V. fondfőcsoport - Megyei városok és községek

A fondfőcsoportban öt város, Cegléd, Kiskunlacháza, Nagykőrös, Ráckeve és Szentendre, továbbá a megye községeinek iratanyaga található 1950-tel bezárólag (283 fond 1799 fm terjedelemben). A városokat a fondjegyzékben a megye községei ábécérendben követik.
 
A községek túlnyomó többségének csak a 19. század végétől kezdve maradt fenn irata, és csak elvétve fordul elő egy-egy községnél 18. századba visszanyúló töredékes anyag. Az iratokat, egy-egy községen belül, kronológiai alapon négy csoportba soroltuk, és azokon belül kisebb egységeket alakítottunk ki, immár tárgyi alapon. Az 1848 előtt keletkezett iratok az „A” jel alá kerültek, az 1849–1871 közöttiek a „B”, az 1872–1944 közöttiek a „C”, végül az 1945–1950 közöttiek a „D” alatt találhatók. A községek történetének kutatásánál a legjobban használható források a képviselő-testületi jegyzőkönyvek, amelyek a legtöbb esetben kisebb-nagyobb hiányokkal kerültek levéltári őrizetbe. Ezenkívül elöljárósági iktatott iratok, adóügyi- és tulajdon-nyilvántartások, lakásügyi, pénzügyi, gyámügyi, hadigondozási iratok, szabályrendeletek és körlevelek másolati könyvei kerültek levéltárunk őrizetébe.A városok iratanyaga kevesebb kárt szenvedett, mint a községeké, bár a korábbi szakszerűtlen selejtezések jelentős károkat okoztak bennük.
 
Cegléd. A várost 1290-ben említik írott forrásaink először, bár a település területe már az Árpád-korban is templomos hely volt. 1358-ban kelt oklevelében I. Lajos régi időktől királyi helynek említi. Királynői birtok, majd 1782-ig az óbudai klarissza rend birtokába került. A török hódoltság ideje alatt szultáni (khász) birtok, és mint a nevezetes Három város egyikének, népessége a bevándorlások révén jelentősen növekedett. 1782-ben – a klarissza rend feloszlatása után – a Ceglédi Vallásalapítvány lett a város birtokosa, de a jobbágyfelszabadítás után is a vallásalapítvány maradt a legnagyobb földbirtokos. A 14. században még possessionak nevezett települést a 15. század közepétől nevezik forrásaink következetesen mezővárosnak. 1872–1929 között rendezett tanácsú, 1929–1950 között megyei város volt a közigazgatási jogállása. 1950–1984 között járási székhely. Első levéltárnokát 1874-ben nevezték ki, de az állás többször betöltetlen volt és a levéltárnok rendszeresen ellátott egyéb közigazgatási feladatokat is.Cegléd mezőváros iratai a 18. század elejétől maradtak fenn. A feudális kori városi hivatalok közül a legterjedelmesebb iratsorozat – közel 20 folyóméter – az egykori adószedőké. A leggyakrabban kutatott irategyüttesek a mezőváros tanácsának iratsorozatai: jegyzőkönyvek, különféle célból készített népösszeírások, a tanácsi iratok 1701-től kezdődően, a birtokbevallási jegyzőkönyvek és a közel egy folyóméter terjedelmű végrendeletek gyűjteménye. A város gazdálkodását tükröző számadáskönyvek – kisebb hiányokkal – 1715-től kezdődően vannak meg.1848-at követően a várost irányító különböző testületek, illetve a városi tanács és a polgármester iratai az alapvető források. Az 1930-as években végrehajtott selejtezés következtében a polgármester 1872–1930 közötti iratanyaga meglehetősen hiányos. A tudományos kutatást megkönnyíti, hogy az egységes hivatal 1892–1930 között keletkezett iratait 21 tárgyi alapon kialakított sorozatba (kútfőbe) rendezték.Az 1950-ben alakult helyi közigazgatási szerv, a Ceglédi Városi Tanács iratai 1990-nel bezárólag kerültek levéltárunkba.
 
Kiskunlacháza. Kiváltságlevelét (1279) és nevét (Lackóháza) IV. László királyunktól vette, 1872-ig mezőváros volt, s csak ezt követően lett nagyközség. A mezővárost a választott tanács kormányozta, élén a főbíróval. 1872 után a nagyközséget a virilisekből és választott képviselőkből álló képviselő-testület irányította. Iratai csak a 17. század végétől maradtak meg, s a kiváltságlevél is csak 18. századi átiratban ismert. Tanácsülési jegyzőkönyveit 1747-től őrizzük. Mellettük körlevelek jegyzőkönyvei (1783-tól) vannak még viszonylag szép számban. Az 1848-at követő évekből, a jegyzőkönyveken kívül, kevés irat van a levéltárunkban a mezővárosi időszakból. Nagyközséggé válását követően (1872-től) kicsit gazdagabb anyag áll a rendelkezésünkre. A községi elöljáróságtól, pl. az 1872–1944 közötti évekből több mint 33 fm került a kezelésünkbe. A képviselő-testületi (közgyűlési) és közbirtokossági jegyzőkönyvek (1950-ig) néhány év kivételével megmaradtak, ezzel szemben a tanácsülési jegyzőkönyvek csak 1921-ig kerültek levéltárba. A község iktatott iratai is töredékesen maradtak meg, különösen szembetűnő az 1945-öt követő évek iratainak hiánya.
 
Ráckeve. 1872-ig volt mezőváros, majd ezt követően nagyközség lett. Mezővárosként a főbíró irányítása alatt állt, akinek a munkáját a tanács segítette. Nagyközségként képviselő-testület irányította. Legrégibb eredeti irata 1574-ből való (ingatlan-összeírás), de egy 1782-es keltezésű kötetben 1405–1781 között keletkezett oklevelek szövegmásolatai is megmaradtak. A településnek 1950-ig bezárólag alig több mint 10 fm anyaga van. Ezek legértékesebb részét tanácsülési jegyzőkönyvek, körlevelek és határjárások teszik ki. A nagyközségi korszakból jelentős dokumentumok alig maradtak meg. Képviselő-testületi jegyzőkönyve pl. csak 1877–1880-es évekből van, közigazgatási iratai pedig szinte teljesen megsemmisültek, csak iktató- és mutatókönyveit őrizzük, és azok is hiányosak.
 
Nagykőrös. A város első írásos említésével először 1266-ban, IV. Béla egyik oklevelében találkozunk. Mezővárosnak következetesen a 15. század közepe óta nevezték. A város 1390-ig királyi, majd királynői birtok, ezután több földbirtokos osztozott a város területén. A török hódoltság korában magyar földesurai elmenekültek, a város török kincstári birtok (khász) lett. A török hódoltság másfél évszázada alatt a szabad beköltözés következtében jelentősen gyarapodott lakossága és területe, és kifejlődött a helyi vezetőtestület – a tanács és a főbíró – önállósága. A hódoltság után a város fokozatosan megváltotta földesúri terheit, és „szabadalmas” mezőváros volt 1848-ig. 1872-ig mezőváros, 1872–1929 között rendezett tanácsú, 1929–1950 között megyei város. 1950-től városi jogállása nem változott.A városnak különösen értékes a feudális kori iratanyaga: a közigazgatási és bírósági tanácskozási jegyzőkönyvek sorozata 1636-tól, a város gazdálkodását hűen bemutató számadáskönyvek sorozata 1626-tól – jelentéktelen hiányokkal – megmaradtak. A peres iratok a 18. század eleje óta vannak meg, és gazdagnak mondhatóak a különböző célokból készített összeírások és számadások sorozatai is. Különleges értéket képviselnek a Zárt levéltárban, külön kezelten megőrzött kiváltságlevelek, a város elöljáróságának a földesurakkal folytatott pereinek eredetben vagy másolatban meglévő iratai, valamint a 173 darabot kitevő hódoltság korabeli török és magyar nyelvű iratok gyűjteménye. A gazdaság- és családtörténeti kutatások nélkülözhetetlen forrásai a már 1728-tól vezetett birtokbevallási jegyzőkönyvek, a végrendeletek 1669-től kezdődő gyűjteménye. A város lakosainak gazdasági helyzetét örökítették meg az adószedői lajstromok, a különböző adónyilvántartások, amelyek 1848-al bezárólag közel 20 folyómétert foglalnak el a levéltár polcain. Nagykőrös város levéltárában a feudális kor utolsó 250 éve alatt keletkezett iratok mennyisége 59,28 folyóméter. Megmaradtak a helyi közigazgatási szerv – a polgármesteri hivatal illetve városi tanács – 1848 után keletkezett iratai is. Nagykőrös város közigazgatási iratai 1990-nel bezárólag vannak a levéltár őrizetében.
 
Szentendre. 1872-ig mezőváros, 1872–1929 között rendezett tanácsú, 1929-től megyei város volt. 1950 előttről közel 100 méternyi iratát őrizzük. Szentendre területe már a rómaiak óta – akik katonai tábort létesítettek itt – lakott volt. Az oklevelek a 11. századtól egyházi birtokként említik, de a 14. században már királyi birtok volt. A 15. században a délvidékről a török elöl menekülő szerbek telepedtek le. Szentendre a török korban a budai szandzsákhoz tartozott, majd a 17. század második felében a Zichyek birtoka, végül egy pert követően, 1767-ben, koronabirtok lett. A török háborúkat követően újabb hullámban települtek be a szerbek, s jelentős szerephez jutottak a városi vezetésben a 18. században. Feudális kori (–1848) irataiból kiemelkedő jelentőségű a tanácsülési jegyzőkönyvek (1721–1848) sorozata és a közigazgatási iratok (1704-től) együttese. Ezek terjedelme 21 fm. A közigazgatási iratok csak 1805-ig vannak meg, az utána következő évek elvesztek. A mezőváros adószedőjének több mint 5 fm irata maradt az utókorra a jelzett korból, s nem jelentételen a város úriszékének egy folyómétert kitevő 18. századi (1741–1778) fondja sem. 1848 utáni iratai közül legjelentősebb a polgármesteri iratok fondja, együttes terjedelmük 1950-ig 43 fm. Legteljesebb mértékben a közigazgatási iratok maradtak meg, de vannak a fondban választási, katonai, iparügyi, egyesületi, építési, kihágási, közellátási és ingatlanügyi iratok is.
 
Végezetül két községről külön kell szólni, mindkettő gazdag iratanyaggal képviselteti magát ebben a fondfőcsoportban: Tök és Törökbálint nagyközségek esetében tekintélyes mennyiségű (11,86, illetve 26,24 fm) iratanyag áll a kutatók rendelkezésére. A megmaradt jegyzőkönyvek, körlevelek, különféle nyilvántartások, hagyatéki, katonai, hadigondozási, népmozgalmi, tulajdon-nyilvántartási, költségvetési stb. iratok a 19. század elejétől adnak képet a két település életéről.