„Játékbarlang” mint gazdasági csodaszer?

Az 1920-as évek első felében Sopron a nyugati határszél több más városához hasonlóan válságos helyzetbe került gazdasági hátországa jelentős részének elvesztése, valamint az osztrák piac kiesése következtében. A gazdaság fellendítésére különböző elképzelések születtek; még az a terv is felmerült, hogy Sopron és környéke önálló vámterületté váljon. A nyilvánvalóan irreális felvetés azonban 1925 elején megbukott. Nem ez volt ugyanakkor a legmeglepőbb javaslat a krízis megoldására.

1925 májusában a kormány egy szokatlan felvetésről tárgyalt. A pénzügyminiszter jelentése szerint három érdekeltség tett ajánlatot egy játékkaszinó létesítésére Budapesten. A kabinet tagjai megoszlottak a kérdésben. Egyes miniszterek elsősorban a nehéz gazdasági helyzetre és a kecsegtető „nagy bevételre” hivatkozva támogatták a kaszinóépítés tervét. Más kabinettagok viszont mind „erkölcsi”, mind „politikai” szempontból ellenezték azt. Végül a megengedőbb álláspont hívei kerekedtek felül: a Minisztertanács határozata értelmében a pénzügyminiszternek tárgyalásokat kellett kezdenie a „legkedvezőbbnek tartott ajánlatot tevő céggel”.

Kugler Mihály és Stróbl Miksa belügyminiszternek írt, 1925. május 14-i levelének egyik oldala

Az irat jelzete: HU-MNL-GYMSVSL-IV.1402.b. IX. 41/1925.

Néhány héttel később a 81 éves Kugler Mihály mérnök, nyugalmazott államvasúti főfelügyelő kedvezményezésére „rögtönzött értekezletre” került sor egy játékkaszinó alapítását tárgyalandó – de nem a fővárosban, hanem Sopronban. A terv részleteit Kugler és a szintén építész Stróbl Miksa, mint a „Játékbank Szindikátus” képviselői május közepén egy belügyminiszternek írt levélben fejtették ki. Víziójuk szerint részvénytársaság alakulna – egy többségében „olasz pénzcsoport” szerepvállalásával – a soproni „játékbank” felállítására. A bevételekből pedig, írták, Sopront „kitűnő geológiai fekvésénél fogva artézi kutak fúrásával jelentős gyógyfürdő várossá fejleszteni akarjuk”. Ez azonban csak egy eleme volt a koncepciónak: szintén a létesítendő kaszinóból származó haszonból terveztek például villamosvasutat építeni Sopronban, a Lőverekben, körvasutat és Nemzeti Stadiont a fővárosban, ahogy ígéretet tettek a budapesti Opera zenekara és a soproni színtársulat, továbbá soproni kiránduló- és üdülőtelepek fenntartására is.

Érvelésük szerint többek között azért Sopront tartották megfelelő városnak a kaszinó számára, mert a „határvárosok között csak Sopron képes arra, hogy az így odavonzott külföldi vendégeket Budapest és az Alföld megtekintésére terelje. A város lakosságának egy része internacionalis (sic) nyelvvel bír, miáltal az érintkezés idegenekkel akadály nélkül lebonyolítható.” Nem utolsósorban pedig arra hivatkoztak, hogy a város a „trianoni országcsonkítás folytán a tönk szélére” jutott. Kilátásba helyezték továbbá, hogy „később” a fővárosban és a Balatonnál „fiókkaszinókat” is létrehoznának, de fontosnak tartották leszögezni, hogy ez csak akkor történhet meg, „ha a soproni intézmény már az erkölcsi szempontoknak is eleget tett”. A felhozott érvek és a morális megfontolások említése nemcsak a kormánytagok közötti vitában elhangzott szempontokat idézte, de előrevetítette a soproni városatyák körében, sőt, az országos sajtóban is felbukkanó argumentumokat.

A május 23-i értekezletről a kormánypárti Sopronvármegye napilap lelkesen úgy számolt be, hogy a „a grandiózus tervet mindenki legnagyobb örömmel fogadja, azt kizárólag abból a szempontból értékeli, hogy mennyit használhat a lassú gazdasági halálra ítélt városnak”. Ezért szükséges, hogy mindenki „egy emberként álljon mögéje, ahelyett, hogy elfogult rövidlátásból ezen a kákán is alaptalan erkölcsi skrupulusok csomóját keresse”. A két világháború közötti soproni politikai élet egyik vezéralakja, Pinezich István a május 30-i közgyűlésen szintén elsősorban a gazdasági nehézségek okozta kényszerhelyzettel érvelt, mondván, „nehéz erkölcsi skrupulusokat támasztani akkor, mikor a vízbefutó minden szalmaszálba belekapaszkodik, hogy a haláltól megmeneküljön”. A korábbi főispán, Fertsák Jenő pedig az értekezleten azt fejtegette, hogy a morális aggályokat megfelelő szabályokkal ki lehet küszöbölni, például akkor, „ha nemzetközi példák mintájára gondolkodás történik arról, hogy a játékbankban csak idegenek vehessenek részt, helybeliek vagy teljesen ki legyenek zárva, vagy csak erős megszorítással elégíthessék ki játékszenvedélyüket”.

Részlet Fertsák Jenő törvényhatósági bizottságnak írt, keltezetlen leveléből

Az irat jelzete: HU-MNL-GYMSVSL-IV.1402.b. IX. 41/1925. 1 ad.

Fertsák egy, a törvényhatósági bizottságnak írt levelében már fenntartások nélkül, lelkesen érvelt a terv megvalósítása mellett. Úgy írt róla, mint olyan elképzelésről, amely, „ha megvalósítható, a fejlődésnek igazán beláthatatlan perspektíváját nyitja meg városunk előtt”. Egyenesen sürgette a döntést arra hivatkozva, hogy „a tervezett játékkaszinóért máris egész versengés folyik egy budapesti margitszigeti érdekeltség és több vidéki magyar város között, a lapok pedig megírták azt is, hogy osztrák szomszédaink is tárgyalásokat folytatnak ilyennek a Semeringen (sic) való létesítése iránt”. Levelét azzal – a kormányt óvatosan bíráló – kéréssel zárta, hogy a „város minden rendelkezésére álló eszközzel a legsürgősebben és a legnyomatékosabban igyekezzék a kormányra hatni”, hogy az „legalább” ebben az ügyben támogassa „a civitas fidelissima kérését”.

A közgyűlés többsége is támogatta a gondolatot, az egyik felszólaló, Meiszner Ernő azonban határozottan állást foglalt a játékkaszinó létesítése ellen. Úgy gondolta, az intézmény életképtelen lenne, „mert ellenkezik a Sopronban uralkodó puritán polgári gondolkodás-móddal”. A Sopron fürdővárossá fejlesztését célzó elképzeléseket pedig pusztán csaléteknek vélte. Mint mondta, „nem hihető, hogy akadjon külföldi vállalkozó, ki erre a célra 150 milliárdot áldoz, inkább azt hiszi el, hogy a fürdőváros terve akar a lépesvessző lenni, amellyel meg akarnak fogni bennünket a játékbank tervének”. Szigorú ítéletét azzal összegezte, hogy „a játékbankot erkölcstelen intézménynek tartja, mely ide csődítené kelet kalandorait és egyéb söpredékét”. A közgyűlés pozitív állásfoglalásáról a polgármester június 22-én értesítette Bethlen miniszterelnököt. A város „súlyos közgazdasági helyzetére”, illetve „Sopron kivételes helyzetére tekintettel” kérte, hogy a játékkaszinó felállítására maga a város, vagy, amennyiben ez nem lenne lehetséges, egy gazdasági csoport kapjon jogot.

A játékkaszinó ügyét megvitató 1925. május 30-i közgyűlés jegyzőkönyvi kivonatának első oldala

Az irat jelzete: HU-MNL-GYMSVSL-IV.1402.b. IX. 41/1925. 2.

Kugler Mihály június 25-én a tanácsnak írt levelében optimistán számolt be arról, hogy „igen kedvezően és föltétlenül biztatóan haladnak” az elsősorban olasz „pénzügyi körökkel” folytatott tárgyalásai. Elutasította azonban azt az ötletet, hogy a kaszinóalapítás jogát maga a város kapja meg: a siker feltételeként szabta meg, hogy az engedély az általa alakított „szindikátusé” legyen. A város ezt is elfogadta, az üggyel kapcsolatos iratok sora azonban ezekkel a június végi dokumentumokkal le is zárul. A továbblépéshez nyilvánvalóan szükség lett volna a kormány támogatására is, konkrét lépések azonban nem történtek Budapesten. Július 31-én a kormány ülésén a Bethlen miniszterelnököt helyettesítő pap miniszter, Vass József beszámolt arról, hogy küldöttség járt nála Sopronból a játékkaszinó ügyében. A miniszter kijelentette, hogy „Sopron városának a kormány különös figyelemmel tartozik”, mert „Burgenland elszakítása óta a város gazdasági élete nagyon lehanyatlott”. A kabinet tagjai végül minden konkrétum nélkül úgy határoztak, hogy a kormány a kérést „megfontolandónak tartja és a város ezen kérelmére különös figyelmet kíván fordítani”. Ezt azonban semmilyen további lépés nem követte.

A kabinet helyzetét nehezítette, hogy, mint az a Minisztertanács egyik július elején tartott ülésén a kaszinóügyben kiküldött bizottság jelentéséből kiderült, „játékbank” létesítéséhez a törvényhozás hozzájárulása lenne szükséges. Az pedig a sajtóban megjelent egyes írásokból egyértelműen kiderült, hogy a kormánynak nem állt érdekében az ügyet az országos nyilvánosság előtt tárgyalni. A tervet ugyanis mind balról, mind jobbról támadások érték. A polgári radikális Világ napilap egyik cikkében az a vélemény jelent meg, hogy „lehetetlen gyenge emberek beteges szenvedélyére építeni egy magyar város megerősödését”. Nem utolsósorban pedig azzal érvelt a lap, hogy Sopron „mint iskolaváros, nem alkalmas arra, hogy játékbarlangot helyezzenek el benne”. A radikális jobboldali Szózat egy, már október végén megjelent cikke utóbbi kérdésben egyetértett a vele ideológiailag szöges ellentétben álló újsággal. Felháborodva tette fel a költői kérdést: „Játékbank Sopronnak. A 31 iskola közé. Az ezeréves szellemi és erkölcsi kultúra fészkébe. Ahol minden tiszta, nemes és szép. Oda a játékszenvedély modern bűnbarlangját?”

Thurner Mihály polgármester 1925. június 22-i levele a miniszterelnöknek

Az irat jelzete: HU-MNL-GYMSVSL-IV.1402.b. IX. 41/1925. 2 ad.

Ebben a hangulatban érthető, hogy Thurner Mihály polgármester szükségét érezte, hogy – ismét a gazdasági nehézségekre hivatkozva – védelmébe vegye a tervet. Egy sajtónyilatkozatában elismerte, a gondolat „kicsit meglepő. Kicsit szokatlan. De hát így van. Én, aki egész életemben egyszerű, munkás ember voltam, soha nem törődtem és nem foglalkoztam a játékkaszinókkal, én, aki személy szerint sem vagyok barátja ezeknek az intézményeknek, eljöttem és kértem.” Mégpedig azért, mert „ma már félre kell tenni minden skrupulust, oda kell állni a kormány elé, mert Sopronnak létkérdés, hogy megkapja az engedélyt”. Ez azonban ezt követően sem érkezett meg, amit a Sopronvármegye a kormánnyal szemben szokatlanul kemény hangot megütő írással vett tudomásul. Augusztus 23-i vezércikke szerint, amennyiben a városnak „csak a színes ígéretek s szép retorikai szóvirágok bódítóan illatos csokrát nyújtják felülről komoly kormányzati cselekvés helyett, csöppet se csodálkozzék a kormány, ha itt kifelé kacsintgató kulturbundok (sic) alakulnak s maga a magyarság is csalódottan fordul el az ilyen kormánypolitikától”.

A tervezgetés megakadásának további súlyos oka is volt: az év augusztusában elhunyt Kugler Mihály. Temetésén maga Thurner Mihály mondott beszédet, amelyben a városvezető mint „a városi polgár mintaképét” búcsúztatta a fantasztikus elképzeléseket dédelgető mérnököt, aki nyugalomba vonulása után „Budapest, a Balaton és Sopron városának természeti szépségeit kezdte föltárni és kiaknázni műszaki tudásának teljességével”.

Ősszel már bukott projektként kezelték a városban a játékkaszinó létesítésének gondolatát. Nem is alakult ilyen intézmény a korszakban Sopronban, ahogy a fővárosban és a Balatonnál sem. A későbbi években pedig már csak a reális programok helyett felvetett, „utópisták” által képviselt „álmodozások” és „délibábok” elrettentő példájaként került említésre egy-egy, a város fejlesztésének lehetséges útjait boncolgató cikkben. A soproni játékkaszinó terve tehát az irreális elgondolások sorába illeszkedett, abból a szempontból mégis jelzésértékű volt, hogy megmutatta, a városi döntéshozók a válságos helyzetből való kitörés útját többek között a turizmus fejlesztésében kezdték keresni, amely a két világháború között végül valóban Sopron gazdaságának egyik legmeghatározóbb ágazatává fejlődött.

Levéltári iratanyagok:

HU-MNL-GYMSVSL-IV.1402.b. Sopron Város Tanácsának iratai, 1872–1950. Tanácsi iratok, 1903-1929. IX. 41/1925.

HU-MNL-GYMSVSL-XIV.28. Soproni Thurner Mihály soproni polgármester iratai, 1897–1947. Munkásságával kapcsolatos iratok. Beszédei. Kugler Mihály temetésén, 1925. augusztus 26.

HU-MNL-OL-K 27 Miniszterelnökség, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1867–1944. 1925. május 8., július 5., 31.

Sajtóanyag:

Sopronvármegye, 1925. május 23., augusztus 23., november 20., 1926. január 1.

Soproni Hirlap, 1928. augusztus 19., szeptember 2., 1933. június 4.

Szózat, 1925. október 3.

Ujság, 1925. július 28.

Világ, 1925. július 29.

Szakirodalom:

Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922–1939. Diplomácia és helyi politika a két világháború között. (Dissertationes Sopronienses 2.) Sopron, 2006.

Taschek Zoltán