Pázmány Péter: a politikus esztergomi érsek, a katolikus megújulás fő alakja
A 16. században, a mohácsi csatavesztést követően a reformáció irányzatai gyorsan teret nyertek Magyarországon. Ennek egyik oka az volt, hogy a magyar klérus felső vezetésének jelentős része elesett a csatában, illetve az alsó papság is meggyengült, különösen az oszmánok által elfoglalt területeken. Másik oka az európai tendenciákhoz hasonlóan az volt, hogy a nagybirtokos nemesség jelentős része áttért az „új hitre”, és gazdasági szempontok miatt el akarták venni az egyházi birtokokat. Erdélyben a reformáció kálvinista (református) és unitárius, míg a Magyar Királyság, valamint a hódoltság területén a lutheránus (evangélikus) és református felekezetek terjedtek el. A protestáns hívek száma a 17. század elején így meghaladta a katolikusokét.
A reformáció a katolikus egyházat is megújulásra késztette, amelyet az 1545 és 1563 közötti tridenti zsinat határozataiban foglaltak össze. Magyarországon a katolikus megújulás (ellenreformáció) legnagyobb alakja a protestánsként született Pázmány Péter (1570–1637). A kamaszkorában részben mostohaanyja, Toldy Borbála, részben a kolozsvári jezsuita oktatók hatására katolikus hitre tért, majd a jezsuita rendbe belépett ifjú egyetemi tanulmányait Bécsben és Rómában végezte. Előbb a kassai rendházban, majd a grazi egyetemen tanított. 1601-től Magyarországon működött térítőpapként; számos főúri családot bírt konvertálásra, vagyis arra, hogy a családtagok római katolikus vallásra térjenek át, például Esterházy Miklóst, Forgách Miklóst, Thurzó Kristófot. Ekkortól kezdte nyomtatásban megjelentetni műveit. Korai munkái főleg az evangélikus Magyari István (1565 körül–1605) és a református Alvinczi Péter (1570–1634) prédikátorok nézeteit cáfoló, a katolikus hitet védelmező vitairatok. Alvinczi Péter a kor kiemelkedő prédikátoraként Kassa város lelkésze volt, de udvari prédikátora és politikai tanácsadója volt Bocskai Istvánnak és Bethlen Gábornak is. Pázmány Péter Alvinci Péter uramhoz írt öt szép levél című, egyik leghíresebb művében bírálja Alvinczi nézeteit. Prózájára jellemző a logikus érvelés, azonban nem ritkán indulatainak is teret ad, amelynek illusztrálásaként álljon itt egyik leghíresebb mondata: „Jó uram, csinnyán beretválj, s afféle fardagályos és cafrangos szitkokkal ne mossad büdös szád.”
Nem meglepő, hogy Pázmány a politikában is aktívan részt vett, és az országgyűlésben tartott szónoklataival támadta azokat a törvényeket, amelyek a katolikus egyházat és a jezsuita rendet hátrányosan érintették. Ő bízta meg rendtársát, Káldi Györgyöt (1573–1634) a Biblia katolikus fordításának elkészítésével, amely 1626-ban jelent meg Bécsben. Forgách Ferenc esztergomi érsek (1560–1615) hamar felismerte Pázmány tehetségét és maga mellé vette titkárnak. Forgách halála után, 1616-ban Pázmány lett az esztergomi érsek, aki hivatalában sokat tett a katolikus nevelésért: nevelőintézetet állított fel szegény diákok számára Nagyszombatban, majd Bécsben házat vásárolt az egyetemen tanuló magyar diákok részére – ez a mai napig működő Pázmáneum. Máig ható, legfontosabb intézkedése volt, hogy Nagyszombat központtal 1635-ben megalapította az egyetemet, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem elődjét. Az intézmény kezdetben csak bölcsészeti és teológiai karral rendelkezett. 1667-ben jogi karral bővült, majd struktúrája 1769-ben, az orvosi karral vált teljes, klasszikus egyetemi szerkezetűvé. Az egyetemet 1777-ben Budára költöztették, majd 1784-ben került Pestre, mai helyére. A képzés szerkezetéhez mintául szolgált a jezsuita rend által 1599-ben kiadott Ratio Studiorum. Az egész Európában egységes tanmenet magas fokú képzést nyújtott, ami alapján a katolikus szerzetesek már felvehették a versenyt a jól képzett református teológusokkal.
A Pázmáneum (Collegium Pazmanianum) épülete Bécsben
Forrás: Universität Wien, Ungarisches Wien, http://www.univie.ac.at/oeius/ungarisches-wien
Pázmány működésének köszönhetjük a magyar barokk irodalom kiemelkedő teljesítményét, egyben a magyar retorika (szónoklattan) egyik csúcsát, a prédikációit tartalmazó gyűjteményt, amelyet 1636-ban, egy évvel halála előtt adott ki. A Vasárnapokra és egynéhány ünnepekre rendelt evangéliumokról prédikációk című gyűjtemény jellegzetessége, hogy egy-egy ünnephez gyakran két különböző prédikációt írt, az egyiket a műveltebb, tájékozottabb hallgatóság, a másikat a kevésbé iskolázott nép számára. Ez a gyűjtemény kiváló mintául szolgált a katolikus papoknak, akik így nagyobb hatékonysággal tudták térítő tevékenységüket is elvégezni. Pázmány maga több mint harminc főúri családot térített vissza a katolikus hitre. Áttérésükkel birtokaik népének nagy része is követte urát.
Pázmány jó politikusként egyben igyekezett mind nagyobb mozgásteret kialakítani mind a pápai kúriával, mind a bécsi udvarral szemben. Kemény János visszaemlékezésében idézte őt. Eszerint Pázmány egyszer azt mondta neki: „átkozott ember volna, ki titeket arra késztetne, hogy töröktől elszakadjatok, ellene rugoldozzatok, … mert noha im látod, édes öcsém, nekünk elégséges hitelünk, tekéntetünk van mostan az mi kegyelmes keresztény császárunk előtt, de csak addig durál az az német nemzet előtt, miglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni, azontúl … mindjárt gallérunk alá pökik az német, akár pap, barát vagy akárki legyen.”
Az érsek szoros kapcsolatban állt a Magyar Királyság főméltóságaival. Esterházy Miklós nádorral is többször tanácskozott és levelezett a politikai helyzetről. A korszak természetéből fakadóan sokszor komoly ellentét bontakozott ki az ország első világi (Esterházy Miklós nádor) és egyházi (Pázmány Péter esztergomi érsek prímás) főméltósága közt. A most bemutatott levél több kérdést is érint. Első pontban a Csáky István közvetítésével Brandenburgi Katalin, volt erdélyi fejedelemasszony és a bécsi udvar között létrejött egyezségre utal. A következő pont már a konkrétabb, az országot fenyegető veszélyre hívja fel a figyelmet: „Az Erdelj feiedelem szörnyen panaszolkodik, hogy az csaszar ő felsege ditioiaba lakók nyughatatlankodnak, törökhez küldöznek, es hogy predikatorok altalis titkon practicalnak a’ törökkel.” Ez konkrétan az 1634 tavaszán kezdődő eseményekre vonatkozik, ugyanis Esterházy – értesülve arról, hogy a török porta és I. Rákóczi György is nagyarányú fegyverkezésbe fogtak – arra kérte a vármegyéket, hogy május végére megfelelő számú vitézt állítsanak ki a végvárak védelmére, és a nemesség is tegyen előkészületeket egy esetleges hadba vonulásra. Pázmány ellenezte az intézkedést, utalva arra, hogy fegyveres felkelést csak az uralkodó hirdethet, ezért a maga részéről a felhívást figyelmen kívül hagyta és másokat is erre buzdított, amit a nádor természetesen nehezményezett, hiszen ő csak az előkészületekre szólított fel. Végül Esterházy oly módon adott hangot tiltakozásának, hogy augusztus 16-án a nyitrai káptalan mint hiteleshely előtt nyilatkozatot tett, miszerint nem felkelést hirdetett, csak az esetleges török elleni harcokra való felkészülésre hívott fel. Ennek ellenére némely hatalmasok nem vették figyelembe intését, sőt másokat is arra buzdítottak, hogy azt hagyják figyelmen kívül, tehát egy török támadásból eredő mindennemű kár, azokat terheli, akik így cselekedtek. Erre a nyilatkozatra utal az ismertetett Pázmány-levél következő része: „Nem tagadhatom, minap látván, a minemű protestatiót tett a kegyelmed szolgaia a Nitrai Cáptalanba, igen csudáltam. Mert ha csak kgdt [kegyelmedet] justificalta [igazolta] volna és mind királyt, országot és nominatim [határozottan] a’ Tanácskat [tanácsosokat] nem gyalázta volna, mit gondolnék [értsd: törődnék] velle. De hogy a’ Protocollumokba [jegyzőkönyvekbe] extálljon [jelenjen meg] a’ közönséges gyalázás, nehéz és tűrhetetlen dolognak ítílem.”
Az utolsó bekezdésben Pázmány ismerteti a nádorral, hogy Pozsonyban terjed a pestis, s mint írja: „A Pestis szerén szerte fakadoz. [...] Most Ratisbona [Regensburg] felől nagy öreg hajókkal jöttek alá sokan. Nincs senki, aki tiltsa. Lehetetlen, hogy a pestist ide ne hozzák. Immár itt sokkal többen vannak a proscriptusok [földönfutók, jöttmentek], hogy sem az ős fiak.” Ezekben a mondatokban nem nehéz észrevenni a burkolt célzást, hogy a nádor jobban tenné, ha a valós járványveszéllyel foglalkozna és megakadályozná annak terjedését, mintsem, hogy törvénytelen módon nemesi felkelést hirdet.
Pázmány Péter levele Esterházy Miklós nádorhoz, Pozsony, 1634. október 4.
Jelzet: MNL OL, Családi levéltárak, Esterházy család hercegi ágának levéltára, Esterházy család hercegi ága, Repositorium (P 108), Rep. 71. Fasc. 3. No. 22.
A „Nyomot hagytak. Évszázadok – Személyiségek – Aláírások” című kiállításunkon a látogatók a magyar történelem neves alakjainak életpályáin keresztül, aláírásukkal ellátott eredeti dokumentumok segítségével követhetik végig a magyar történelem évszázadait.
A levél teljes szövege megtekinthető és letölthető: itt.
Dokumentumfotók: Czikkelyné Nagy Erika
Irodalom:
Hanuy Ferenc (szerk.): Pázmány Péter bibornok, esztergomi érsek, Magyarország prímása összegyűjtött levelei. II. kötet (1629-1637). Budapest: Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem Tanácsa, 1911, 514–515.
Fraknói (Frankl) Vilmos: Pázmány Péter és kora. I–III. Pest: Ráth Mór, 1868–1872.
Új hozzászólás