Ha Békés vármegye mai címerét tanulmányozzuk, láthatjuk, hogy a magyar Szent Korona is feltűnik rajta. A mai Magyarországon megyénken kívül ez csupán Fejér, Tolna és Győr-Moson-Sopron esetében figyelhető meg. Címerünk több változáson is átment az évszázadok során. Tíz évvel ezelőtt, 2015-ben tértünk vissza az „eredeti” leíráshoz. De mikor is jelent meg megyénk címerében a Szent Korona? Erre keresi a választ az alábbi cikk.
A Magyar Nemzeti Levéltár „Hetedíziglen” projektjének keretén belül intézményünk saját levéltár-pedagógiai programmal vett részt a Múzeumok Éjszakáján.
2017. október 25-én lezajlott A kiegyezés és az utána következő fél évszázad című konferenciánk, amely egyben egy megyei, a dualizmus korát megidéző rendezvénysorozat nyitánya is volt.