MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára

Az m1 – Esély TV tudósítása zuglói kiállításunkról

magyar

A MONFODI (Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázat) pályázati anyagaiból immáron 3. alkalommal mutattunk be tematikus válogatást a Lajta-lejtőre keresztelt iskolai folyosón. A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltára nevében Szabóné Maslowski Madlen levéltáros, a kiállítások összeállítója nyilatkozott az m1 riporterének. A megnyitón jelen volt Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára is, házigazdaként pedig Locsmándi Alajos intézményvezető beszélt a 120 éves Mozgásjavító múltjáról és jövőbeni céljairól.

Új levéltári vándorkiállítás Jászfényszarun

magyar

A Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban megtartott kiállításmegnyitón Csönge Attila, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltára igazgatója és a kiállítást összeállító Mákos Judit levéltári szakkönyvtáros mutatta be a neves fotóművész, Szolnok egykori díszpolgára életét és munkásságát. A tárlat Jászfényszaru Város Napi rendezvénysorozatának részeként május harmadik hetéig látogatható a művelődési ház nyitvatartási idejében.

Egy hét – három kiállításmegnyitó

magyar

Március 21-én a Víz világnapja alkalmából a szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban nyílt meg az id. Bedekovich Lőrinc kéziratos térképeit bemutató tárlat, mely levéltárunk és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság közös munkája gyümölcseként az elmúlt két esztendőben az ország számos településén megfordult. A geodéta vízügyi munkáit 2023. március 31-ig tekinthetik meg a látogatók.

Családkutatók újabb látogatása Levéltárunkban

magyar

A tavaly őszi látogatás kellemes élményének hírére szerveződött újabb lelkes csoportnak ezúttal is Dr. Csönge Attila igazgató mesélt a levéltárban folyó munkáról, majd pedig érdekes dokumentumokon szemléltette gyűjteményünk gazdagságát. A Magyar Nemzeti Levéltár Hetedíziglen című projektjéhez is kapcsolódó eseményen a családkutatók nemcsak a levéltári kincsek tárházába pillanthattak be, de az eseményt követően volt, aki élt a személyes kutatótermi beiratkozás lehetőségével is, melyen Bojtos Gábor főlevéltáros kollégánk segítőkészen kalauzolta végig.

Két levéltári vándorkiállítás nyílt a Jászságban

magyar

A jászberényi megnyitón a Jászkun Kerület egykori főmérnökének életéről és munkásságáról Horváth Gergő, levéltárunk igazgató-helyettese mesélt a helyieknek, kiemelve a kézzel rajzolt és gazdagon díszített, ugyanakkor két évszázadnál régebbi technikai színvonaluk ellenére is rendkívül pontos térképek történeti értékét. Bedekovich Lőrinc alkotásai között egyaránt találunk vízrajzi, települési és határtérképeket, akárcsak puszták felmérését, melyek sokféle tudományág számára szolgálnak értékes forrásul.

Oldalak

Feliratkozás RSS - MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára csatornájára