Jelenlegi hely

A hét dokumentuma

2016.08.29.
A 490 éve, 1526. augusztus 29-én megvívott mohácsi csata az egyik legismertebb esemény a Magyar Királyság történelmében. A történészek évtizedek óta próbálják kideríteni, pontosan mi is történt azon a nyári délutánon, mi volt az előzménye és a következménye a csatának. Csak szakmai körökben ismert azonban, hogy a mohácsi csata, Európában szokatlan módon, a 18–19. században a magyar levéltári rendezés egyik határköve is lett. A magyarországi levéltárak Mohács előtti gyűjteményei ma az intézmények legértékesebb, legféltettebb darabjait rejtik.
Emlékez[tet]és az Anyatejes Táplálás Világnapjára
2016.08.19.
Augusztus 1-jén ünnepeljük a szoptatás világnapját. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1992-ben nyilvánította ezt a napot az Anyatej Világnapjává, első hetét pedig a Szoptatás Világhetévé. A kezdeményezéshez azóta a világ számos országa csatlakozott, köztük 1993-ban a Magyar Védőnők Egyesülete is. A szoptatás világnapjára emlékezve a huszadik század elejének szoptatással kapcsolatos felfogását mutatjuk be, amely csak kevéssé különbözik a napjainkban követett irányzattól.
Krenner Miklós naplóbejegyzései Horthy István haláláról és temetéséről
2016.08.15.
1942. augusztus 20-án hajnalban a keleti fronton repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Horthy István kormányzóhelyettes, Horthy Miklós idősebb fia. Tragikus halála rövid időre egységbe kovácsolta a nemzetet. Még azok közül is sokan mély gyásszal fogadták a hírt, akik különösebben nem szimpatizáltak vele, illetve a Horthy-rendszer baloldali, liberális vagy éppen szélsőjobboldali ellenzékéhez tartoztak.
2016.08.08.
A XXXI. nyári olimpiai játékok kapcsán ezen a héten az 1928-ban megrendezett olimpiai versenyekre való felkészüléssel és a magyar versenyzők eredményeivel foglalkozunk.
2016.07.28.
130 éve, 1886. augusztus 1-jén indult meg a menetrend szerinti, lovak vontatta vasúti közlekedés Pest és az akkor még önálló település, Új-Pest között. Ezen a héten a vasútvonal kiépítését engedélyező iratot, valamint a Pestről Budára vezető újabb lóvasút-vonal terveit adjuk közre.
2016.07.21.
Jövőre ünnepeljük a reformáció kezdetének 500. évfordulóját. Az új vallási irányzatokra a római katolikus felekezetűeknek saját vallásukat is meg kellett „reformálniuk”, meg kellett újítaniuk. A Magyar Királyság területén egyik legjelentősebb képviselőjük Pázmány Péter volt.
2016.07.07.
Jókai Mór Útleírások című esszésorozatában úgy jellemzi a Városligetet, mint „Budapest népéletének a gyűjtőmedencéje az év minden szakában”, amelyet úgy alakítottak át, „hogy alkalmas legyen egy valóban nagy város üdülést kereső közönségének befogadására.”
Monumentális falfestménytervei
2016.06.10.
150 évvel ezelőtt, 1866. június 24-én született Dudits Andor festőművész. A konzervatív, de egyéni stílusú alkotó mint gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter egyik sokat foglalkoztatott festője készítette – élete utolsó monumentális alkotásaként – az Országos Levéltár Bécsi kapu téri palotájának történelmi falképciklusát. A Magyar Nemzeti Levéltár az évforduló alkalmából Dudits Andor életművének feltárására vállalkozik a művésznek szentelt emlékév keretében, ezért most – a megszokott terjedelmet meghaladva – hosszabb cikkben emlékezünk a művészre.
2016.06.08.
A június 10-én kezdődő franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán a futball-labda magyar továbbfejlesztőiről és a magyar labdagyártás történetének egy jelentős fejezetéről adunk hírt.
2016.05.30.
Az MNL Országos Levéltára Festetics család című fondban őrzött fényképek nagy részét azok az albumok teszik ki, amelyek az 1850-es évek és 1880 közé datálhatók. Ezek között tizenkilenc ábrázol város- és tájképeket, tizenhárom pedig portréalbum.

Oldalak