Kéziratos térképek

Emlékezés id. Bedekovich Lőrincre, a Jászkunság első főmérnökére

magyar

Id. Bedekovich Lőrinc szlavón eredetű családból származott; maga a főmérnök is többször használta aláírásában a komori előtagot, mely a család köznemesi származására utal. Komor települést és a hozzá tartozó birtokrészeket elődei még IV. Béla idején kapták meg.

Két levéltári vándorkiállítás nyílt a Jászságban

magyar

A jászberényi megnyitón a Jászkun Kerület egykori főmérnökének életéről és munkásságáról Horváth Gergő, levéltárunk igazgató-helyettese mesélt a helyieknek, kiemelve a kézzel rajzolt és gazdagon díszített, ugyanakkor két évszázadnál régebbi technikai színvonaluk ellenére is rendkívül pontos térképek történeti értékét. Bedekovich Lőrinc alkotásai között egyaránt találunk vízrajzi, települési és határtérképeket, akárcsak puszták felmérését, melyek sokféle tudományág számára szolgálnak értékes forrásul.

Túrkevére érkezett a kéziratos térképeket bemutató vándorkiállítás

magyar

A kiállítás megnyitójára a vasárnapi istentiszteletet követően került sor. Kereszti Roland református lelkész köszöntőjét követően Kovács Béláné Pető Magdolna, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság elnöke mutatta be a civil szervezet tevékenységét, működési körét, majd Horváth Gergő, a levéltár igazgatóhelyettese emlékezett meg a főmérnök munkásságának jelentőségéről.

Egerbe érkezett a Bedekovich-vándorkiállítás

magyar

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona, az egyetem rektora köszöntőjében kiemelte, hogy Bedekovich Lőrinc munkásságát a magas szintű szakmaiság mellett a művészeti igényesség és az értékőrzés jellemzi. Ezt követően Kovács Béláné Pető Magdolna, a Jászfényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság elnöke mutatta be a társaságot és működését, kitérve a kiállítás létrejöttének hátterére is. Rózsa Sándor, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tudományos segédmunkatársa előadásában id.

Meghívó Bedekovich vándorkiállítás megnyitójára Egerbe

magyar

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tittel Pál Könyvtára,

a Jászfényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság,

a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára

tisztelettel meghívja Önt

a 2022. február 16-án 14:00-kor kezdődő

„Delineata per Laurentium Bedekovich” – Válogatás id. Bedekovich Lőrinc kéziratos térképeiből

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kéziratos térképek csatornájára