A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákjai levéltárunkban

2024.05.23.
2024. május 23-án a Beregszászban működő főiskola 3-4. évfolyamos történész hallgatói látogattak el levéltárunkba.

A diákok dr. Bánszki Hajnalka igazgatóhelyettes asszonytól megismerhették a Magyar Nemzeti Levéltár és ezzel együtt a levéltárosok feladatait, az intézmény működését, felépítését. Az előadás során érdekességeket tudhattak meg arról, hogy a mai magyar határon kívül eső települések dokumentumait – így a kárpátaljaikat is – hol érdemes keresni és kutatni.

A levéltár bemutatása ezt követően az MNL és más közgyűjteményi portálok digitális adatbázisainak ismertetésével folytatódott. A hallgatók számára dr. Veres Tünde levéltáros szemléltette többek között az adatbazisok.hu weboldalt, amelyen a diákokkal közösen keresést végeztek kutatási témájukhoz kapcsolódóan, illetve a digitalizált kataszteri térképekkel felidézhettéka kárpátaljai települések 1860-as évekbeli képét.

A foglalkozás raktárlátogatással zárult, amely során a Főiskola hallgatói megnézhették Nyíregyháza legrégebbi iratait, Szabolcs és Szatmár vármegye okleveleit, továbbá beleolvashattak nemesi közgyűlési jegyzőkönyvekbe.

 

 

Utolsó frissítés:

2024.05.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges