100 éve történt

Élet, vagy halál, egy hordón állva

A tanácskormány bukása után pár nappal, 1919. augusztus elején, ismét átvette Tolna megye vezetését, a forradalmak előtt irányító közigazgatás. Az alispáni pozíciót újra Forster Zoltán töltötte be, a főispáni székbe, pedig a Szegeden, június 6-án kinevezett faddi földbirtokos, Bartal Aurél ült. A kommün megyei elöljáróit, augusztus 4-én, a szekszárdi vármegyeháza épületében letartóztatták és a járásbíróság fogdájába kísérték

A hivatalukba visszakerülő vezetők szándéka, a kommün helyi funkcionáriusainak bíróság útján történő felelősségre vonása volt. Ezt a tervet, egy Szegedről érkező fehér tiszti csoport megérkezése keresztülhúzta. A 17 tisztből álló csapat, augusztus 8-án jelent meg a megyeszékhelyen. A Prónay Pál százados egységéhez tartozó alakulat élén, Vasska-Vrécser Ede százados állt. A szakasz tagja volt, Gömbös Gyula vezérkari százados öccse, a helyi viszonyokat jól ismerő Gömbös János főhadnagy, aki tevékenységével nagyban hozzájárult a szekszárdi események kibontakozásához. A tisztek két napot szántak a nyomozásra és a vizsgálatokra, majd a helyi polgári vezetést figyelmen kívül hagyva, katonai törvényszékként működve, egy nagyszabású népítéletet alkottak meg. Mindez a katonai diktatúrára épülve, augusztus 10-én vasárnap a város főterén a mise után játszódott le. A templomból távozó lakosságot egy fiatal, háborúban fél szemét elvesztő főhadnagy, Vértessy Károly szólította meg. A kommün káros hatásainak taglalása után a járásbíróság fogházából a tanácsrendszer letartóztatott vezetőit a vásártérre kísérték, ahol elkezdődött a népítélet. A vádlottakat egyenként egy hordóra állították és az összegyűlt lakosságot kérdezték meg arról, hogy kit végezzenek ki. A tisztek által felajzott tömeg egy része több letartóztatott kivégzését követelte. Akit nem akartak halálra ítélni, azt visszakísérték a fogházba. Az elítélt foglyokat pedig felakasztották a vásártéren található eperfákra. Azt a 8 embert találták bűnösnek, aki az ellenforradalom leverésében és az azt követő megtorlásban, sarcokban és a halálos ítéletek meghozatalában részt vett, valamint azokat, akik az elsősorban földműves lakosságot mélyen sújtó gazdasági intézkedéseket meghozták és végrehajtották. Az ítéleteket az egyik forrás szerint, Bibó Dénes hadnagy hajtotta végre. A Szekszárdon működő különítmény szakasza, nem csak 17 tisztből állt, hiszen ekkor már altisztek és tisztesek, sőt akár civilek is tartozhattak közéjük. Látható, hogy a katonák, Prónay nélkül is egységesen megcselekedték mindenhol azt, amit előre elhatároztak. A szekszárdi kivégzések is mutatják, hogy a számonkérésbe megpróbálták mindenhol bevonni a lakosságot, demonstrálva, hogy mindez az ő érdekükben történik. A kivégzettek között található a megyei direktórium vezetői közül a dunamenti és a tamási ellenforradalom leverésében és az azt követő megtorlásokban komoly szerepet játszó Aranyos György, Tánczos Vendel, Soós Sándor és Mautner Gyula. Rajtuk kívül Bertók Róbert, Deák Mihály, Ocskó László és Kovács Sándor jutott ugyanerre a sorsra. Azt, hogy vidéken, így Tolna megye területén sem volt komoly bázisa a kommunizmusnak, az a tény mutatja legjobban, hogy a megye élén direktóriumi vezetőként álló Soós és az intézőbizottság biztosaként tevékenykedő Aranyos is Budapestről, a tanácskormány küldöttjeként érkezett a vármegyébe.

A Dunán történt átkelés után a Prónay különítmény működését az ilyen, vagy ehhez hasonló népítéletek határozták meg. A kivégzések a megyeszékhelyen ezzel még nem értek véget, hiszen egy hét múlva 17-én, ugyancsak a mise után további 7 embert lőttek le a fehér tisztek a vasúti töltés oldalában. Történt ez annak ellenére, hogy Vrécser egysége már 11-én, Simontornyán tartózkodott. Ekkor már újabb csapatok érkeztek Szekszárdra, de a Prónay tisztek közül sem távozott mindenki, mert Gömbös főhadnagy a megyeszékhelyen maradt. Az újabb megtorló akcióban, már a szintén Szegedről érkezett helyi tiszt, Haidekker Károly főhadnagy is komoly szerepet játszott. Ő a vörös őrség tagjaként a fehérek közé állt a dunamenti ellenforradalom idején és a megmozdulás bukása után menekült el a megyéből. Nem csak katonák, hanem civilek is részesei voltak a számonkéréseknek. Az új főispán-kormánybiztos, Bartal Aurél, augusztus 2-án érkezett Pécsről Szekszárdra, hogy átvegye a hivatalát. A katonai diktatúra felé hajló tisztviselő, szabad kezet engedett a tiszti különítményeknek. Ennek bizonyítékaként, engedélyt adott Haidekkernek a 17-én esedékes népgyűlés megtartására, melynek következményeként Bertók Róbertné, Prantner János, Bencze Ferenc, Gróf Pál, Kecskés Ferenc, Kovacsics György és Wachtel Károly Gábor életét oltotta ki a halálos sortűz.

A bemutatott dokumentum, egy helyszínrajz, ami az 1919 augusztusában Szekszárdon történt eseményeknek állít emléket. Az irat, Falusi István, egykori vöröskatona visszaemlékezése alapján keletkezett 1959-ben, a tanácsrendszer létrejöttének 40. évfordulóján. A dél-északi tájolású térkép a szekszárdi vásárteret és környékét ábrázolja. Látható rajta a kivégzettek utolsó útja a fogháztól a vásártérig, ahol az ominózus hordó található, amire minden vádlottnak fel kellett állnia, hogy a sorsáról döntsenek. A visszaemlékező, nagyjából még arra is emlékezett, melyik fára kit akasztottak fel. Falusi igyekezett megjelölni a 17-én eldördülő sortűz helyét is, bár Bertókné nevére rosszul emlékszik.