Oláh Tamás: Sánta Miklós csicsvai várkapitány levele 1704-ből, avagy adalék Zemplén vármegye levéltártörténetéhez

Bevezetés

Jelen forrásközlésben Zemplén Vármegye Levéltárának Rákóczi-szabadságharc kori történetéből szeretnék bemutatni egy olyan 1704-es iratot, amely adalékul szolgál a levéltár 18. század eleji őrzési helyének és körülményeinek a megismeréséhez. A bemutatásra kerülő levélben, amelyet Sánta Miklós csicsvai kuruc várkapitány írt 1704 januárjában Munkácsi János zempléni alispánhoz, kiderül, hogy a szabadságharc első hónapjaiban a vármegye levéltára az ekkor még „labanc” oldalon álló és a kuruc ostromgyűrűbe zárt Kassán tartózkodó idősebb gróf Barkóczy Ferenc főispán birtokában lévő, csicsvai várban volt elhelyezve. A helyzet érdekességét az jelentette, hogy a nagyobb részben a főispán birtokát képező vár ekkor kuruc fiskális (állami, azaz fejedelmi) kezelésben volt és kuruc helyőrség állomásozott falai között.

Zemplén Vármegye Levéltára Rákóczi-szabadságharc előtti történetének vázlata[1]

Zemplén Vármegye Levéltárának az 1760–1770-es évekig tartó korai története csak hézagosan ismert, mivel viszonylag kevés forrás maradt fenn arról, hogy mennyi iratanyaggal rendelkezett ekkor a vármegye és azt milyen körülmények között őrizték. Az 1770-es évek előtt, vagyis mielőtt az akkor újonnan felépült sátoraljaújhelyi vármegyeházába költözött a levéltár, Zemplén vármegye iratainak, vagyis az „Archyvum”-nak,[2] nem is volt állandó őrzési helye és az is gyakran változott a 16. század második felétől az 1770-es évekig.[3]

A levéltár történetének egykorú és hitelesnek tekinthető forrásokkal is dokumentálható kezdetei az 1500-as évek közepéig nyúlnak vissza. A vármegyei iratanyag legkorábbi darabja az 1558-tól vezetett megyegyűlési jegyzőkönyv, ugyanakkor egy 1562. január 5-ei közgyűlési határozatban megemlítik a vármegye régi jegyzőkönyvét („vetus prothocolon”), amely azonban feltehetően elveszett.[4]

A vármegye írásbeliségéért a kora újkor folyamán a jegyző (notarius) volt a felelős, ő vezette a jegyzőkönyveket is. Zemplén vármegye első fennmaradt jegyzőkönyvét nemes Tibay Mihály deák jegyző (nobilis notarius) kezdte vezetni, aki 1561-ig volt a vármegye jegyzője, vagy ahogyan még a 17. században is gyakran nevezik, a vármegye törvényszékének jegyzője. 1562-ben őt követte ebben a tisztségben Csicsery Péter deák, aki korábban Ung vármegye (törvényszékének) jegyzője volt.^[5] A jegyzői tisztség ily módon való megnevezése arra utal, hogy a vármegye közönsége és a megyei írásbeliség is eleinte főként az igazságszolgáltatási ügyekkel foglalkozott, azonban a 16. század második felében az igazságszolgáltatási ügyek mellett a megyegyűlések más, közigazgatási (pl. királyi rendeletek végrehajtása, tisztújítás) vagy jogalkotási (országgyűlési követválasztás, rendelet (statutum) alkotás) ügyeket is tárgyaltak. Zemplén vármegyében is egyébként a jegyző a 16. század közepén még nem állandó, hanem fogadott tisztviselő volt, amint ez Tibay Mihály deák, vagy Csicsery Péter esetében is megállapítható, a 17. század folyamán azonban a jegyző is választott tisztviselővé vált.^[6]

A vármegye iratait ugyanakkor kezdetben nem a jegyző, hanem az alispán őrizhette, a 16. század második felétől azonban az alispán helyett egyre inkább a vármegyei jegyző feladata volt az iratok őrzése. Mint a megye írásbeliségéért felelős tisztviselő, a vármegyei jegyző vitte a megyegyűlésekre a jegyzőkönyvet, és mindazon iratokat, amelyeket a megyegyűléseken bemutattak, kihirdettek. Ő foglalta írásba a megyei közgyűléseken, törvényszékeken elhangzott döntéseket, bírósági ítéleteket, különböző bizonyságleveleket, felterjesztéseket.[7]

Zemplén Vármegye Levéltárának eddig legkorábbiként ismert átadás-átvételi jegyzéke, amely a vármegye iratainak őrzési körülményeire és nagyságára vonatkozik, 1623-ból maradt ránk a Földesi/Földesy János („Joannes Feöldesÿ) vármegyei jegyző halálát követően. Az elhunyt jegyzőnél lévő iratainak átvételére a vármegye kiküldött egy bizottságot az özvegyhez, Azary Erzsébethez, aki át is adta a vármegyének azokat a jegyzőkönyveket, könyveket és iratokat, amelyek nála maradta a férje halála után, amelyeket azután a cékei kastélyban („in castello Czeke”) őrizték. Ekkor az iratok mennyisége mintegy egy ládányi terjedelmű volt és ez az adat is azt igazolja, hogy a jegyzők a 17. század első évtizedeiben a saját lakóhelyükön őrizték a vármegye iratait.^[8]

Az eddigi kutatások alapján a következő korabeli forrás, amely a levéltár méretéről és őrzési helyéről tájékoztat, egy 1664-ből származó lemondólevél. Cherney/Cserney Pál, Zemplén vármegye katolikus vallású jegyzője és egyben országbírói ítélőmester a megye protestáns rendjeivel fennálló vallási–egyházpolitikai jellegű ellentétek miatt dönthetett úgy, hogy lelkiismereti okokól lemond jegyzői tisztségéről, amelyről elhatározásáról levélben tájékoztatta a vármegyét. Cherney/Cserney Pál lemondásából fakadóan átadta Zemplén vármegye iratanyagát a megye közönségének. A vármegye mintegy két ládányi iratáról pedig azt is megtudjuk a lemondólevélből, hogy az egyébként a Bodrogközben, Királyhelmecen lakó Cherney 1664-ben Zemplén vármegyén kívül, Kassa szabad királyi városában őrizte azt.[9]

Cherney lemondását követően Zemplén vármegye jegyzőjévé az 1664. június 10-én, Zemplén mezővárosában, báró Bocskay István főispán jelenlétében tartott tisztújító megyegyűlésen (Sedes Restauratoria) Kazinczy (II.) Pétert, a komoly jogi és közigazgatási ismeretekkel rendelkező, a Rákóczi-ház szolgálatában is álló református köznemest választották meg.[10]

Kazinczy Péter jegyzői működése (1664–1681) a Wesselényi-összeesküvés és az 1670. évi felső-magyarországi felkelés, valamint az ebből kisarjadó kuruc felkelés (1671–1685) idejére esett. Ez az időszak Zemplén vármegye és a vármegye „Archívuma” életében is egy zaklatott történeti periódus volt. Kazinczynak a felsővadászi Rákócziak és a vármegye szolgálata az 1670-es években sok munkát adott, és többször előfordult, hogy nem tudott részt venni a megyegyűléseken. Ezért az ő hivatali időszakában már találkozunk a vármegyében a helyettes, vagy aljegyző („Substitutus Notarius”) tisztségével.^[11]

Az egykorú forrásokból az is kiderül, hogy az 1670-es évek kuruc portyái, hadjáratai idején a megyegyűléseket sem tudták mindig nyugodt körülmények közt megtartani, az állandó csapatmozgások pedig a vármegye eddig összegyűjtött iratanyagát nem lehetett egyszerű feladat megőrizni. Az 1670–1680-as évek zempléni megyegyűlési helyszíneinek tanulmányozása is azt mutatja, hogy feltehetően a kuruc támadások hatására a megyegyűléseket egyre északabbra, és gyakran olyan településeken tartották, amelyeken, vagy amelyek szomszédságában erődített kastélyok, várak voltak (Terebes, Varannó, Csicsva vára, illetve Csicsvaváralja, Sztropkó, Homonna).^[12]

Kazinczy Péter 1670-es évekbeli levelezése a vármegye iratainak elhelyezésére is tartalmaz adatokat. Az 1670-es évek közepén a vármegye protocollumai (és feltehetően az iratok is) Sztropkó várában voltak. Ennek az volt az oka, hogy az 1670. évi felső-magyarországi felkelést követően báró Bocskay István zempléni főispán, a felkelés egyik vezetője Erdélybe menekült és a őt főispáni tisztségben a sztropkói vár és uradalom ura, a római katolikus és királypárti gróf gersei Pethő Zsigmond követte. Az Észak-Zemplénben fekvő sztropkói vár pedig távolabb esett a kurucok betöréseitől, így biztonságos menedék lehetett a vármegyei iratai számára is. Bár Pethő csak 1675-ben bekövetkezett haláláig töltötte be a főispáni tisztséget és utána gróf Homonnai Drugeth Zsigmond lett a főispán, de a vármegye jegyzőkönyvei és iratai 1676-ban is még bizonyosan Sztropkón voltak.^[13]

A vármegyék iratainak várakban, erődített kolostorokban vagy szabad királyi városokban való elhelyezése nem egyedi eset a török és kuruc kor folyamán, Zemplén vármegyén kívül több hasonló példát ismerünk a történeti Magyarország területéről, így csak néhány példát említve, vármegyei levéltárnak adtak otthont Besztercebánya (Zólyom vármegye levéltára),[14] Kassa (Abaúj, Borsod, Zemplén),[15] Eperjes (Sáros),[16] Zólyom szabad királyi városai (Zólyom),[17] Jászó erődített kolostora (Gömör),[18] vagy éppen Fülek (Csongrád, Heves, Külső-Szolnok, Nógrád, Pest-Pilis-Solt),[19] Gács,[20] Hrussó (Bars), Murány (Pest-Pilis-Solt),[21] vagy Kisvárda (Szabolcs) várai.^[22]

Kazinczy Péter 1681-ben bekövetkezett halálát követően a hiányosan fennmaradt iratokból azt biztosan tudjuk, hogy 1683-tól Zemplén vármegye jegyzője Keszei Mihály lett.[23] Keszei 1682 nyarán a vármegye helyettes jegyzőjeként tűnt fel, majd az 1682. évi, török segítséggel véghez vitt kuruc hadjáratot követően a Thököly Imre Felső-Magyarországi Fejedelemségéhez tartozó Zemplén vármegye 1683. június 15-ei tisztújításán jegyzővé választották.[24]

Zemplén vármegye levéltártörténetének érdekessége, hogy a Thököly-felkelés utolsó évében, 1685-ben Zemplénben is megfigyelhető a vármegyei levéltárak 1711 előtti történetének egyik sajátossága, hogy a Thököly-felkelés vagy a Rákóczi-szabadságharc alatt egyes, területileg hosszabb-rövidebb időre kettészakadt vármegyékben (pl. Pest-Pilis-Solt, Sáros, Zemplén) párhuzamosan működött „kuruc”, illetve „labanc”, vagy „királyi” közigazgatás. A párhuzamos iratképződés ellenére nem minden esetben maradt fenn a két fél iratanyaga, Zemplénben azonban, ha nem is teljesen, de a megmaradtak 1685-ből a párhuzamos „kuruc” és „labanc” vármegyei közigazgatás iratai.^[25]

Zemplén vármegyében 1685 elején szakadt ketté a közigazgatás, amikor gróf Johann Valentin von Schulz altábornagy, a felső-magyarországi császári hadtest parancsnoka támadást indított Sárosból és elfoglalta Sztropkó várát, Homonna várkastélyát, valamint a szomszédos Ung vármegyei Vinna várát. Ennek eredményeként 1685. február 26-án Zemplén „labanc” vármegyerésze számára Sztropkó várában közgyűlést tartottak. Itt többek között Benkovics Ágoston leleszi prépost, váradi püspök, mint királyi ember tudatta a vármegye közönségével, hogy I. Lipót id. báró Barkóczy Ferencet nevezte ki főispánná és ugyanitt a „királyi” vármegyerész Barlók (Barlogh) Istvánt jegyzővé választotta.^[26]

Az 1685-ből fennmaradt vármegyei iratok^[27] alapján ugyanakkor tudjuk, hogy a „kuruc” vármegyerészben is működött a közigazgatás, amelynek jegyzője 1685 őszéig, Thököly fejedelemségének bukásáig Keszei Mihály volt. Keszei végül a többi „Thököly-párti” zempléni tisztviselővel az 1685. október 30-án Sátoraljaújhelyen tartott megyegyűlésen köszönt le.^[28]

Barlók István 14 évi szolgálatot követően köszönt le a tisztségéről és helyére az 1699. július 6-ai, Varannón tartott tisztújító megyegyűlésen a vármegye aljegyzőjét, Pintér Mártont, míg helyettes jegyzőnek Keresztes Ferencet választották meg.^[29] Pintér Márton után Zemplén vármegye 1701. június 21-én megtartott tisztújításán a vármegye jegyzőjévé szentmiklósi és óvári Pongrácz Andrást, Klobusiczky Ferenc személynök expeditorát (kiadó) választották meg.^[30] Pongrácz hivatali idején tört ki a Rákóczi-szabadságharc, amelynek időszakából ismét több adatunk van Zemplén vármegye levéltárának őrzési helyéről, illetve nagyságáról. A fennmaradt források alapján úgy tűnik, hogy Zemplén vármegye levéltárát a szabadságharc időszakában mintegy 10 esztendőn át (1703–1713) Csicsva várában őrizték, amely részben az ekkortájt a vármegye főispánjait adó gróf szalai Barkóczy család birtoka volt, mint a tavarna-csicsvai uradalom része.^[31] Az 1703–1713 közötti időszakból több forrás is beszámol a levéltár nagyságáról.

Zemplén Vármegye Levéltárának és Csicsva várának kapcsolata a Rákóczi-szabadságharc kezdetén

A Rákóczi-szabadságharc 1703 májusi tiszaháti zászlóbontása és 1703 júniusától kibontakozó térhódítása Zemplén vármegyét is hamarosan elérte. A kuruc felkelők már június folyamán jelen voltak a vármegyében és augusztus–szeptember fordulójára a Habsburg-kormányzat fennhatósága mindössze Tokaj várának térségére és Felső-Zemplénre terjedt ki, ahol a királypárti nemesség kezén voltak Csicsva, Homonna és Sztropkó erősségei, bár a kurucok már itt is szorongatták a királypárti nemességet. A vármegye ekkor még királypárti tisztikarának egy része, így például Szentiványi Mihály alispán vagy Munkácsi János perceptor, a későbbi első kuruc alispán is Csicsva – Homonna – Sztropkó térségébe húzódott vissza.[32]

A megyei tisztikarból ugyanakkor a vármegye levéltáráért is felelő szentmiklósi és óvári Pongrácz András jegyző úgy tűnik, hogy 1703 nyarán elhagyta Zemplént és egészen 1705 tavaszáig megmaradt a „labanc” oldalon, hogy azután Bécsből kijőve csatlakozzon II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez. A frissen kuruccá vált „Klobosiczkista” Pongrácz Andrásban azonban eleinte sem II. Rákóczi Ferenc, sem Bercsényi Miklós nem bízott meg, sőt Bercsényi rövid ideig tisztes fogságra vetette, majd Rákóczi elmozdíttatja a vármegyei jegyzői tisztségből is 1705 nyarán.[33]

Felső-Zemplén erősségei, így Csicsva vára is végül a Bercsényi Miklós megbízásából Ung, Felső-Zemplén és Sáros területén tevékenykedő báró Perényi Farkas 1703 őszi hadjárata idején kerültek a kurucok kezére. Csicsva vára 1703 október 10. körül már a kuruc kezen volt, ekkor ugyanis báró Perényi Farkas innen keltezett egy oltalomlevelet Posgay László zempléni nemesnek.[34] A kurucok ezt követően helyőrséget helyeztek el a várban és talán ekkor kerülhetett a vár helyőrségének élére a közlésre kerülő levél szerzője, Sánta Miklós. Neki köszönhetjük az első eddig ismert adatot Zemplén Vármegye Levéltárának őrzési helyéről a Rákóczi-szabadságharc elejéről. Sánta Miklós csicsvai várkapitány ugyanis 1704. január elején arról értesítette Munkácsi János zempléni alispánt, hogy az őrizete alatt vannak a vármegye protocollumai, azaz a jegyzőkönyvei (és feltehetőleg az iratai is), továbbá kérte a vármegyét, hogy a jegyzőkönyveinek megőrzésével tett szolgálatait azzal honorálja, hogy lovai élelmezésére küldjön neki szénát és abrakot, mivel lovai (de ő maga is) igen nélkülöznek.[35]

A korábbiakban bemutatott törökkori és Thököly-kori előzmények alapján nem meglepő, hogy a Rákóczi-szabadságharc kirobbanásakor a vármegye iratait egy védettebb helyen, id. gróf Barkóczy Ferenc főispán csicsvai várában őrizték. Ezek azonban a vár kuruc kézre kerülésével II. Rákóczi Ferenc államának felügyelete alá kerültek, mivel az 1704 októberéig, Kassa kuruc kézre kerültéig királypárti főispán, gróf Barkóczy Ferenc jószágait a fejedelem lefoglaltatta és kuruc fiskális (kincstári) birtokokként kezelte, a várban állomásozó helyőrség pedig nem magánföldesúri, vagy vármegyei, hanem állami katonaság volt. Ez magyarázza Sánta Miklós 1704. januári folyamodványát Zemplén vármegyéhez. A csicsvai kuruc helyőrség egyébként 1704 végéig Berthóti Ferenc[36] „Lőcsei Főkapitányságához” tartozott, amely a Sáros, Szepes, Liptó és Árva vármegyékre, továbbá Zemplén vármegye északi részére terjedt ki. A felső-zempléni kuruc helyőrségek (Csicsva, Homonna, Sztropkó), így közte a csicsvai várőrség ellátása 1704 októberéig részben a felső-zempléni kuruc kincstári birtokok, illetve – amint erre Sánta Miklós alább ismertetésre kerülő kérelme is utal – részben Zemplén vármegye feladata volt.[37]

Csicsva várának helyzete azonban 1704 októberétől megváltozott, ugyanis Kassa október 20/21-ei kapitulációjakor idősebb gróf Barkóczy Ferenc Zemplén vármegyei főispán Rákóczi oldalára állt, a fejedelem pedig visszaadta neki minden birtokát, közte a tavarna-csicsvai uradalmat is. Ezzel a határőrzési szerepkört ellátó Csicsva vára újból teljesen magánbirtok lett és megszüntették az év végén a várőrséget is, és ezzel megszűnt Sánta Miklós megbízatása is.[38]

Arról, hogy 1703–1704 táján mekkora volt a levéltár nagysága, nincsenek adataink, azonban szentmiklósi és óvári Pongrácz András vármegyei jegyző 1705 nyári távozásakor átadás-átvételi jegyzék készült a vármegye levéltáráról. E szerint Pongrácz hivatali utódának, Keresztes Ferenc vármegyei jegyzőnek Boronkay István substitutus alispán jelenlétében „négy ládával (:nem többel:)” Vármegye Archyvumát”, az mint én őket Csicsva várában e’ mostani Hazánk fegyverkezésével Bécsből (Bécsbül) való jövetelemkor találhattam, in statu illo felül írt Notarius Uramnak Levelek hányása, s registratioia nélkül kezéhez adtam”. Vagyis a Csicsva várában őrzött vármegyei levéltár nagysága 1705-ban négy ládányi volt.[39]

Sánta Miklós csicsvai várkapitány, „Zemplén vármegye levéltárának őre” életrajzi vázlata

Végezetül tekintsük át, mit sikerült kideríteni a levél írójáról, nemes és nemzetes Sánta Miklós csicsvai várkapitányról. Felső-magyarországi, Ung vármegyei, Minajon lakó[40] birtokos nemes. Feltehetően már a Rákóczi-szabadságharc kitörését követően nem sokkal kardot kötött II. Rákóczi Ferenc fejedelem oldalán és a fejedelem parancsából 1703 végén már bizonyosan ő volt Csicsva várának kapitánya egészen 1704 végéig. Ismert ugyanis, hogy 1704. január 1. előtt folyamodványt nyújtott be II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez, amelyben a császári kézben lévő Nagyváradra szorult testvérének, Sánta Ferencnek az Ung vármegyei Nagyráton lévő birtokát magának kérte, hogy távolabb lévő családjáról gondoskodni tudjon. A fejedelem a tokaji táborból 1704. január 1-jén utasítást is adott a nagyráti portio átadására, amelyről az adománylevelet II. Rákóczi Ferenc miskolci táborozása idején, 1704. február 15-én ki is állították.[41]

Sánta Miklós családjáról azt tudjuk, hogy a felesége nemes Deli Sára volt, aki a Liszkán lakó, az 1697-es hegyaljai felkelésben részt vett, majd törökországi bujdosásban meghalt ifjú Légrádi István rokona volt. Olaszliszka mezőváros protocollumába bejegyezték ugyanis, hogy 1704. március 4-én „Ungvár vármegyében mostan Csicsva várában lakó Nemzetes és Vitézlő Sánta Miklós Uram Hitves Társa Nemzetes Deli Sára Asszony” eltiltotta az Olaszliszkán lakó nemes Szendrei Pétert eltiltotta idős Légrádi István „természet szerint való gyermekének” ifjú Légrádi Istvánnak a liszkai határban bírt javainak bírásától, amelyeket „via juris tempore suo persequalni fog”, azaz jogi úton.[42] 1704 december 10. előtt pedig folyamodványt nyújtott be a fejedelemhez, amelyben felesége számára kérte ifjú Légrádi Istvánnak a hegyaljai felkelés után a szepesi kamara által lefoglalt, és mindeddig kamarai kézben lévő, a liszkai promontórium lévő két vagy három hordó bort termő szőlőjét. Ebben a folyamodványban kérését Sánta Miklós azzal indokolta, hogy felesége Légrádi István „testvér szerint való attyafia volt”.[43]

Az olaszliszkai protocollum áttekintése során azt is sikerült megállapítani, hogy Sánta Miklósnak és nejének, nemes Deli Sárának 1697 tavaszától jogvitája volt id. nemes Légrádi István végrendeletével és örökségével kapcsolatosan ifjú Légrádi Istvánnal és a vele rokon Szendrei Péterrel, akinek a felesége Légrádi Borbála volt, illetve Liszka városával is. Több tiltakozást nyújtottak be egymás ellen a felek különböző birtokügyletekkel kapcsolatosan, amely birtokviták egészen 1705-ig húzódtak, amikor is 1705 májusában Sánta Miklósnak és Szendrei Péternek sikerült egymással megegyezni és vagyonosztályban felosztani a Légrádi örökségből nekik jutott javakat.[44]

A liszkai protocollumból az is kiderül, hogy Sánta Miklósnak és/vagy Deli Sárának feltehetően lehetett egy korábbi házassága is, mivel nemes Deli Sárához 1698. szeptember 13-án azt írták be a jegyzőkönyvbe, hogy „Nemzetes Deli Sára Asszony, mostani hitves férjét, Nemzetes Sánta Miklós Uramat”;[45] míg Sánta Miklósról 1699. június 21-én így írtak: „Nemzetes Sánta Miklós Uram, úgy, mint mostani Feleségének Deli Sára Asszonynak, legitimus Plenipotentiariusa”.[46]

Nemes Sánta Miklós neve 1704-ben és 1706-ban többször is előfordult Ung vármegye nemesi összeírásaiban, aki feltehetően azonos volt a csicsvai várkapitánnyal. 1704. május 9-én Karcsava pusztán tartották meg Ung vármegye nemességének mustráját, ahol az ungvári járás nemesei között írták össze Sánta Miklóst. A zsibói csatavesztést követően elrendelt nemesi felkelésekhez kapcsolódó vármegyei mustrák során Ung vármegye nemességét is összeírták a Szabolcs vármegyei Dadán 1706. február 2-án, amelynek során nemes Sánta Miklóst a 2. tized tizedeseként írták össze.[47] A Károlyi család nemzetségi levéltárának Acta Rákócziana sorozatában található, Károlyi Sándor tábornagy parancsnoksága alatt álló hadak 1706. évi mustrakönyvben található, Ung vármegye nemességéről készült mustrajegyzékében is szerepel egy Sánta Miklós nevű minaji (Ung vármegye, ungvári járás) nemes neve, aki fegyverrel, három lóval és egy szolgával vett részt a mustrán.[48] 1708–1709 folyamán pedig Sánta Miklóst, illetve a feleségét liszkai extraneus birtokosként írták össze.[49]

Sánta Miklós neve Deli Sára férjeként utoljára 1711. októberében szerepelt az olaszliszkai városkönyvben két szőlőadásvételben, amelynek során Sánta Miklósné Deli Sára a Györgyike promontoriumon lévő szőlőjét 90, míg a Nagy Mogyoroska promontórium lévő szőlőjét 100 magyar forintért adta el.[50] A személyek azonosítását és a családi viszonyok szétszálazását nehezítette ugyanakkor, hogy ebben az időben bizonyosan élt egy másik nemes Deli Sára is, méghozzá Fáy Ferencné Deli Sára, akit az olaszliszkai mezővárosi iratok 1700 és 1719 között is az Abaúj vármegyében, Mérán élt Fáy Ferenc[51] feleségeként említenek, ő azonban Deli Ferenc örököse, feltehetően a leánya lehetett.[52]

Zárszó

Bár a most bemutatásra kerülő, Sánta Miklós csicsvai várkapitány által írt levél nem túl bőbeszédű Zemplén vármegye levéltárát illetőleg, azonban a többi meglévő, 1705-ből,[53] 1706-ból,[54] 1712-ből[55] és 1713-ból[56] ismert iratokkal együtt azt valószínűsíti, hogy az 1703–1713 közötti évtizedben, vagyis a Rákóczi-szabadságharc alatt és a szatmári békét követő első években a Zemplén vármegye „Archyvuma” őrzőhelye a csicsvai vár lehetett.

Függelék

HU-MNL-BAZVL-IV.2001.b. Magyar Nemzeti Levéltár, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltára, Zemplén Vármegye Nemesi Közgyűlésének, Bizottmányának és Haynau-féle közigazgatásának iratai, Szirmay-Kazinczy-féle históriai iratok – Acta politica

(Iratok. Congregationes. Fasc. 166. No. 462. Az 1704. január 31-én, Zemplén mezővárosában tartott megyegyűlés jegyzőkönyve és iratai. Benne: Sánta Miklós csicsvai várkapitány levele Munkácsi János Zemplén vármegyei alispánnak. Csicsva vára, 1704. január 30.)

Mint régi nagy jó Uramnak Kegyelmednek ajánlom kötelességgel való szolgálatomat.

Isten minden dolgaiban tegye szerencséssé s boldoggá tiszta szívben kívánom, lévén Kegyelmed jó akaratában bizodalmam ez kis írásom által akarám búsítani Kegyelmedet, Kérem édes Ispán Uram, vegye respectusba[57] az én Tekintetes Nemes Vármegyéhez kötelességemet, méltóztassék recommendalni[58] ő Nagyságok s ő Kegyelmek előtt dolgomat, sub quali custodia sit[59] Nemes Vármegye Protocoloma[60] úgy tudom igyekezem továbbra is hogy Nemes Vármegye az iránt semmi kárt nem fog vallani, hanem Nemes Vármegye nem fogy el azzal ha valami kevés szénával s abrakkal kedveskednik,[61] mivel Lovaim iránt sok fogyatkozást szenvedek, (néha magam is) abbéli Kegyelmed jó akaratát adandó alkalmatossággal megszolgálni el nem mulatom kívánván Ezzel Tartsa és éltesse az Úr Isten Kegyelmedet számos esztendeig jó egészségben, Datum in Arce Csicsva 30 Januarÿ 1704.[62]

Kegyelmednek

Igaz köteles Szolgája

Sánta Miklós mp.[63]

Hátirat:

Perillustri ac Generoso Domino, Domino Joanni Munkacsi Inclyti Comitatus Zempliniensis Vice Comiti etc. Domino Domino mihi colendissimo[64]

HU-MNL-BAZVL-IV-2001.b.Fasc.166.No.462.11-12.

Sánta Miklós 1704. január 30-i levele

 Csicsva várának romjai (a szerző felvételei)