203 éve született az anyák megmentője

203 éve látta meg a napvilágot a gyermekágyi láz legyőzője, Semmelweis Ignác Fülöp.

A tudós 1818. július 1-jén született a tabáni Meindl-házban (Buda, a mai Apród utca 2-3.), Semmelweis József fűszer-kiskereskedő és Müller Terézia ötödik gyermekeként. 1823-ban a család átköltözött az Apród utca 6-ba, ahol az édesapa Fehér Elefánt nevű fűszerboltja működött.

Semmelweis az alapfokú tanulmányait a fővárosban végezte, a középiskolát viszont a méltán híres székesfehérvári Főgimnáziumban (Ciszterci Szent István Gimnázium) kezdte el 1832-ben. Bár csupán 1833-ig volt fehérvári diák, neve a gimnázium névkönyvének több bejegyzésében is szerepel. Miután visszatért a fővárosba, a várbeli Egyetemi Katolikus Gimnázium diákja lett.

Semmelweis Ignác iskolai anyakönyvi bejegyzése a Ciszterci-rend Szent István Gimnáziumának névkönyvében.

Fotó: Lantos Zsuzsanna, MNL

Érettségi után 1835-ben felvették a Pesti Tudományegyetem kétéves bölcsészeti kurzusára. Édesapja akaratát követve 1837-ben beiratkozott a Bécsi Egyetem jogi karára, ám végül még ebben az évben átjelentkezett az intézmény orvosi fakultására. Egy év múlva már a Pesti Tudományegyetem Orvosi Karára járt. 1840-ben visszament a bécsi intézménybe, ahol 1844-ben „A növények életéről” (Tractatus de Vita Plantarum) című disszertációjáért megkapta az orvosdoktori diplomát, továbbá megszerezte a szülészmesteri oklevelet is. 1845-ben avatták Semmelweist sebészdoktorrá.

A diploma után folyamatosan képezte magát: rendszeresen hallgatta Josef von Skoda belgyógyászati-, illetve Karl von Rokitansky patológiai előadásait. Megpályázta a tanársegédi állást (tanársegéd, asszisztens) Klein professzor Szülészeti Klinikáján az Allgemeines Krankenhaus-ban (Bécsi Általános Kórház), amelyet 1846-ban el is nyert. Néhány hónappal később Breit orvostanár visszatért a klinikára, így Semmelweisnek mennie kellett. Angol nyelvórákat vett, mivel tervezte Írországba (Dublin) való kitelepülését, ez végül elmaradt, mert visszamehetett a klinikára dolgozni (1848).

1847 márciusában egy kisebb utazás során Velencében járt, amikor megtudta, hogy bécsi barátja és egykori kórbonctan tanára, Jacob Kolletschka meghalt gennyvérűségben (pyaemia néven ismert betegség, valójában vérmérgezés/szepszis). Kolletschka tanítványaival boncgyakorlatot végzett, amikor az egyik óvatlan hallgatója egy szikével megsebezte az oktató ujját. A súlyos fertőzés néhány nap alatt végzett a professzorral.

Semmelweis amint tudott, elment Bécsbe, hogy megnézze Kolletschka boncolási jegyzőkönyvét. A boncolási lelet megegyezett a gyermekágyi lázban (febris pueroeralis) elhunyt asszonyok és csecsemők eredményeivel (hasonló elváltozások, gennyesedés). Semmelweis a dokumentumok olvasásakor rájött, hogy a gennyvérűség és a rettegett gyermekágyi láz lényegében azonos betegség. Tehát a „bomló szerves anyag” fertőző és nyílt sebbe kerülve vérmérgezést (szepszis) képes okozni. A várandós páciensek szervezetébe és az újszülöttekre úgy kerülhettek a veszélyes kórokozók, hogy az orvosok sterilizálatlan kézzel vizsgálták betegeiket és a szüléseket is kórokozókkal teli kézzel vezették le. (Ekkor még általánosan jellemző volt, hogy egy orvos egymás után végzett kórboncnoki, nőgyógyászati vagy általános orvosi tevékenységet.) Ezzel magyarázta azt az addig meg nem értett jelenséget, hogy a bábáknál és az orvostanhallgatóknál miért kevesebb a gyermekágyi lázban elhunyt páciens, mint a szakorvosi ellátásban részesültek közt.

Semmelweis a felfedezését követően szinte minden idejét a megfelelő fertőtlenítőszer megtalálásának szentelte, ezzel kívánta megvédeni a kismamákat és a kezelőorvosaikat is. Több vegyszer kipróbálása után 1847 tavaszán a klórmész-oldatot választotta fertőtlenítőszernek. De alapvetően azt vallotta, hogy "[...] biztosabb az ujjat be sem szennyezni, mint a már szennyezettet újból tisztává tenni."

A kutatásai során a klórmész-oldat (kalcium-hipoklorit vagy kalcium-oxiklorid oldat) bizonyult ideális fertőtlenítőnek. Ekkor már voltak kísérletek a klórmész kórházi alkalmazására, főként a kellemetlen szagok megszűntetésére, illetve padló-fertőtlenítésre. 1809-ben Strasbourgban Marie-Gabriel Masuyer francia orvos a helyi katonai kórházban szilárd klórmeszet szórt a betegágyak közé a padlóra a „káros kigőzölgések” megszűntetésére. Az úgynevezett miazmatikusok szerint a betegségeket elsősorban a szennyezett levegő okozza, úgy hitték, hogy a talajban, vízben vagy magában a levegőben tömegével előforduló miazmának nevezett kórokozó anyaggal való érintkezését kell elkerülni az egészség megőrzése érdekében. Az elmélet hívei a betegségeket a levegő tisztán tartásával kívánták megelőzni: a levegő tisztítására illatos vagy szúrós szagú anyagok kiszórását, égetését és párologtatását írták elő (gyógynövényektől az eceten át a klórmészig), ezenfelül nagy gondot fordítottak a holtak eltemetésére, mert úgy vélték, a holttestek „kigőzölgése” is káros. Fejér vármegyében már 16 évvel Semmelweis előtt jelen volt a klórmész használata. Az 1831. évi kolerajárvány idején az orvosok a vizsgálatok elején és végén kezet mostak klórmésztejjel (20 %-os telítettségű klórmész-oldat) vagy borecettel, sőt még a szájukat és orrukat is kiöblítették, sőt naponta meg is fürödtek a két vegyszer egyikével. A beteg „kihányt söpredékeit” (például székletét) pedig klórmésztejjel öntötték le, utána elégették majd elásták. Mielőtt pedig egy holttestet megérintettek volna, leöntötték klórmésztejjel. Veszprém vármegyében Zsoldos János vármegyei főorvos pedig már 1814-ben arra oktatta a felügyelete alá tartozó orvosokat és bábákat, hogy sebes kézzel beteghez ne nyúljanak, illetve kezüket és eszközeiket tisztítsák, ő klórmész-oldat helyett ecetet, szappant, és langyos korpás vizet is ajánlott erre a célra.

Semmelweis kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolókat, hogy a szülészeti osztályra való belépés előtt mossák meg kezüket a szerben. 1847. május 15-én függesztette ki ajtajára a tanácsot. Októbertől kötelezővé tette a betegek vizsgálata közti kézmosást is. Ugyanebben az évben a bécsi Orvosegyesület ülésén előadásban ismertette a gyermekágyi láz kórtanára vonatkozó felfedezését.

Felfedezésének értékét saját korában nem ismerték fel: pályatársai egyenesen felháborítónak tartották a feltételezést, hogy ők bárki halálát okoznák. Kemény szakmai kritikák érték az évek során.
Az orvosi sajtóban legelőször Ferdinand von Hebra dermatológus hívta fel a szakma figyelmét a felfedezésére. (Zeitschrift der k. k. Gesellsch. der Aerzte zu Wien’ c. folyóirat 1847. decemberi és 1848. áprilisi számaiban publikált). Joseph Skoda (barátja és tanára) javaslatot tett vizsgálóbizottság felállítására, hogy Semmelweis a Szülészeti Klinikán kétséget kizáró módon bizonyíthassa a klóroldatos mosakodás hatékonyságát. Semmelweis a fentiekkel egyidőben kérvényt nyújtott be, hogy hosszabbítsák meg asszisztensi idejét a klinikán, megbízatása ugyanis 1849. március 20-áig szólt (folyamodványát visszautasították). Skoda professzor 1849 októberében a bécsi Tudományos Akadémián ismertette Semmelweis felfedezését a közvéleménnyel. A második bécsi orvosi iskola más tagjai is kiálltak az "írástól iszonyodó" Semmelweisért. 1849-ben a fiziológus Ernst von Brücke Berlinbe küldött Semmelweis felfedezéséről értesítést, míg Karl Haller előadást tartott a klórvizes bemosakodás sikereségéről, statisztikai adatokkal is alátámasztva annak hatékonyságát.

Egy valaki nem vett részt 1848–1849-ben a felfedezésért folytatott harcban: maga Semmelweis. (Később, az 1860-as évek elején már leveleket intéztetett barátain keresztül különböző szaktekintélyekhez, felkérve őket, hogy a gyermekágyi láz meggátlása tekintetében tegyenek kísérletet klórmészoldattal és közöljék vele az elért eredményeket.)

1850 októberében Semmelweis visszatért Pestre. 1851–1857 között fizetés nélküli tiszteletbeli főorvosként vezette a Rókus-kórház szülészeti osztályát, ahol 0,85%-ra szorította le a gyermekágyban elhunytak arányát. Sebészként is kiváló volt: elsőként végzett petefészek-műtétet és másodiknak császármetszést hazánkban. 1855-ben a pesti egyetem kinevezte elméleti és gyakorlati szülészet oktatóvá.

1857-ben kötött házasságot a 18 éves Weidenhofer Máriával. A Walthier-család (Mária fivérei) Váci utcai házában lakott a házaspár, az akkori 19. szám alatt a II. emeleten (Mária férje halála után is itt maradt három gyermekével és egészen élete végéig a házban lakott). A lány szellemes társasági alkat volt és németül beszélt férjével. Úgy becézte, hogy „Du Semmelweis”. A házaspárnak öt gyermeke született. Semmelweis Béla, Margit és Antónia érte meg a felnőttkort, de csupán Antóniának lett családja (Lehoczky-Semmelweis ág).

Semmelweis először 1857-ben adott ki tanulmányt felfedezéséréről német nyelven. 1861-ben született a szintén német nyelvű A gyermekágyi láz kórtana, fogalma és profilaxisa (Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kinderbettfiebers) című kötete. Még ugyanebben az évben kihelyezte német és magyar nyelvű „Utasítványait” a pesti klinikán, amelyben elrendelte a szülő nők vizsgálata előtti kötelező kéztisztítást.

A tudós utolsó éveit szakmai elutasítás és a fokozatosan kialakuló elmebetegsége bélyegezte meg. Nem tudni mikorra tehető elmebajának kezdete, a szerzők többsége 1861-re hivatkozik, tény, hogy felesége 1865. július 13-án észlelte, hogy a tudós már egyértelműen szakápolásra szorul (őrjöngött). Mária írt közös barátjuknak, Ferdinand von Hebra bécsi orvosnak, hogy vegye fel betegnek a döblingi elmegyógyító-intézetébe. Semmelweis úgy tudta, hogy csak Hebrához mennek intézménylátogatásra. Amikor nem akarták hazaengedni, dühöngeni kezdett és csak hat ápoló tudta lefogni. Meglehetősen hamar, augusztus 13-án hunyt el az intézetben. Halála évtizedek óta tudományos vita tárgya: az újabb kutatások szerint a döblingi személyzet által okozott sérülések miatt fellépő fertőzés ölte meg. Ugyanis ebben a korszakban nem volt szokatlan a testi fenyítés az ápoltakkal szemben. Mulasztásra utal az a tény is, hogy a halotti- és a boncjegyzőkönyveket 1974-ig nem adta ki az intézet. Az iratokból kitűnik, hogy kétszer bizonyíthatóan bántalmazták a tudóst és csontvelőgyulladásból támadt szepszis ölte meg.

A boncolás után három nappal Semmelweist szűk körű temetés mellett a Bécs melletti Schmelz temetőjében (Friedhof Schmelz-Bettingen) helyezték örök nyugalomba. Mária férje halála után egyedül maradt három gyermekével. Családja és barátai rábeszélésére a Semmelweis család tagjai magyarosították nevüket Szemerényire (főként férjének fivére Károly, a kanonok és Mária nagybátyjai, a Walthier-fivérek ötlete volt). A pletykákkal ellentétben férje iránti harag – családja visszaemlékezése szerint – nem befolyásolta döntésében Máriát.

A Budapesti Királyi Orvosegyesület (Semmelweis pesti tanársága alatt aktív tagja volt), amely tagjai emlékének mindig emlékbeszédet szentelt, csupán hét évvel a halála után, 1872. november 2-i rendkívüli ülésén rótta le kegyeletét a tudós felé. Ekkor már elismerték munkásságát, rájöttek, hogy gondolkodása jóval megelőzte korát. Egykori tanársegédje, Fleischer József tartotta az emlékbeszédet, aki a források szerint „hazánkban […] éveken át csaknem egyedül hű követője és hirdetője” volt Semmelweisnek és tanainak.

Mária két leányával együtt vissza akarta venni a Semmelweis nevet, de már nem volt lehetséges. Azért, hogy az akkor már elismert apa családneve ne haljon ki, kérvényezték, hogy Lehoczkyné Szemerényi Antónia (Semmelweis Antónia) két fia felvehesse a Lehoczky-Semmelweis nevet, erre királyi engedélyt kaptak.

Mária 1891-ben hozatta haza földi maradványait a Kerepesi temetőbe (ma Fiumei úti sírkert). Semmelweis Ignác végül 1965-ben lelte meg méltó sírhelyét egykori szülőházának udvarában, amely ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. Maradványait összesen négyszer exhumálták, koporsójában a boncoláskor fejtetőnél lefűrészelt koponyája, illetve csecsemőként elhunyt két gyermeke nyugszik.

„Magyarország nagy fiának” méltatása az utókorra maradt: a Budapesti Orvostudományi Egyetem 1969-ben felvette egykori tanárának nevét. Szobrok és domborművek dicsőítik tevékenységét: Székesfehérváron 1992. augusztus 14-én avatták fel domborművét. Székely János Jenő alkotása volt iskolájának (ma Vörösmarty Mihály Könyvtár) épületén látható. Ugyanebben az évben Semmelweis születésnapját a Magyar Egészségügy Napjává (Semmelweis-nappá) nyilvánította. Gyermekágyi lázzal kapcsolatos egyes írásait 2013-ban az UNESCO a világemlékezet részének minősítette.

Felhasznált irodalom

• A Semmelweis-koncepció egy előzménye a magyar orvosi irodalomban
• Antall József–R. Harkó Viola–Vida Tivadar: Semmelweis Ignác összegyűjtött kéziratai
• Benedek István: Semmelweis (II.)
• Bruck Jakab: Semmelweis Ignác Fülöp és a gyermekágyi láz oka felderítésének kutatástörténete
• Darvas István: Adalékok Semmelweis Ignác hazai első orvosi működésének történetéhez
• Dombi Márk: Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium:
• Dr. Vajda Károly: Semmelweis, az anyák megmentője
• Erna Lesky: Semmelweis Ignácra vonatkozó bécsi iratok
• Erny Lesky: Semmelweis Ignác Fülöp és a bécsi orvosi iskola
• Fekete Sándor: Adatok Semmelweis Ignác pesti tanári jelöléséhez
• Gazda István: Semmelweis Ignác önállóan megjelent művei
• Gortvay György–Zoltán Imre: Semmelweis Ignác tanításának érvényesülése külföldön
• Győry Tibor: Semmelweis Ignác és Lister
• Győry Tibor: Semmelweis Ignác származása
• Háznagy András: Semmelweis Ignác orvosdoktori disszertációja: De Vita Plantarum
• http://mek.oszk.hu/05400/05427/pdf/
• Kápolnai Iván: Az önálló szülészeti tanszék Semmelweis Ignác kinevezéséig
• Korbuly György: Semmelweis Ignác a kortársak feljegyzéseiben
• Krász Lilla: Születés és anyaság a régi Magyarországon - 16. század - 20. század eleje
• Lax Henrik: Semmelweis Ignác története - tanulság a kutatóknak
• Lehoczky-Semmelweis Kálmánné: Emlékek és mozaikok a Semmelweis-családról
• Mozsonyi Sándor: Semmelweis Ignác munkásságának néhány gyógyszerészeti és kémiai vonatkozása
• Prof. Dr Tretter László–Dr Szikla Károly: Semmelweis ismeretei a klórmészről és a klórmész oldatáról
• Semmelweis Egyetem. Az általános orvostudományi kar története (http://semmelweis.hu)
• Semmelweis Ignác özvegye – A férjéről. https://mek.oszk.hu/05400/05427/pdf/Semmelweis_ozvegye.pdf
• Szathmáry László: Semmelweis Ignác termetének rekonstrukciója
• Tuza Csilla:150 éve hunyt el Semmelweis Ignác
• www.mult-kor.hu

Levéltári források

MNL FVL – Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára
• HU-MNL-FVL-IV.3.e. Fejér Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai (Acta congregationalia). Kolerabizottsági iratok. Jegyzőkönyvek és iratok.1831–1832.
• HU-MNL-FVL-VIII.51.c.-1.-98. Pálos-rend Székesfehérvári, majd a Ciszterci-rend Szent István Gimnáziumának iratai. Ciszterci-rend Szent István Gimnáziumának iratai. Névkönyvek (anyakönyvek). 1832-1833. (Semmelweis Ignác iskolai anyakönyvi bejegyzése)