Meghívó a 31. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napunkra
A rendezvény 9,30-kor kezdődik köszöntőkkel, a Pro Archivo-emléklapok átadásával és a helytörténeti pályázat eredményhirdetésével. A 10,30-kor kezdődő „Konfliktusok és megoldások” című konferencián az érdeklődők a történelem olyan epizódjairól hallhatnak előadásokat, amelyek megváltoztatták a térség és a térségben élők életét. Az ilyesfajta traumák feldolgozásának egyik módja a levéltári források minél alaposabb, több, s újabb szempontból történő feldolgozása, amely révén nemcsak feltárul a múlt, de jobban megérthetővé válnak a ma eseményei is. Saját munkatársaink mellett előadóink lesznek Dr. Kövér György professzor úr, az MTA rendes tagja, Dr. Ujváry Gábor a Veritas Intézet és Levéltár igazgatóhelyettese, Dr. Mikó Zsuzsanna a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese, a határainkon túlról pedig Dr. Molnár D. Erzsébet a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense és Dr. Szekeres-Kovács Judit, a vágsellyei levéltár igazgatóasszonya. Szeretettel várunk mindenkit a 2024. szeptember 19-én, 9,30-tól kezdődő 31. Nemzetközi Levéltári Napunkra!