Rendezvények

A Hajdúböszörményi Települési Értéktár Bizottság kiállítása
2023.05.15.
A „Hajdúböszörmény értékei” című könyv előszavában többek között ez olvasható: „A város polgárai büszkék múltjukra, hittel vállalják jelenüket és bizakodva tekintenek jövőjük felé.” Ezt a gondolatsort erősítette meg az a kiállítás is, melyet a Maghy Zoltán Emlékházban nyitottak meg április 21-én.
2022.11.20.
A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára soron következő, 49. levéltári napi rendezvényét ismételten személyes jelenléttel tartotta meg. Előadásainak fókuszpontjában a családkutatás és az egyéni életutak kerültek. A család(fa)kutatást a mai napig az egyik legnépszerűbb levéltári kutatások között találjuk mind a tudományos, mind a magán kutatók körében. Számos úton el lehet indulni a családkutatások esetében, ezekből igyekeztünk néhány lehetséges utat bemutatni a résztvevők számára alapkutatásokon keresztül.
2022.10.12.
Nagy érdeklődés mellett, immár tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre a hajdúböszörményi „Város Napja” programsorozatnak a keretében a történelmi konferencia és kiállítás. Az idei tanácskozásnak a Maghy-ház adott otthont szeptember 14-én.
2022.08.14.
Munkatársaink is részt vettek a Budapest Főváros Levéltárában megrendezett V. Levéltári Pikniken, ahol levéltár-pedagógiai foglalkozással, kiadványainkkal, óriáskirakóval, valamint a „Hetedíziglen” projekt megyei eredményeit bemutató kiállítással várták a sátrunkat felkereső érdeklődőket.
2022.04.20.
90 évvel ezelőtt nyílt meg a Debreceni Köztemető, Magyarország első erdei temetője. Az építkezés kezdetén 100 holdat hasítottak ki a Nagyerdő keleti széléből, és Borsos József építész tervei alapján lényegében 2 év alatt elkészült a ravatalozó épülete. Gyönyörű lett. Különlegessé részint a klinkertégla alkalmazása tette, részint magyaros díszítése, színes ablakai és freskói, melyek többek között Holló László keze munkáját dicsérik. Ráadásul az előtte elterülő 1000 m2-es vízfelületen visszatükröződik az impozáns épület, és a látványt a zöld park még tovább fokozza. A köztemető létesítésével megváltoztak Debrecenben a temetkezési szokások: bezártak a felekezeti temetők, és ezután már csak itt lehetett ravatalozni, így megszűntek az éneklő halottas menetek az utcákon.
Az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának karácsonyi kiállítása az Új Városházán
2022.01.05.
Történelmi konferencia Hajdúböszörményben
2021.10.16.
Ma már hagyomány, hogy Hajdúböszörményben a Város Napja ünnepségsorozatának részeként helytörténeti konferencia is megrendezésre kerül. A Hajdúböszörményi Városi Önkormányzat támogatásával a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára Hajdúböszörményi Fióklevéltárának szervezésében megrendezendő tudományos tanácskozás kísérő eseménye a levéltár és a Hajdúsági Múzeum közösen megrendezett időszaki kiállítása, mely mindig a konferencia témájához kapcsolódik. A hagyományok egyik alapja az állandóság, azonban időnként a változatosság színesíti a tradíciókat is. Idén a megszokott helyszín, a Városháza díszterme helyett a Maghy-ház hangulatos udvara adott otthont a rendezvénynek, így a tudományos ülés története során először nem zárt térben került megrendezésre.
2021.10.05.
Bihar Vármegye Levéltárának Trianon utáni évtizedeit mutatja be vándorkiállításunk, amely Fekete Péter államtitkár úr támogatásával valósult meg, és amelyet a Bihari Levéltárosok Útja projekt esztári nyitórendezvényének egyik elemeként, Osváth Lajos egykori főlevéltáros emléktáblájának avatása után mutattunk be.
2021.03.04.
Az MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltára immár 16. éve, a Város Napjához kapcsolódóan minden alkalommal szervez történelmi konferenciát, és a Hajdúsági Múzeummal közösen kiállítást.
2020.10.07.
A Hajdúböszörményi Város Napjához kapcsolódóan szeptember 14-én nyílt kiállítás a Hajdúsági Múzeum időszaki kiállítótermében. Az MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltára immár 16 éve minden esztendőben egy aktuális témával kapcsolódik a hajdúk Böszörménybe telepítésének ünnepéhez. Ezúttal a trianoni békediktátumnak a Hajdúságra és Hajdúböszörményre gyakorolt hatását dolgozták fel. Ebben az évben – a koronavírus járvány miatt – a szervezők körültekintő döntés után lemondták a konferenciát, elkészítették viszont a kiállítást, és az előadások írásos anyagát kötetbe szerkesztve adják ki (Közszolgálati füzetek 16.).

Oldalak