FAQ

A szabó tűje és a cipész dikicse

Dokumentumok a kisipar és kiskereskedelem államosításának történetéből
Szerk.: Majtényi György – Szatucsek Zoltán
Budapest, 2001. 262 p.

Az Országos Levéltár dokumentumait és a korabeli sajtó híradásait tartalmazó forrásgyűjtemény a kisipar és a kiskereskedelem államosításának időszakát, az 1948 és 1952 közötti éveket beszéli el az olvasók számára. A források megjelenítik a kor propagandája majd annak fonákját, amely a korabeli hétköznapokban, a kisiparosok számára megmutatkozott. A kötetben megjelennek a sajtóban közzétett propaganda közlemények, a különböző hivatalos szervek kebelén belüli állásfoglalások, államosítási stratégiák, ötéves tervek, a kisipar szövetkezetesítésének forrásai, az államosítási rendelet előkészítésére és végrehajtására vonatkozó dokumentumok, határozatok, majd ezek megjelenése a gyakorlatban, a hétköznapok szintjén. Utóbbi témakörben szakmánként találjuk a forrásokat, elsősorban olyan kisipari, kiskereskedelmi vállalkozások sorsát ismerhetjük meg, amelyek gyakran voltak részei az emberek hétköznapjainak (gyógyszertárak, vendéglők, élelmiszerboltok).
A kötet rövid bevezetőt tartalmaz, amely a legszükségesebb információkat tartalmazza a korszakra vonatkozóan, ám a dokumentumok önmagukért beszélnek, s a könyvet záró epilógus összefoglalja, summázza a dokumentumokkal elmondottakat, amelyek értelmezése már az olvasó dolga. A kiadványt rövidítésjegyzék zárja.

A kötet ára: 1500 Ft

Kategória: