenvedő lakosság terheit tovább növelték azzal, hogy őrségállásra kötelezték őket. Ezen előírások néha zúgolódáshoz vezettek és olykor zavargások kitörésével fenyegettek. Az elöljárók – a békesség érdekében – több alkalommal inkább vállalták a járványügyi szabályok megsértését, mintsem azt, hogy az elégedetlenség melegágya legyen bármilyen típusú zendülésnek.