Zerpák János kalandos utazása Tolna vármegyébe
Zerpák János növendékpap 1831 júliusának végén Győrből tartott hazafelé, a Tolna megyei Iregre. Hazaútja azonban nem a megszokott módon történt, ugyanis az épp akkor megjelenő kolerajárvány kellős közepén kellett hazajutnia. Útját természetes és mesterséges akadályok nehezítették, át kell kelnie a Bakonyon, a Sión és a megyehatárokon felállított kordonokon. Az út néhány eseményéről tanúskodik Zerpák útlevele, és egy általa írt levél, melyeket az alábbiakban mutatunk be.
A történelem során az emberiségnek többször kellett megküzdenie kisebb-nagyobb járványokkal. A járványkezelés protokollja évszázadok alatt, sok millió halott adta tapasztalatból fejlődött ki. Az első tapasztalatok egyike az emberek mozgásának korlátozásából fakadó igyekezet a fertőző betegségek terjedésének megakadályozására volt. Ez az igyekezet azonban könnyen került ellentétes elképzelések ütközőzónájába: egyrészt a különféle hivatalos szervek szerették volna járvány idején megakadályozni az egyes emberek települések közti mozgását. Ugyanakkor érthető módon nem mindenkinek volt lehetősége, kedve megvárni a bizonytalan végkimenetelt szülőföldjétől, szeretteitől távol, nem is szólva azokról az esetekről, amikor valaki a saját, vagy mások megélhetése, ellátása érdekében járványos időben is kénytelen volt utazni.
Az 1831. évi kolerajárvány idején is az egyik legfontosabb rendelkezés a települések közti érintkezés szabályzása, az utazni kénytelen polgárok szigorú ellenőrzése volt. Ennek érdekében az országos kordonokon túl a megyék is gondoskodtak védőzárakról, „veszteglő intézetekről”, a megyébe belépni szándékozók megfigyelési helyeiről.
Míg manapság útlevélre az országok közötti utazásokhoz van szükség, a 19. században – nem lévén más, identitást igazoló okirat – még országon belül is ki kellett állíttatni az úti leveleket. Az útlevél tulajdonosa és a levél írója az iregi születésű Zerpák János (1809-1878) a későbbiekben komoly egyházi karriert futott be. Felsőfokú iskoláit a pesti egyetem teológiai szakján kezdte meg, innét került Győrbe, ahol a járvány és a levél írásának idején teológiát hallgatott. A járványt követően 1833-ban lépett be a papi rendbe. 1837 és 1858 között a püspöki udvarban teljesített szolgálatot, majd 1858-ban kanonoki kinevezést kapott, valamint Komárom főesperese lett. Simor János püspök, aki az oktatás ügyét fontos feladatának tartotta, a győri papi szeminárium újraindításakor vezetésével Zerpák Jánost bízta meg. 1864-ben mosoni főesperessé nevezték ki. Az oktatással kapcsolatos feladatai 1865-től a győri teológia prodirektori tisztségével bővültek. Simor János utóda, Zalka János 1868-ban a Szent Adalbert kisprépostságot, 1870-ben a pápoci prépostságot adományozta Zerpáknak. Ugyanebben az évben a püspök helynökévé nevezte. 1876-ban elnyerte a scardoni választott püspökséget. Az egyház szolgálatában eltöltött több évtizedes munkájáért élete alkonyán az Osztrák Császári Vaskorona-rend lovagkeresztjét kapta.
Az útlevél szerint az 1831-ben 21 éves ifjú születési helyére igyekezett. A járványos időben való utazásra nem kalandvágyból vállalkozott a barna hajú, kék szemű papnövendék: egyrészt a tanév a járvány miatt előbb fejeződött be, másrészt nem biztos, hogy családjától távol abban a bizonytalan időben jövedelem híján finanszírozni tudta volna megélhetését.