Közös szakmai tanácskozást tartott a Levéltár és a FamilySearch

Szerző: Hegedűs István
2024.05.24.
Kiemelt érdeklődés kísérte május 13-án a Magyar Nemzeti Levéltár és a FamilySearch szervezet közös levéltári szimpóziumát, ahová számos országból érkeztek szakemberek. Az előadók leginkább az új technológiák családtörténet-kutatásában való alkalmazhatóságát járták körbe.

Komoly tapasztalatcserére adott lehetőséget a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a FamilySearch szervezet közös levéltári szimpóziuma május 13-án, amelynek fókuszában az új technológiák családtörténet-kutatásában való alkalmazhatósága állt. Az MNL Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájában megtartott szakmai rendezvényen a szomszédos országok nemzeti levéltárainak, szakmai szervezeteinek, valamint a hazai levéltáros szakma elismert képviselői vettek részt.

A megnyitó beszédében Szabó Csaba, MNL főigazgató kiemelte: a FamilySearch már régóta dolgozik Magyarországon, több magyar vonatkozó forrás mikrofilmezésében és digitalizálásában is részt vett, azonban a kapcsolat több mint egy évtizede nem volt aktív az intézmények között. A korábbi tapasztalatok újraértékelése, a kapcsolatok felvétele az utóbbi időben újra megindult.

Stephen Valentine, a FamilySearch nemzetközi ügyekért felelős alelnöke, a korábbi tevékenységük bemutatását követően rámutatott arra: a céljuk az, hogy a családtörténeti források minél szélesebb körhöz eljussanak. Thomas McGill, a FamilySearch európai ügyekért felelős vezetője az anyakönyvek automatizált feldolgozásáról, valamint a mesterséges intelligencia által támogatott indexelésről beszélt.

A Magyar Nemzeti Levéltári informatikai és innovációs igazgatója, Szatucsek Zoltán a Magyarország családfája munkacímű, mesterséges intelligencia alapú rekord-összekapcsolás projektet, annak technológiai hátterét, összetett munkafolyamatát mutatta be.

A délutáni szekcióban Thomas Aigner, az ICARUS szervezet képviseletében az egyházi anyakönyvek feldolgozásának és publikálásának múltbeli nehézségeiről és jövőbeni lehetőségeiről osztotta meg igen érdekes gondolatait. Az esemény záró előadásaként a TimeMachine szervezet vezetője, Frederic Kaplan mutatta be az Időgép projekt elmúlt és elkövetkező tíz évének feladatait.


Fotók: Lantos Zsuzsanna (MNL)

 

A rendezvényen elhangzott előadások:

 

 

Utolsó frissítés:

2024.05.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges